Cikkek listázása

Lelkiségi mozgalmak nemzetközi találkozója Stuttgartban

Új reménység fénye Európának

Szerző: Haáz Andrea

Igen az életre, igen a családra, igen a méltányos gazdaságra és a teremtett világ védelmére, igen a békére és a szegényekkel, kirekesztettekkel szembeni szolidaritásra. A második nagyszabású nemzetközi ökumenikus találkozó, az Együtt Európáért rendezvény keretében ezekkel az igenekkel erősítette meg több mint 230 keresztény mozgalom képviselője május 12-én Stuttgartban azon szándékát, hogy karizmájuk szellemében mindent megtesznek az európai társadalom megújításáért.
Több mint 8000 résztvevő, a keresztény mozgalmak és közösségek képviselői, valamint politikusok, egyházi vezetők gyűltek össze a stuttgarti HM sportcsarnokban ezen a napon. Pontosan három évvel ezelőtt, a kelet-európai országok uniós csatlakozásának másnapján találkoztak először ilyen körben. Akkor az a szándék vezette őket, hogy tanúságtételükkel „lelket adjanak” az újraegyesült Európának. Az idei találkozó célja nemcsak a visszatekintés volt, hanem a közös lelki alapok megerősítése, hogy a jelenlegi európai társadalmi és gazdasági helyzetben a mozgalmak sajátos karizmájuknak megfelelően mind jobban választ tudjanak adni napjaink kihívásaira.

Európa ma komoly gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális válsággal néz szembe, amelyek az élet legkülönbözőbb területein jelentkeznek. A különböző keresztény egyházakhoz tartozó mozgalmak és közösségek azonban hisznek abban, hogy ebből a válságból a keresztény testvériség szellemében élve és dolgozva meg lehet találni a kiutat. Mindegyik mozgalom az evangélium radikális megélése mellett kötelezte el magát, és a Szentlélekkel együttműködve alakította ki sajátos hivatását. „A karizmák, Isten ingyenes ajándékai arra ösztönöznek bennünket, hogy Európa igazi hivatásához hűen, a testvériség és a közösség útján haladjunk” – szól a találkozó záróüzenete. A különböző egyházakhoz tartozó mozgalmak és közösségek mindennapi élete és hivatásuk gyakorlása az elmúlt évek során megmutatta számukra, hogy a különbözőségek elfogadása gazdagító erővé válhat és egységre vezethet, ezáltal segítséget nyújthat a nehézségek leküzdésében. Ezeket a lelki tapasztalatokat és a belőlük táplálkozó konkrét kezdeményezéseket mutatták be a stuttgarti találkozón.

Az egyetemes testvériség hálóját szôve

Az Együtt Európáért kezdeményezés mellé álló mozgalmak és közösségek közül az egynapos rendezvényen elsősorban a kezdeményezők jutottak szóhoz az így is rendkívül gazdag programban. Ulrich Parzany, német protestáns lelkész, a Pro-Christ evangelizáció vezetője hozzászólásában az evangéliumi gyökerekhez való visszatérés fontosságára helyezte a hangsúlyt. „Ahhoz, hogy a keresztények eredeti küldetésüknek megfelelően a föld sója lehessenek, nem elég, ha tükröt tartanak a széttöredezett társadalomnak. A lelki megújulást a hitelesen és következetesen megélt evangélium tudja elindítani” – mondta.

Andrea Riccardi, az olasz Szent Egyed közösség alapítója beszédében prófétai jelentést tulajdonított a keresztény mozgalmak jelenlegi összefogásának, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez a kezdeményezés egy új humanizmus elindítója lehet Európában, amelynek alapját és erejét a testvéri szeretet adja.

Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója előadásában – amelyet képviseletében Bruna Tommasi olvasott fel – egy 20. századi spanyol filozófust idézve korunkat sötét éjszakaként jellemezte, amelyben azonban minden mozgalom, közösség a Szentlélektől születő fényként ragyog. Ezek a mozgalmak az egyetemes testvériség hálóját szövik a kölcsönös szeretet szálainak segítségével. Az ennek során kibontakozó új közösségi kultúra pedig olyan fényt hozhat, amely beragyogja mai szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt világunkat, és konkrét kezdeményezések elindítója lehet. Ezek a kezdeményezések képesek a szegénység, a gyűlölet és a megosztottság ellen tenni, és meg tudják újítani a gazdaság, a politika, a tömegtájékoztatás, a tudomány és a művészet világát. Chiara Lubich emlékeztette a hallgatókat arra, hogy 2007-ben már nem elég a testvériségre törekedni, tovább kell lépni: „Szeretni kell a megfeszített és elhagyott Krisztust. Így fogadhatjuk be a mai emberiség kiáltását, az ő kiáltása által pedig megteremthetjük magunk körül azt a családot, amelyre a világ vár.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>