Odaföntvalók
Szerző: Herdics György
A vacsoravendég visszamegy a társalgóba. Ott van Pali apja is, aki megkérdi:
– Hát te hol voltál?
– A fiadnál – válaszolja ő.
– Mit csináltál – kérdi az apa.
– Neveltem őt – feleli a vendég. – Az életre neveltem. Megtanítottam hazudni.
Amikor Kosztolányi Dezső megírta ezt az elbeszélését, merőben más volt a világ. Gondolom én. Mert ma a hazugság fénykorát éli. Televízió, rádió, írott sajtó – ezer és ezer módon tanít hazudni. A tömérdek információból, ami naponta eláraszt bennünket, szinte lehetetlen kiszűrni a számunkra igazán fontosakat, az építő információkat, azokat, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk. Nevel bennünket a média. Sokszor hazudni tanít, mert ahogy mondani szoktuk, a százszor ismételt hazugság végül is igazsággá válik. Persze csak vélt igazsággá, mert igazság csak egy van… Embereket, magyarokat és szlovákokat, szerbeket és románokat, keresztényeket, keresőket és az Egyháztól távol állókat tanít a média. Sokszor az életre (is), sokszor hazudni (is). Hogyan tudjuk a sokszínűség közepette szemünket az ég felé emelni? Amellett, hogy keressük földi boldogságunkat és boldogulásunkat, hogyan tudunk nem megfeledkezni az odaföntvalókról sem?
Tamási Áron egyik elbeszélését így kezdi: „Öröme hajtotta, mint benzin a motort.” Lehet, hogy ez lenne a megoldás: ha az öröm hajtana bennünket. Az az öröm, amely érték. Nem vélt öröm, hanem igazi. Mert a vélt öröm csakhamar elenyészik… Életre nevelni – megtanítani igazat mondani, igazul élni – ezt hirdette az Egyház évszázadokon keresztül. S ha az „emberi” – a gyarlóság következtében – olykor vagy sokszor az „örök” fölé kerekedett, az Egyház nem szűnt meg az igazság hirdetőjének lenni.
Ki képvisel ma igazi, valós értéket? Tudom, vannak ilyen emberek s vannak ilyen közösségek. De hangjuk mintha túl halk lenne. Talán azért, mert az igazi érték nem szenzáció. A szenzációhajhászó világ pedig nézi a televíziót, az újságot, a világhálót: hol milyen botrányszagú dolgok történtek? Mert arról lehet beszélni, vitatkozni…
Hány embert érdekel, hogy mit tett és tesz az Egyház a művelődés, a tudomány, az előrehaladás, a béke, az emberi méltóság területén? A liberális és szekularizált világ sajtójának címlapján ennek nincs helye. Csak a botránynak, a rossznak, a negatívumnak. Annak viszont nagybetűs helye van. Mintha ez nevelne bennünket az életre.
Szomorú és kiábrándító, hogy embereket, közösségeket képesek megosztani a hazugságra nevelők tábora. Titkon mosolyognak és örülnek ők – s nem egyszer hangot is adnak megelégedettségüknek. A jó pedig egyre fogy…
Van dolgunk, sok dolgunk van nekünk, keresztényeknek, értékeket vallóknak, hagyományainkhoz ragaszkodóknak, ugyanakkor nyitottaknak minden nemes iránt. Tanulnunk és tanítanunk kell. És hinnünk. Hinni az örök értékben. Akkor is, ha ma ez nem divatos.
