XVI. Szeged-Csanádi Egyházmegyei Családnap
„Én mindent tudok rólad, te semmit rólam”
Szerző: Povedák István, Vida József
A helyzet összetettségét és bonyolultságát mutatja a nap egyik érzelmi csúcspontja, Tóth István és Andrea gyönyörű és megható tanúságtétele. Egy olyan házaspáré, ahol a magyar asszony egy cigány férfival kötött örök szövetséget, vállalva ezzel minden problémát, mely a két nép eltérő mentalitásából, szokásaiból és a társadalomban meglévő negatív előítéletekből fakad, vállalva a gyakori kirekesztettséget, azt, hogy István pusztán cigány mivolta miatt sokáig nem kapott munkát. Örök szövetséget kötöttek, s ahogy István mondta, minden nap, minden órában újra és újra kimondják egymásnak az igent Isten és egymás előtt.
Közelednünk kell egymás felé, meg kell tennünk az első lépéseket. Nem „élhetünk el” tovább egymás mellett, mert azzal csak a konfliktusok száma fog szaporodni. Az úton az első lépéseket egymás megismerésével kell kezdenünk, hiszen rendkívül felszínes kép él bennünk a cigányságról. Mit tudunk róluk? Szinte semmit. Ez derült ki abból is, hogy a nap két előadását úgy hallgatták a résztvevők, olyan rácsodálkozással, mintha legalábbis egy egzotikus ország sosem látott etnikumáról szóltak volna. Pedig nem. A cigányság itt él velünk, itt él mellettünk. Szabóné Kármán Judit romológus előadása talán segíthet elindulnunk az úton. Nemcsak azért, mert történelmi, szociológiai ismereteket is nyújtott, hanem azért, mert mindkét fél számára ötleteket adott az első lépésekhez. A cigányság archaikus szokásainak, a törzsi-nemzetségi szervezetben gyökerező erkölcsiségének köszönhetően segíthet kilábalni napjaink erkölcsi és társadalmi válságából. Mert náluk még érték a család, érték a gyerek (nem is nekik „köszönhető” az abortuszok roppant magas aránya hazánkban) és érték az ünnep. Ők nem menekülnek el a családi összejövetelek elől, mondván mennyi pénzt és energiaráfordítást igényel. De ötleteket kaptak a cigány családok is a következetes nevelésről, az oktatás fontosságáról és a női emancipációról.
Erostyák Zoltán néprajzkutató az Orosháza környéki cigányság roppant szegény életkörülményeit mutatta be. A vezetékes víz, gáz és villany nélküli lakóházakat, a 95 százalékos munkanélküliségi rátát, a 80 százalékos analfabetizmust, a megélhetési bűnözést és a nyomort, melyek folyamodványai egymásnak. Egy olyan környékről szólt, ahol az ott élő cigányok még anyanyelvükön beszélnek, s emiatt gyermekeik már az óvodás kortól kezdve hátrányban vannak. Ezek a gyerekek a magyart csak törve beszélik, s mivel lovari nyelvű oktatás Magyarországon nem létezik, így lehetőségeik az érvényesülésre, a szakmaszerzésre korlátozottak.
Korlátozottak a lehetőségeik, azonban nem kilátástalan a helyzetük. Erről tettek tanúságot a tápiószecsői cigány asszonyok, akik 45–50 éves fejjel kezdték el az általános iskolát, kezdtek írni-olvasni tanulni s reményeik szerint majd szakmát szerezni – valamint erről beszélt a Szendrőládról érkezett Cursillo lelkiségi mozgalom csoportja. Egy olyan csoport, mely megtért és a kiutat Jézus segítségével próbálja megtalálni. Egy olyan csoport, mely ha belekezdett zenéjébe, az ember egyszerre sírt és örült, szárnyalt a boldogságtól és alámerült saját lelkébe. Egy olyan csoport, mely a Kárpát-medencét járva, elviszi minden cigányhoz és nem cigányhoz az Örömhírt, elviszi azt, hogy lehet máshogy is, szépen, szeretetben, Krisztusban élni cigánynak és magyarnak együtt, egymásért.
Mi, akik jelen voltunk a családnapon, az első lépést talán már megtettük. Az utat azonban folytatni kell… Ande Dad, Ande Shavo, thaj ande Sunto – az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
