Kudarcaink és sikereink
A kalász üzenete
Szerző: Jakubecz Márta
Megnyitod a füledet, hogy az idén is meghalld a „kalász üzenetét”. Igaz, nagyon mélyen kell ahhoz hallgatnod, hogy megértsd a vetés és aratás elválaszthatatlanságát, a „ki mint vet, úgy arat” aranyigazságát. A jó vetés nyomán elérkező aratás idején a kalász a maga érettségében a kiteljesedés boldogságát lopja a szívedbe, a belső világodban megteremtett csendbe.
De vajon mit jelent „érettnek” lenni? Érettségi bizonyítványt és néhány keserű csalódást abszolválni? Eljutni a semmibe mutató legyintés mozdulatáig? Avagy az a lelkiekben érett, aki már úgy érzi, eléggé „bölcs” ahhoz, hogy magvas tanácsokat osztogasson lelki zűrzavarban tengődő embertársainak? Vagy egyértelműen akkor válunk éretté, ha már számot tudunk vetni életünk hullámvölgyeivel?
Nem! A kalász mást üzen. Ahogy a létét teljes mértékben Istenre bízza, amint önátadóan hagyatkozik rá az isteni gondviselésre, és a magvetéstől kezdődően türelmesen várja ki, éli meg saját fejlődési stádiumait a csírázástól a szárba szökkenésen át a zöld szín aranysárgába fordulásáig, azzal példát mutat az embernek. Mi gyakran kapkodunk, „sokat markolunk”, mert türelmetlenségünk arra sarkall, hogy elszánt vágtába kezdjünk, vehemensen küzdve az életszentség magunk által választott útján. S míg Isten felé törtetünk, kiabálva tülekedünk, másokkal tán még versengve is, erőszakosan arra törekedve, hogy Isten vegyen már végre észre bennünket, s hajoljon le hozzánk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem mi érleljük saját magunkat. Kiválasztottak. Az isteni kegyelem napsugara vetődött ránk.
Isten fényében megfürödni, az ő kívánsága szerint cselekedni és hívásának megfelelni a kalászsorsot idézi. A várakozás csendességében születnek a csodák. Csak ezáltal „érik” a zöld gabonaszínűvé.