Bálint-nap
Megszentelt szerelem
Szerző: Papp Tamás
Fotó: Kalacsi János
Valamennyien tapasztaltuk már ezt a kettősséget: szívük mélyén a jegyesek az egymásnak teljesen odaadott életre, az igényes, tiszta szerelemre vágyakoznak. Máskor pedig elbizonytalanodva tekintenek szét a társadalomban, melynek szemlélete megkérdőjelezi, sőt, olykor lealacsonyítja a szerelmet és a házasságot. Az állami törvények elfogadott életformának tekintik az együttélést. A házasságban felmerülő problémák megoldására sokan bevett szokásnak tekintik a válást. Népességünk elöregszik, mert a magyar családok többségében teher a gyermek, akitől szabadulni kell, mert meggátolja a felnőttek boldogulását. Nem csoda hát, ha a házasságra készülő fiatalok időnként megdöbbennek, amikor szembesülnek a szabados élet következményeivel, de a legtöbb esetben nincs senki, aki más lehetőséget kínálna számukra. Hiányoznak a Szent Valentinok! Hiszen ez a derék szent – bár többen csak kereskedelmi fogást látnak ünnepében – nem véletlenül lett a jegyesek égi pártfogója.
A kalendárium február 14-én jelzi ünnepét, bár ezen a napon Egyházunkban a szlávok nagy térítőire, Szent Cirillre és Metódra emlékezünk. A pogány rómaiak ezen a napon hódoltak a szerelem és a termékenység istenének. Ezt a szellemi környezetet akarta megszentelni és felemelni I. Geláziusz pápa, amikor 495-ben éppen erre a napra iktatta a 3. században vértanúhalált szenvedett Szent Valentin mártír ünnepét. Valentin – magyarul Bálint – gyógyító erővel megáldott lelkipásztor volt. Imájára és kézföltételére sok csodás gyógyulás történt a hívők körében. Emiatt bevádolták a császár előtt. Elfogták és börtönbe vetették. A hagyomány szerint azonban ott sem szűnt meg jót tenni. Az őrzésével megbízott katona vak leányát meggyógyította, az édesapát pedig háza népével együtt a keresztény hitre vezette. A császár 268-ban kivégeztette. Hogyan lett ezek után Valentin a szerelmesek védőszentje? Talán éppen azzal, hogy a vak kislányt meggyógyította, és családjával együtt Krisztushoz, a világ Világosságához mint Vőlegényhez vezette.
Szenvedélyektől, előítéletektől és divatoktól elvakult korunkban kellenek olyan szülők, barátok, lelkivezetők, akik Szent Valentin példájára felnyitják a házasságra készülők szemét a tiszta szerelemre, a felelős jegyességre. Szükségünk van olyan emberekre, akik szavukkal és példájukkal a keresztény házasság új fényét képesek felragyogtatni társadalmunk horizontján. A szerelem túlságosan nagy kincs ahhoz, hogy tönkretegyük és kiüresítsük. Általa új fényben látjuk életünket, nem remélt távlatok nyílnak előttünk. Nélküle tévúton járunk. És sajnos sokszor járunk tévúton, valahányszor a szerelmet a kényelem, a pillanatnyi élvezet, a test fogságába kényszerítjük. Ezért van szükség arra – ahogyan a bölcs Geláziusz pápa jól látta –, hogy a szerelemről és az élet értelméről alkotott elképzeléseinket az igazi szeretet forrásának vizében megtisztítsuk. Krisztus senkitől sem akarja elvenni a szerelem ajándékát. Ellenkezőleg. Éppen tőle tanulhatjuk meg, mit jelent holtomiglan, holtodiglan, szívből, igazán szeretni.
