Február 2.: az Istennek szentelt élet világnapja
Istennek szentelve másokért
Szerző: Suhajda Lajos SVD
Szegénység. Szent Pál írja Jézusról: „Ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).
Tisztaság. Pál apostol ezt írja Timóteusnak: „Légy a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban” (1Tim 4,12).
Engedelmesség. Jézus vallomása önmagáról: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott” (Jn 4,34). Apostola, Pál erre buzdít: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt… Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,5.8). Az Atya az embereken keresztül közölte elvárásait Jézussal, és közli ma is az elöljárók által.
Maria Aperecida Reichmann nővér 98 éves. Fiatalon, 17 évesen jött a misszióba. Nyugdíjba vonulásáig 70 évet dolgozott. Menni már nem tud, de szemüveg nélkül olvas. Ha a kezdeti idők nehézségeiről, nélkülözéseiről kérdezik, emlékezőtehetsége kihagy (négy évvel jövetele előtt telepedtek le a nővérek Brazíliában!). Ha a kellemes találkozásokról van szó, akkor viszont élénken emlékezik mindenre. A gyerekeket nagyon szerette. Többnyire árvaházakban dolgozott. „Gyerekeit” megtanította kézimunkázni, hittanóráin arról beszélt, hogy Isten legjobban az elhagyottakat szereti. Tétlenségre még nem adta magát. Megelégedetten állítja: „Most az én munkám az ima.”
Laura Mild nővér 87 éves. Egész életét a betegeknek szentelte. Kórházban lakott és dolgozott. Sohasem volt szabadnapja, mégis mindig készen állt a segítségre. A kórházi munka csak egy része volt a tevékenységének. Mint szülésznő sok száz szülésnél segédkezett. Főleg vidéken, ahol az asszonyok nem tudtak orvost fizetni. „Egyetlen anyát, egyetlen gyermeket sem veszítettem el. Isten mindig megsegített – mondja szerényen. – Senkit sem tudtam visszautasítani, bármilyen betegségben szenvedett. Aki csak jött, azt kezeltem. Az egyszerű népnek nincsen pénze orvosra.” Munkássága utolsó 10 évét nővértársai kezelésének szenteli. „Mindent szívesen tettem. Nagyon szívesen!”
Isabel Schirnhofer nővér 91 éves. Még mindig újabb és újabb feladatokat keres. Fáradhatatlanul osztogatja a kis szenteltvizes üvegeket, a Bibliát, a szentolvasót a vendégeknek és a szegény családoknak. Magát Isten templomának tartja, és naponta 2–3 órát tölt a kápolnában imádkozva. Élete során különböző kórházakban dolgozott. Majd egy teljesen elhagyatott vidékre kérte magát. Teljesítették kívánságát. Utazásánál összes poggyásza a kézitáskája és az autóbuszjegye volt. Megérkezve húsz évig egy pap nélküli plébániát látott el.
Amikor ereje már nem engedte tovább, visszatért a központba. Itt néhány évig még a börtönpasztorációban segédkezett. Üzenete az idős hithirdetőknek: „Öregségünkben is arra kell gondolnunk, hogy mindannyiunknak vannak gyengéi, és ezért dolgoznunk kell önmagunkon. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Jézus életünk értelme. Neki szenteltségünket sohasem szabad elveszítenünk.” A kápolna felé mutat: „Ott vár rám!”
Anita Posch nővér még „fiatal”, csak 67 éves. Alig volt 15 éves, amikor a szerzetbe lépett. Betegápolási képesítést szerzett, és Afrikába akart menni, de Brazíliába küldték. Csalódott? „Úgy fogadtam mindig az életet, ahogy jött. Sohasem sírtam vissza az elvesztett lehetőségeket!” Ez a hitvallása. Már otthon vérkeringési zavarai voltak, és idővel mindkét lábát amputálni kellett. Protézist és villamoshajtású kocsit kapott. Szívügye most is a szegények látogatása. Ő a tartományfőnöknő titkára. Emellett ápolja nővértársait és a szegényeket.
Imádkozzunk: Istenünk, adj minél több hivatást a te dicsőségedre és a mi üdvösségünkre!
