Interjú Kisléghi Nagy Ádám festőművésszel
A tisztelet méltó jele
Szerző: Horváth István Sándor
– 2006 nyarának végén két fiatal pap keresett meg azzal a kéréssel, hogy a decemberben kezdődő emlékév megnyitó szentmiséjére szeretne az egyházmegye papsága egy festményt készíttetni. Nagy megtiszteltetésnek tartottam a felkérést, és rögtön észrevettem, hogy komoly előkészület része, hiszen nem az utolsó pillanatban, hanem idejében szóltak az ügyben. Megható volt számomra a papság áldozatvállalása, amellyel paptestvérük iránti tiszteletüket akarták ily módon kifejezni. Egy ilyen festmény gondolata és elkészítése mindenképpen a Brenner János iránti tisztelet méltó jele azok után, hogy személyéről évtizedekig hallgatni kellett, és az állami hatóságok többször elkobozták képeit a hívektől.
– Egy ilyen alkotásnak nem lehet vaktában nekivágni. Miként készült fel a munkára?
– Korábban hallottam már a közel 50 évvel ezelőtti esetről, de csak nagyon keveset. Most alkalmam volt alaposan megismerni a fiatal káplán személyét, életét és halálának körülményeit. Mindenekelőtt a Brenner Jánosról készült fellelhető képek gyűjtését és tanulmányozását kell megemlítenem, de életrajzának olvasása is nagyon sokat segített jellemének megismerésében. Ezen kívül sok információt gyűjtöttem azoktól a még élő személyektől, akik ismerték őt. Mind a felkészülésben, mind az utolsó ecsetvonások elkészítésében segítségemre volt testvére, Brenner József atya.
– Mi a művész felkészülésének igazi célja?
– A festőművésznek egészen közel kell kerülni az ábrázolni kívánt személyhez. Személyes kapcsolatba kell kerülnöm vele, ha hitelesen szeretném megfesteni. Ebben sokat jelentett számomra a József atyával való találkozás és beszélgetés. Ő mesélte el, hogy a gyilkosságot követően szülei táviratban kérték, hogy siessen haza, mert „Jancsi hirtelen meghalt”. A családon belül Jancsinak szólították János atyát. Az ilyen apró dolgok például nagyon sokat jelentenek a munka során.
– Főként gyermekkori fényképek maradtak meg János atyáról, valamint néhány fotó kispap és pap korából. Melyiket használta a munkához?
– Természetesen csak fekete-fehér fotók készültek abban a korban, s ezek alapján kellett egy színes festményt készíteni. A leginkább egy igazolványkép volt használható, amelyik a jogosítványához készült. De az arc egyes részleteinek kidolgozásához a többi kép is sok támpontot nyújtott. Az igazolványképen szereplő civil ruha helyett egy másik, papi fényképen szereplő reverenda került a festményre.
Egy ragyogó, tiszta tekintetű embert és papot láttam a képeken, akinek a tekintetétől nem tudtam szabadulni. Ez a tiszta arc arra kényszerített, hogy nagy fegyelemmel és tiszta szívvel álljak neki a munkának, és mindvégig ragaszkodjak e fegyelmezettséghez.
– Milyen jellemvonások rajzolódtak ki Ön előtt a képek és az élettörténet alapján?
