Hogyan lett a sztárdobosból gyertyakészítő mester?
A gyertyás
Szerző: Bodnár Zita
Fotó: Bodnár Zita
Az óbudai Amfiteátrum szomszédságában, a Bécsi úton áll egy gyertyabolt. Gyerekkoromban gyakran megálltam a kirakata előtt, tetszett a cégér és lenyűgöztek az ezerszínű, ötletesebbnél ötletesebb formájú gyertyák. Néha bemerészkedtem, mert tudtam, hogy mindig kedves és tréfás fogadtatás vár rám. Az évek múltak, Óbuda hangulata sokat változott, de a tábla még mindig hirdeti: „A gyertyás”.
Régóta nem jártam erre, a nosztalgiától kicsit megilletődve lépek be. A régi csengő hangja jelzi jövetelem. Ugyanaz a semmivel össze nem téveszthető illat üti meg az orromat, a rádióból még mindig finom dzsesszmuzsika szól, körös-körül színpompás gyertyák, a falon megsárgult újságcikkek, régi rockbandák fotói, a pult mögül pedig ugyanaz a szívélyes és vidám bariton köszönt. Mintha megállt volna az idő. Ez Fehér Lajosnak, a hatvanas-hetvenes évek híres dobosának, a Syrius, majd a Karthago alapító tagjának birodalma. A képek és a zene elárulja a rockerszívű tulajdonos kilétét.
– A kérdés adja magát: hogy lett a sztárdobosból gyertyakészítő mester?
– A ’70-es években hosszú ideig vendégszerepeltünk a Skandináv országokban, elsősorban Norvégiában – kezdi mesélni. – Nagy kultusza volt itt a gyertyáknak. Felfigyeltem rájuk. Megragadott a szín- és formaviláguk. Úgy éreztem, több rejlik bennük, mint amennyi látszik. Vásároltam néhány gyertyát, amit aztán a szálláshelyünkön szétfaragtam, elemeire szedtem, próbáltam rájönni, hogyan készíthetik. Megvettem a gyertyaöntésről szóló szakkönyveket, amiket nappali szabadidőmben tanulmányoztam, mert mindig csak este léptünk fel. Aztán egyszer valahogy találkoztam egy norvég fiúval, akinek gyertyaöntő üzeme volt. Már több hónapja ismertük egymást, mire meghívott magához és megmutatta a műhelyét. Azt hiszem, itt szerettem bele végérvényesen a gyertyaöntésbe.
A gyertyaöntő mester lelkesedése alátámasztja szavait. Bizony nagy élményt jelenthettek a gyertyák, ha a dobok helyett a viaszt és a kanócot választotta. Skandináviában még zenészi karrierje csúcsán állt. Ki gondolta volna, hogy a jobb időket látott dobverők a gyertyaöntés szerszámai lesznek?
– Miután hazajöttünk, Szigeti Feri barátommal megalapítottuk a Karthagót. Az együttes mindaddig jól működött, amíg az énekesünk Németországban nem maradt. Énekes nélkül pedig képtelen egy zenekar működni. Közben annyira beleszerettem a gyertyákba, hogy amíg az együttes szünetelt, én a gyertyaöntéssel kapcsolatos alapfokú tudásomat fejlesztettem tovább. Parafinnal, méhviasszal, zsírkrétával, napraforgóolajjal kezdtem el kakaós dobozokba gyertyákat önteni. Először csak otthon, a konyhában próbálkoztam. Külön szertartás szerint adóztam ennek az egyre növekvő szenvedélyemnek. Egy nap elmentem a III. kerületi Tanácshoz azzal a kéréssel, hogy gyertyákat szeretnék készíteni! Tetszett nekik az ötlet, ráadásul, mivel a szabad iparok listájába tartozott, mesterlevél sem kellett hozzá, így megkaptam az engedélyt. Később felbukkant egy új énekes, és a zenekar ismét összeállt. Szigeti Feri hívott próbára, de nemet mondtam, mert akkor már jobban érdekelt a gyertya. Így vagyok én „A gyertyás” 1979 óta. Döntésemet a mai napig nem bántam meg.
– A régi, ismerős és ismeretlen arcokat kutatva, a hatvanas-hetvenes évek befutott bandáiról készült sárguló fotókat nézve, mégsem lehet letagadni a dobok mögött töltött húsz évet. Vajon megvan még a dobszerkó?
