Interjú Iváncsits Tamás zeneszerzővel
Az igazság megtörte a hallgatás csöndjét
Szerző: Horváth István Sándor
Fotó: Horváth István Sándor
– Régóta foglalkoztatott egy újabb, összefüggő zenés darab megírásának gondolata. Szerettem volna – többek között – Boldog Gizella életét feldolgozni, azonban az ötleteim vagy erőtlennek bizonyultak, vagy nem kaptam ezekhez semmilyen bátorítást, támogatást. Brenner János csodálatos életpéldája viszont egészen föllelkesített. Január végén láttam neki a szövegírásnak, zeneszerzésnek. Hogy Brenner atyáról hiteles képet kapjak, családommal még februárban elutaztam Szombathelyre, illetve Szengotthárd-Rábakethelyre, hogy a még élő szemtanúkkal beszélhessek. A zenés darab nem lehetne hiteles, ha a benne szereplő események és a benne ábrázolt személyek egészen eltérőek lennének a valóságtól. Ez egyébként sajátos feladatot jelentett, hiszen A tékozló fiú vagy a Szent Pálról szóló Damaszkusz című zenés darab sokkal nagyobb szerzői szabadságot tett lehetővé, mint A jó pásztor, hiszen még szép számmal élnek azok az emberek, akik ismerték és szerették Brenner János káplán atyát. Az anyaggyűjtést a zenés dráma megírása követte, amivel pontosan húsvét vasárnapján készültem el.
– Milyen teendők következtek ezután?
– A darab hangfelvétele és a színpadi próbák egymással párhuzamosan zajlottak. Családtagjaimnak hihetetlenül sokat köszönhetek, amiért ebben az időben rengeteg időt és energiát fordíthattam kizárólag ezekre a feladatokra. Amint hazaértem a tanításból – hittant tanítok Mohácson –, és amennyire azt kántori teendőim lehetővé tették, rögtön a zongora mellé ültem, és indult a munka. Ebben a feszített tempójú fázisban nagy segítségemre volt a bólyi plébános úr, Pekker Mátyás atya, valamint Beckné Kresz Ágnes asszony, a helyi Kolping-ház igazgatója. Ők lehetővé tették, hogy a hangfelvételek részben a templomban és a plébánián, részben pedig a Kolping-házban készüljenek. A darab stúdiófelvételében komoly érdemei vannak Vidáné Kresz Beátának is, aki a kórus zenei vezetését, vezénylését vállalta.
– Milyen a mű felépítése?
– A darab Brenner János papi életét dolgozza föl újmiséjétől haláláig. Ez a valóságban alig több mint két esztendő volt. Megpróbáltam azokat az eseményeket kiemelni és földolgozni, amelyekből szépen kibontakozik e nagyszerű ember és nagyszerű pap alakja. A CD-n hallható verzió körülbelül 76 perces, de az élő előadás ennél valamivel hosszabb, amint az Szentgotthárdon, az ősbemutató alkalmával tapasztalható volt.
– Szembetűnő a zenemű tartalmának tárgyilagossága. A személyek és a települések neve vagy az újmisés jelmondata például. A püspök levele, amellyel Rábakethelyre helyezi János atyát, valamint a temetési beszéd nem kitalált szöveg, hanem az eredetinek az idézése. Miért fontos e tényszerűség?
– Itt a darab főhőse nem egy régmúltban, ókorban élt személy, hanem olyan valaki, aki elevenen él sokak emlékezetében. Törekedtem arra, hogy fölhasználjam a rendelkezésre álló dokumentumokat. Csúnyán lerontotta volna ugyanis a mű értékét, ha valótlanságok kerültek volna a szövegkönyvbe. Igyekeztem sokakkal – szemtanúkkal is – átnézetni a szöveget, hogy a tévedéseket még időben kiszűrhessük. Volt is néhány apróság, amit korrigálnunk kellett még a hangfelvétel elkészülte előtt.
– Mély értelmű tanítást hallunk többek között a papi feladatokról, a megváltásról, a keresztútról, a szentmiseáldozatról. Kiknek szól e tanítás?
– „Akinek füle van, hallja meg!” – tanítja az Úr Jézus. A szentmise és keresztúti ájtatosság zenés drámába illesztett részletei nem csupán díszítő elemei a darabnak. Brenner János atya igazi pap volt, aki nagy átéléssel misézett. Mondják róla, hogy szent buzgalommal végezte a keresztutat; sokszor akkor is részt vett a szertartáson, amikor nem ő vezette azt. Brenner atya nem csupán beszélt a keresztény életről, hanem személyes tanúságtételével kézzelfoghatóvá, követhetővé tette azt. Ez a fajta pedagógia mindennél többet ér. Tanítása egyetemes, mindenkihez szól. Fiatalok és idősebbek egyaránt meghallhatják belőle a nekik szóló üzenetet.
– Kiemelhetnénk néhány drámai pillanatot a műből? A darab azzal kezdődik, hogy „a hallgatás kényszerű csöndjét törjük végre meg”. Milyen érzés megtörni ezt a hallgatást?
– Közismert, hogy a kommunizmus évtizedei alatt szigorúan tilos volt beszélni Brenner Jánosról. Mindenáron meg akarták akadályozni a tiszteletét, de sikertelenül. Az embereket talán el lehetett hallgattatni egy időre, de az, hogy elfelejtsék tisztelni a mártírhalált halt, szeretett papjukat, reménytelen vállalkozás volt kezdettől fogva. Egy napjainkban népszerű kalandfilm jól ismert mondása – „Az élet utat tört magának” – úgy fogalmazható át a vértanú esetére, hogy: „Az igazság utat tört magának”. Annak a bizonyos hallgatásnak meg kell törnie. Brenner Jánosnak be kell kerülnie a hittankönyvekbe, de akár a történelemkönyvekbe is.
– Az újmisést köszöntő énekben szerepel a következő gondolat: „Nem tudhatja senki, milyen sors vár rád”.
– Sokat sejtető mondat ez. Minden elköteleződő ember – akár az egyházi rend, akár a házasság szentsége által – a Jóisten kezébe teszi le az életét, és igyekszik a hivatásának megfelelő úton járni. Vannak atyák, akiknek hosszú-hosszú papi élet adatik meg, vannak azonban, akiknek rövidebb a pályájuk, akárcsak Brenner Jánosé. Az élet értékét azonban nem az esztendők száma határozza meg. Az Úr Jézus sem élt itt a földön 100 évig.
– Az ávósok és leendő gyilkosok ezt éneklik az egyik dalban: „A vér a kezekről lemosható, a lábak nyomait elfedi a hó”. A nyomozás órákkal a gyilkosság után kezdődött csak meg, s közben leesett a hó, eltakarva a nyomokat. Mit lehet egy időre eltakarni, s mi az, ami 50 év múlva sem rejthető el?
– El lehet rejtőzködni az igazságszolgáltatás elől akár egy életen keresztül is. A lelkiismeret azonban megmarad. Őszintén reméljük, hogy a gyilkosok megtérnek, igaz bűnbánatot tartanak és Krisztus útjára lépnek. Üdvözítőnk kiontott vére még János atya gyilkosainak szívét is megtisztíthatja.
– A darabban János atya az utolsó estén imáját az Üdvözlégy szavaival fejezi be: „imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján”. Ez az óra valóban halálának órája lett.
– Egészen biztosak lehetünk abban, hogy János atya azon az adventi estén elvégezte a zsolozsmaimádságát, és a Szűzanyához is fohászkodott. Aznapi utolsó imája élete utolsó imádsága lett. Azt hiszem, abban sem kell kételkedni, hogy a megszentelő kegyelem állapotában volt a gyilkos támadás idején. Amikor ütötték és késekkel szurkálták, akkor is a nála levő Oltáriszentséget védte. Szent emberként élt, szent emberként halt meg.
– A befejező énekben sokunk meggyőződése hangzik el, tudniillik az, hogy János atya valóban vértanú volt. Az Ön személyes hitvallása is ez?
– Igen, természetesen. Úgy halt meg, mint sok vértanú szentje az Egyháznak. Gyakorló hittanárként sokszor tanítom a szentek életét, akik Krisztusról tettek tanúságot. Kevés olyan személyiséggel találkoztam, akinek annyira megragadó az életpályája, mint Brenner Jánosnak. Zenés darabommal ma is az a cél lebeg a szemem előtt, hogy minél többen megismerjék a meggyilkolt atyát, a jó pásztort, aki – hitem szerint – már most imádkozik értünk odafentről.
