Szeretni akarlak!
Szerző: Madocsai Bea
Fotó: Lambert Attila
– Nagyon merészek voltunk – mondják egymás szavába vágva –, hiszen akkor még csak egy éve kötöttünk házasságot, nem rendelkeztünk tapasztalattal. Öt másik házaspárral összefogva utánanéztünk, máshol hogyan csinálják, majd kidolgoztuk a tematikát, amit aztán egy kézikönyvecskében össze is foglaltunk.
– Bár mi magunk is ifjú házasok voltunk – mondja még mindig nevetve Fréderic –, mentségünkre szolgáljon, hogy nem úgy fogtuk föl a párok fölkészítését, mint tanácsadást, hanem inkább arra törekedtünk, hogy segítsünk nekik felfedezni és megosztani különféle dolgokat egymással. Nem hiszem, hogy Párizs külvárosában manapság működne az a módszer, amit ötven évvel ezelőtt alkalmaztak. Nem mondhattuk a hozzánk érkezőknek azt, hogy ez az egyház álláspontja, és kész. Nem lehetett más a hozzáállásunk, mint hogy párbeszédet kell kialakítanunk, hogy az emberek maguktól jöhessenek rá a válaszokra. Ráadásul harminc évesek voltunk, s szembe találtunk magunkat hasonló korú, sőt negyven körüli emberekkel, akik lehet, hogy már tíz éve együtt éltek, talán már gyermekeik is voltak. Ha egy év házassággal a hátunk mögött azzal álltunk volna elő, hogy így és így kell tennetek, azt nehezen fogadták volna el.
Érdekes megjegyezni, hogy a tíz év alatt csak egy párral találkoztunk, akik a házasságra úgy készültek, hogy nem éltek előtte együtt. Mindössze egyetlenegy ilyen pár volt – ilyenné vált a társadalom…
– Miből állt a házasságra való felkészítés?
– Két félnapot töltöttünk együtt a jelentkezőkkel, akár úgy, hogy egy péntek vagy szombat délutánt és egy vasárnap délelőttöt töltöttünk együtt, akár úgy, hogy egy teljes napot szántunk rá. Hat-tizenkét pár volt ilyenkor együtt, s ez a program kiegészítette azt a felkészítést, amit a plébános végzett. Ő teljesen ránk bízta a dolgot, el sem jött ezekre a találkozókra, csak küldte hozzánk a jegyeseket – mondja Laurence.
– Milyen témákat érintettek a beszélgetések során?
