Tavaszi ÁVE-hétvégesorozat egyedülálló szülőknek
Nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek
Szerző: Madocsai Bea
Fotó: Lambert Attila
A három hétvége egymásra épülő programja sok témát érint. Szombatonként az egyedülálló szülők problémáiról, vasárnaponként a gyermekekről, nevelésükről van szó. Sokan talán nehezen szánják rá magukat arra, hogy hátrahagyva a gyermekeket, a háztartási elfoglaltságot és az egyéb teendőket, saját magukra fordítsák három egymást követő hónap egy-egy hétvégéjét.
– Édesanyám nem is nagyon értette, miért jövök el. Mindig mondta, hogy maradjak inkább otthon, pihenjek, de amikor néhány napja megérkezett a kiscsoportom vezetőjének a képeslapja, amiben megírta, hogy imádkoznak értem, és szeretettel várnak a következő alkalomra is, látta, hogy ez milyen sokat jelentett nekem. Akkor már ő is megértette, hogy ez számomra nagyon fontos, és többet nem marasztalt – mondja egy özvegy édesanya.
A megbocsátás sajátos területe
Az idei tavaszi sorozaton a szokásosnál több özvegy résztvevő van. Őket a megbocsátásnak sajátos területe érinti, hiszen – néhány kivételtől eltekintve –, amikor azt kérdezik, „miért nem volt óvatosabb, miért nem hallgatott az orvosára, miért indult el abban az időben, vagy hogyan volt képes eldobni magától az életet”, nem a párjukat okolják a helyzetük miatt, hanem inkább az Istent, aki elvette tőlük őt. Van, hogy önmagukkal sem tudnak megbékélni, úgy érzik, nem tettek meg mindent a házastársukért, elmulasztottak valamit, amit már többé nem tehetnek meg, esetleg lezáratlan vita maradt közöttük, s nincs már mód annak tisztázására.
A jelentkezők többsége persze elvált vagy külön élő, ők sokszor emberfeletti kívánalomnak tartják, hogy megbocsássanak a párjuknak vagy a „harmadiknak”.
– Az első előadásban a megbocsátás is szóba került. Eddig nem volt világos számomra, hogy a megbocsátás: döntés. Most megértettem, hogy nem valami érzésre kell várnom, hiszen az nem azonnal követi az elhatározást. Nekem még nem sikerült ezt a döntést meghoznom, de remélem, egyszer majd sikerül – mondja mosolyogva egy elvált édesanya.
Előfordul, hogy leányanya vagy alkalmi kapcsolatból született gyermek édesapja is van a résztvevők között. Az élethelyzetbeli különbözőségek nem akadályozzák, hogy mindenki magáénak érezhesse a programot, hiszen a gyász, a fájdalom közös. Mindannyian elvesztettek valamit, amit nagyon szerettek volna: hogy boldog kapcsolatban, teljes családban nevelhessék föl a gyermekeiket. S megnehezíti a dolgukat az, hogy épp akkor kell a gyermekeiknek is támaszt, vigaszt nyújtaniuk, türelemmel és megértéssel kezelni a lázadásukat, dühkitöréseiket, amikor még saját maguknak is meg kell birkózniuk a gyásszal, és fel kell dolgozniuk a történteket.