Páter Tóth Zoltán SVD, Írország
Mától Father Joseph a nevem!
Szerző: Lányi Béla SVD
Zoltán atya átélt néhány változást Magyarországon is. Egy Budapest környéki községben, Veresegyházon nőtt fel, mely azóta várossá vált. Hittanos gyermekként élte át a rendszerváltást. „Már alig ismerem az embereket Veresen – mondja –, hiszen a sok betelepülő miatt teljesen megváltozott a város településszerkezete. Magyarországon másutt bezárják az iskolákat, nálunk újat építenek.” Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte nyomdaipari szakközépiskolában. „A családomtól kapott keresztény értékrendet itt sokszor sárba tiporták” – emlékezik vissza. Talán ezért is lett számára a hit, az egyház a szegények és elesettek szolgálata is. Rendtársával és jó barátjával, Varga Jánossal sokat törték a fejüket azon, hogy mely távoli vidékre menjenek majd. A három éve pappá szentelt János atya el is jutott a trópusokra. Ma az indiánok apostola egy félreeső argentin tartományban. Zoltánt azonban papnövendék korában súlyos betegség támadta meg. Világossá vált, hogy Európát hosszabb időre sohasem hagyhatja el, mégsem gondolt arra, hogy missziós papi hivatását feladja. Isten is így gondolta! 2001-ben pappá szentelték a hatalmas kőszegi plébániatemplomban. Azóta betegsége, szenvedése révén sok sorstársával ismerkedett meg. Szeretetével, kedvességével sok szenvedőt vezetett Istenhez. Figyelme kiterjedt más hátrányos helyzetűekre is: rendszeresen végezte a börtönlelkészi szolgálatot.
Zoltán atya kiváló képességeire környezete is felfigyelt. Egyre gyakrabban kérték fel lelkigyakorlatok tartására, és dr. Lukács László főigazgató úr rábízta a missziológia tanítását a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Majd a rendi novíciusmester asszisztensévé is kinevezték. És akkor jött az írországi repülőjegy…
„Igazából egyszer már kezemben volt ez a repülőjegy. Már régebben is el akartak küldeni nyelvi továbbképzésre Írországba, de akkor daganatot fedeztek fel a hátamon. Kiküldetés helyett kórházba kellett járnom, sugárterápiára. Azt hiszem, ott volt rám szükség! Mindig ugyanazokkal a betegekkel üldögéltem a kórházi folyosón, így jobban megismertük egymást, át tudtam nekik adni valamit Isten szeretetéből. Tudtam erősíteni a rendi ifjúság nagyon aktív, hithirdető közösségét. Nagyon vágytam az őserdő helyett legalább erre az európai külföldre, mégis szinte már le is mondtam róla, amikor P. dr. Német László új tartományfőnökünk rákérdezett, hogy nem volna-e kedvem kimenni.”
Zoltán atya angolul tanul Maynooth-ban, az ír verbiták hatalmas rendházában. Itt készítik elő azokat is, akiket valamely távoli, angol nyelvű országba küld a missziós rend. Bár valaha ez az ország rengeteg misszionáriust küldött szerte a világba, ma az ír rendtagok idősek és fáradtak, mint ahogy maguk a hívek is. „Járnak templomba, de alig énekelnek, áldozás után még az áldás előtt hazamennek – sorolja Zoltán atya. – Mégis nagyon megszerettem őket. Végtelenül emberszeretők, közvetlenek. Más nyugat-európai népektől eltérően egyáltalán nem fölényesek, nagyképűek. Mindenki olyan segítőkész. Szeretek a fiatalokkal beszélgetni. Azt hiszem, őszinték hozzám…”
A templomban sok mindenkivel össze lehet futni. Sok a lengyel, ők szívesen járnak szentmisére. Magyarokkal azonban ritkán hozza össze a sors Zoltán atyát. Nem baj, nyártól ismét itthon lesz a magyar hívek szolgálatára. All the best, Father Joseph!
