Cikkek listázása

Mindszenty-zarándoklat

A magyar nemzet engesztelő napja

Szerző: Kovács Gergely

1956 és a nándorfehérvári diadal jeles évfordulóihoz társulva a magyar katolikus püspöki kar nemzeti engesztelő imaévet hirdetett, és ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a trianoni határokon kívül élő magyar közösségek is. Az első megnyilatkozásokból fájóan hiányzott egy név, annak a főpásztornak a neve, aki élete munkáját, hűséges kiállását, imádságát és engesztelését adta az ő szeretett magyar népéért. Amikor megjelent a nemzeti imaév hivatalos programja, immár első helyen állt: május 13-án hagyományos nemzeti engesztelő zarándoklatot tartunk Mindszenty József hercegprímás esztergomi nyughelyére, a prímási bazilikába.
A negyvenöt évvel elhalasztott 1990-es valódi felszabadulás egyik legmaradandóbb hagyománya lett ez a zarándoklat, amely egyszerű plébániai kezdeményezésből lett országos jelentőségű ünnepnappá. 1990. május 12-én a városmajori egyházközség kezdeményezésére a fővárosi és a környékből érkező hívek mintegy húszezer fős csoportja – sok család, sok fiatal – gyalogosan Máriaremetére indult, hogy ott Várszegi Asztrik püspök sokak vágyát megfogalmazva „Mindszenty bíborost mennyei közbenjárónkul kérje”. A hercegprímás által vezetett 1946-os nagy, engesztelő férfizarándoklat emlékmenete volt ez a visszanyert szabadság hajnalán.

1991. május 4. az esztergomi hazatérés ünnepe. Az újratemetésre a boldog emlékű bíboros végakaratának megfelelően a „moszkvai hitetlenség csillagának lehullását követően” kerülhetett sor. Több tízezer ember ázott, fázott a téren, hogy láthassa a Mariazellből hazatérő érckoporsót és a prímási sírboltban kialakított nyughelyet. Ezt az ünnepet II. János Pál pápa tette teljessé, amikor magyarországi látogatásának nyitóállomásán először Mindszenty bíboros sírját akarta látni, hogy ott imádságával erősítse meg a magyar főpap életszentségének emlékét.

Az 1992. év a bíboros születésének centenáriumi éve volt, május 30-án megismétlődött a két évvel korábbi máriaremetei tiszteletadás. A zarándoklat nyitányaként a városmajori templom előtt felavatták a magyar főváros első és mindmáig egyetlen köztéri Mindszenty-emlékművét. A domborműves oszlopra a következő felirat került: „ENGESZTELJÜNK – E helyről indította az első engesztelési zarándoklatot Mindszenty József bíboros-érsek 1946. május 5-én.”

1993. május 8. pedig már annak a bizonysága, hogy a szép hagyományt nem akarták megszakítani a városmajori hívek, és Szekendy Ferenc atya vezetésével arra kérték Paskai László bíborost, hogy az esztergomi sír közelében ünnepeljük meg évről évre a hercegprímás égi születésnapját imával és engeszteléssel, közösen fohászkodva a mielőbbi boldoggá avatásért.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>