Csernai Balázs atya Münchenből
Az Egyháznak szüksége van mindenkire…
Szerző: Lányi Béla SVD
– És a papi hivatás?
– Tudom, hogy kezdettől szólított az Úr, bennem mégis élt egy nagyon erős ellenkezés. Isten olyannak tűnt, mint egy bokorban megbújó rendőr, aki mindent lát, és ennek megfelelően büntet, illetve jutalmaz. Több lépésben döbbentem rá, hogy Isten nem igazságszolgáltató intézet, hanem személy, akivel érdemes együtt lenni. Így váltam nyitottá Istenre.
– Örültek a szülei?
– Amikor 1997-ben bejelentettem, hogy pap akarok lenni, nem fogadták kitörő lelkesedéssel. De nem tudtak lebeszélni – és ma már ők is másképpen gondolkodnak.
Azután Balázs atya valóban bekerült a szemináriumba. Veszprémben mindössze egy évet töltött, az érettségi utáni előkészítő évet. Itt nem is annyira az új ismeretek hatottak rá, hanem egy új élmény: a közösség. Mivel a Veszprémi Főegyházmegye és a Passaui Egyházmegye között hagyományosan jók a kapcsolatok, a tehetséges szeminaristát elöljárói Passauba küldték, ahonnan a bajor fővárosba, Münchenbe került. Itt befejezte a teológiai alapképzést és két éve doktorál. Az Újszövetséggel foglalkozik, pontosabban az Apostolok Cselekedeteivel.
– Münchenben két szeminárium van: az egyházmegyei szeminárium, valamint a Herzogliches Georgianum, mely a világon egyedüli módon államilag fenntartott papnevelő intézet, amely a világ második legősibb szemináriumának tartja magát. Itt lakom, itt tanulok.
Balázs atya nem emigráns, nem disszidens, a doktorátusa után haza fog jönni. A Veszprémi Főegyházmegye papja, e papi közösséget szolgálja.
– Nehéz-e külföldön? – kérdezem tőle.
– Ennek két oldala van – kezdi magyarázni. – Egyik az, hogy »nem Magyarország«. A másik pedig az, hogy éppen »Németország«. Vegyük az elsőt. Látom, hogy lehet máshogyan élni, mint ahogyan én Veszprémben éltem. Mások a boltok, más dolgok vannak a polcokon, más dolgok hiányoznak. Mások az emberek is: máshogy élnek, máshogyan gondolkoznak… Megtanultam értékelni ezt a másik kultúrát – ezáltal jobban látom a sajátomat is. A sokszor világméretűnek tűnő problémáinkat a maguk helyén kezelem, mint helyi kihívásokat. Például most Budapesten mindenki azzal van elfoglalva, hogy nem megy a körúti villamos. Ugyanígy a németek is sokszor mondják mások számára kevésbé fontos dolgokról, hogy ebbe fog tönkremenni a világ. Ha tehát elfogadom a másik kultúrát, akkor megtanulom azt is, hogy ne tekintsem a sajátomat abszolútnak. Ne egy-két plébánia viszonyaiból vonjak le következtetést a hatalmas katolikus világegyházat illetően.
– A második szempont pedig az, hogy ez a másik kultúra most éppen Németország…
– Sokan azt gondolják, hogy a liberális Nyugat része, a reformáció hazája. Mások viszont korántsem alaptalanul Bajorországot Lengyelország után a legkatolikusabb területek közé sorolják. Az is tény, hogy a hagyományos vallásgyakorlás visszaszorul – például Münchenben már csak a lakosság fele van katolikusnak keresztelve…
– Milyen a német teológia?
– Sokszínű. Nem lehet általánosítani, hogy liberális, hiszen vannak a liberális irányzatok mellett meglehetősen konzervatívak is. Sokat gondolkodtam ezen… Aki mer gondolkodni, új utakat keresni, az néha olyan utat talál, amely történetesen kifelé vezet az Egyházból. Ez a veszély mindig fennáll. Az a nagy kérdés, hogy a konkrét emberek mit kezdenek ezekkel az utakkal. Mostani Szentatyánk például fiatal korában nagy újítónak számított. Hűséges maradt ahhoz a vonalhoz, amit elkezdett, ezért ma már konzervatívnak tűnik… Természetesen a német pápa nagyon pozitívan hat. Megnőtt a szemináriumokba lépők száma. A II. világháború óta talán sebzett a németek önérzete. Most viszont van egy német pápa és őt emlegeti a világ, ha a németek kerülnek szóba. Már nem csak Hitler jut az emberek eszébe. Így könnyebb németnek lenni. Most a futball-világbajnokság alatt szívesen mentek ki az utcákra német zászlókkal, amire az elmúlt hatvan évben ritkán volt példa.
– Mi az a tapasztalat, amit magyar papként haza szeretne vinni Veszprémbe?
– A kisebbségi létben még fontosabb, hogy nekünk mindenkire szükségünk van. Nem mindegy, hogy húsz-harminc emberrel többen vagy kevesebben jönnek szentmisére, hogy elriasztjuk vagy éppen megnyerjük az embereket… Mit tudunk tenni azokkal, akik csak úgy betévednek a templomunkba és nincs személyes istenkapcsolatuk, nem ismerik az Egyházat? Ne csak intézményekben gondolkodjunk, hanem személyes kapcsolatokban. Hatalmas élmény látni, hogy egy müncheni múltú magyar szeminarista felszentelésére mindazok elmennek Kaposvárra, akik ott ismerték meg őt. Nyugati, erdélyi, magyarországi magyarok nagy utat tesznek meg ezért.
Ez a személyes kapcsolat varázsa, mely által mindenkire szükségünk van az Egyházban.
