Cikkek listázása

Bemutatjuk Sárközi Béla diakónust

A szolgáló Krisztus képviselője

A Székesfehérvári Egyházmegyében Sárközi Béla a harmadik családos ember, akit Spányi Antal megyés püspök felszentelt az állandó diakónusi hivatásra. A nyár végi szentelést komoly, hároméves felkészülés előzte meg. Sárközi Béla a diakónusi szolgálatról és hivatásának kialakulásáról beszélt lapunk munkatársának.
– Teológiai tanulmányaimat Esztergomban és Budapesten végeztem. Házasságkötésem után Szegeden éltem a családommal. Három gyermekem van, Bernadett, Viktória és Gergely. 2002 nyarán költöztünk Iszkaszentgyörgyre, ahol a Székesfehérvári Egyházmegye lelkigyakorlatos házát vezetem feleségemmel együtt. Az egyházközségben lelkipásztori munkatársként működtem.

– Hogyan éli meg családos emberként a diakónusi hivatást?

– Házasembert csak akkor szentelnek diakónussá, ha a házastárs is együttműködik ebben. Mi a feleségemmel már régóta együtt gondolkodunk ebben a kérdésben. Így nemcsak a házasságban közös az életünk, hanem ebben a hivatásban is. Mint ahogy a házasság is két ember – a férfi és a nő – Istennel való közösségében szentelődik meg, így a házasságban élő diakónusnak is nagyon fontos, hogy ebben a hivatásában is egy felé nézzenek.

– Mik a tervei?

– Mivel jelenleg az állandó diakonátus intézménye Magyarországon még gyerekcipőben jár, ezért fontosnak tartom, hogy az emberek minél világosabban lássák ennek a szolgálatnak a lényegét. Terveim között szerepel a rám bízottak szolgálata, mely kiterjed az élet minden területére. Elvinni az embereknek – hívőknek és nem hívőknek egyaránt – Krisztus szeretetét és csorbítatlanul átadni az Egyház tanítását.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>