Cikkek listázása

800 éve született Szent Ferenc és Szent Domonkos kortársa

A kiszolgáltatottak és szegények szentje

Szerző: Bókay László

Fotó: Szarvas István

Apja II. András, anyja Gertrudis, akinek alakját Katona József Bánk bán című művéből ismerjük, mint aki férje távollétében hazánkat a merániaknak kiszolgáltató, kizsigerelő, kegyetlen királyné. Erzsébet testvére a későbbi IV. Béla, akit egyik legnagyobb királyunkként tart számon a történetírás, s akinek lányát, Margitot szintén szentként tiszteljük.

Az 1200-as évek eleje, amikor Erzsébet meglátta a napvilágot, az a kor volt, amikor Európa és a pápa egyik legfőbb célja a Szentföld visszafoglalása volt: egymás után indultak a keresztes hadjáratok Jeruzsálem felszabadítására. Tudjuk, Erzsébet apja, II. András s később férje, Lajos is keresztes hadjáratban vett részt, Krisztus életének színhelyére azonban – más-más okok miatt – egyikük sem jutott el. De ez volt az a kor is, amikor Európa városaiban a szegények száma hirtelen megnőtt. A régi, falusi életmódból kikerülő, a társadalom peremén élő emberekkel pedig senki nem törődött. Aztán Assisiben megszületett az a gazdag ifjú, aki egy szép napon mindenét odahagyva, szegénységet fogadva ezeknek a nyomorultaknak a megsegítésére sietett: Szent Ferenc, aki 26 évvel volt idősebb, mint Erzsébet, de akit csak öt évvel élt túl a magyar királylány.

A világegyházban Erzsébetet nem Árpád-háziként, hanem türingiaiként tisztelik: nem véletlenül. Már négyéves korában elvitte Eisenachba Türingia őrgrófja, Hermann és felesége, Zsófia, hogy fiúkkal, Hermannal eljegyezzék, s hogy az ő udvarukban nevelkedjen, udvaruk szokásait felnövekedve megtanulja. Akkoriban és még évszázadokon keresztül – tudjuk jól – a királylányok és grófkisasszonyok életét és házasságát szüleik politikai és gazdasági törekvései határozták meg: zálogok – vagy ha keményebben fogalmazunk: túszok – voltak egy gyakorta teljesen idegen udvarban. Zsófia, a leendő anyós a kis Erzsébet érkezésekor kétszeres örömöt érzett: fiáé lehetett a magyar király lánya, sőt, a források tanúsága szerint gazdag hozomány, egész kincstár is érkezett vele. A kislány azonban meglepő módon nem ezekben a kincsekben lelete örömét, táncolni sem szeretett, s amennyire a legendákból érteni lehet: gyakran ráunt arra is, hogy kortársaival játsszon. Lovagolni szeretett, vágtázva, vadul és „Istent szeretni”, azaz imádkozni. Különc szokásaival és viselkedésével nem is tett nagy népszerűségre szert az őrgrófi udvarban: egyes források szerint Hermann és Zsófia azt fontolgatták, hogy visszaküldik szüleihez a nevelhetetlen lányt. Az ifjú Hermann meghalt, öccse, Lajos, Erzsébet gyermekkori játszótársa azonban feleségül vette mégis: ő maga húsz, kis felesége tizenhárom éves volt. Wartburg várában hét éve élt együtt férjével, két gyermekük született, amikor 1227-ben, II. Frigyes császár oldalán az őrgrófnak is el kellett indulnia a Szentföld felé: ez volt az ötödik keresztes hadjárat, amelyet a pápa Jeruzsálem megszabadítására indított. Frigyes csapatait azonban még Itália földjén, Brindisiben, a hajóra szállás előtt megtámadta a malária. Maga a császár is megbetegedett, hadjárata kudarcba fulladt, csapata szétoszlott. Lajos, a türingiai őrgróf soha nem tért haza családjához, soha nem látta meg harmadik gyermekét, Gertrúdot. A rokonság gyorsan cselekedett, a kétségbeesett özvegyet azonnal megfosztották vagyona kezelésének lehetőségétől s férje birtokainak jövedelmétől. Erzsébet pedig egy októberi napon csecsemőjét magához szorítva titokban távozott a várból, majd másnap a két nagyobbat is maga után hozatta. Először Pottenstein várába költözött, majd Marburgban talált magának s gyermekeinek menedéket.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>