I. Szeged-Csanádi Egyházmegyei Lelkipásztori Napok
Mire elég ma öt kenyér és két hal?
Szerző: Márton Gábor
Találkozás, tapasztalatcsere és tervezés
A találkozó nyitóelőadását Kiss Imre általános helynök és újszegedi plébános tartotta Egyházmegyénk gyökerei és jövője címmel. A meghatározó gyökerek között elsőként említette Szent Gellértet, majd utódait, kiemelve közülük is néhány 20. századi püspököt, akik nagy szerepet vállaltak az egyházmegye többszöri újjászervezésében. A térség vallási életét meghatározták a török időkben a licenciátusok, Trianon után a Temesvári és a Nagybecskereki Egyházmegyék területén maradt hívek lelki kincsei és kitartása, majd az 1993-ban átrajzolt egyházmegye sokszínűsége. Kiss Imre a Lelkipásztori Napok céljaként a találkozás–tapasztalatcsere–tervezés hármas elvárását fogalmazta meg: „Gazdagodjunk egyházélménnyel, cseréljünk munkatapasztalatokat, a papok találjanak egymásra lelki társként, ismerjük fel a civilek jelentőségét és az intézmények szerepének fontosságát, tartsunk kapcsolatot egymással”.
A venisancte szentmisén Kiss-Rigó László megyés püspök Mózes példáján keresztül készítette fel feladataikra a jelenlévőket. Mózes élete első negyven évének végén azt hitte, hogy ő fogja a szenvedő népet megmenteni, de a szabadságért véghezvitt tette – az egyiptomi megölése – miatt elfordult tőle népe. A második negyven év végén viszont, amikor már lemondott vezetői terveiről, váratlanul Isten hívta meg a feladatra.
Az esti bemutatkozás során játékos módon derült ki, hogy az egyházmegye egyes plébániáiról mennyien érkeztek, milyen a résztvevők összetétele (papok-civilek, férfiak-nők), korosztályok szerinti megoszlása, illetve mióta végzik szolgálatukat. Az esti ima után éjszakába nyúló kötetlen beszélgetés során sikerült az egymás közötti kapcsolatokat építeni és ápolni.
Mit jelent számomra az egyházmegyéhez tartozni?
A második nap két tanúságtétellel kezdődött Mit jelent számomra az egyházmegyéhez tartozni? címmel. Laurinyecz Mihály, Szeged-Tarjánváros plébánosa valódi szeged-csanádi életpályát mutatott fel saját tapasztalataként: szülőfaluja még nagyváradi területen feküdt, egyik szolgálati helye az őscsanádi, másik a Váci Egyházmegyéhez tartozott hajdanán. A gimnázium után hivatása is az egyházmegyéhez szólította: a teljes közösséget szerette volna szolgálni. Ez mára úgy valósult meg, hogy az óvodás hittantól a Hittudományi Főiskolán való tanításon át a cserkészetig szinte mindennel volt vagy van kapcsolata.
Szászi Balázs és felesége, Anikó elmesélték, hogy amikor tizenkét éve megbízást kaptak Gyulay Endre püspök atyától a családreferensi feladatok elvégzésére, nehéz dolguk volt, mivel előzmények nélkül indult munkájuk. Elsőként igyekeztek feltérképezni az egyházmegye területén működő családi közösségeket és élő kapcsolatot létrehozni közöttük. Ma elmondható, hogy valóban élnek ezek a csoportok és a közöttük lévő hálózat. Az autonómia és a felelősség elve alapján a családnapokat mindig másutt szervezik, a helyi közösség munkájára és az ottani sajátosságokra alapozva ezeket. Nagy élmény, amikor egy kis faluban élő, dolgozó családot sikerül bevonni az egyházmegyei munkába – vagy éppen annak ellenére megtartani őket vállalt feladataik mellett, hogy nehézségek között élnek, és már legszívesebben abbahagynák…
Hogy az „autót” működőképessé tegyük
Az erőforrások felmérése kiscsoportokban történt, melyek az esperesi kerületek alapján szerveződtek. Az egyes plébániákról érkezett résztvevők maguk készítették el saját egyházközségük bemutatását.
Blanckenstein György szentendrei plébános Az egyházmegye mint misszionáló közösségek hálózata címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Találó hasonlata szerint a Magyar Katolikus Egyház egy olyan autóhoz hasonlít, ami egyszer megállt a kereszteződésben a piros lámpánál. Ötven évig állt ott, miközben ellopták a kerekeit, berozsdásodtak az alkatrészei – és amikor 1989-ben hirtelen zöldre váltott a lámpa, ez az autó nem tudott elindulni, mert előbb vissza kell szerezni az eltűnt alkatrészeket és meg kell javítani a szerkezetet. A mi feladatunk, hogy ezt a kocsit mielőbb működőképessé és versenyképessé tegyük.
Az atya a mintaértékű szentendrei egyházközségi zsinat tapasztalatairól mesélve kifejtette, hogy alapvető céljuk a jó szándékú, nyitott emberek megszólítása volt. Munkacsoportokban áttanulmányozták a szakterületükre vonatkozóan a II. Vatikáni Zsinat és a magyar egyház, illetve az egyházmegyei zsinat dokumentumait, majd összeültek megtárgyalni a következő kérdéseket: „Mi működik jól? Mi az, ami nem vagy rosszul működik? Mit szeretnénk elérni? Milyen úton tudjuk elérni?” A hívek kérdőíveken keresztül oszthatták meg véleményüket az egyházközséggel. Egy éven át dolgoztak saját területükön, majd az ott keletkezett záródokumentumokat minden csoport megkapta tanulmányozásra, és egy hétvégi zsinatzáró alkalom során ezeket átbeszélték. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a hívek is megértették a zsinat szükségességét és láthatják eredményeit: családi közösségek, katekumenek, liturgikus munkacsoport folyamatos működése, ünnepek közös szervezése fémjelzi az azóta eltelt időszakot. Mindezt ötévente szeretnék megismételni, és már a második zsinaton is túlvannak. Ez a helyi zsinat példaértékű volt más egyházközségek számára is, a másutt tartott zsinatok munkacsoportjaival pedig azóta is rendszeresen tartják a kapcsolatot.
Kiss-Rigó László püspök zárszavában kiemelte, hogy a világi és a papi személyek szerepe egyaránt fontos az Egyházban – nem az számít igazán, hogy ki vezet és kinek van nagyobb tekintélye a hívek előtt, hanem hogy ki az, aki többet és többeknek szolgál. Terveiről szólva bejelentette, hogy megalakul az egyházmegyei Pasztorális Tanács, és a Lelkipásztori Napokat is szervező zsinati kör munkáját is ez a testület viszi majd tovább. Fontosnak tartja, hogy kialakuljon az egyházmegyei identitás az itt élőkben, és ezt meg is éljék tetteikben, gondolkodásukban, munkájukban. Advent első vasárnapján fogja kihirdetni az első lelkipásztori tervet, melyben hangsúlyt kapnak a lelkipásztori napokon elhangzott tapasztalatok is.
