Karakán keresztények kellenek a közéletbe
Egy főorvos, aki megtagadta az abortuszt
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila
– Példaképem dr. Mészáros Ferenc, Kaposmérő egykori orvosa volt – meséli a nagyatádi születésű főorvos. – Felnéztem rá már gyerekként is, mert nagyon nemes tettnek gondoltam-éreztem mások szolgálatát. A Kossuth-díjas Takáts Gyula író, költő, műfordító testvére, Emil Nagyatádon volt szolgabíró; ő ugyancsak nagy hatással volt rám. Ám azt, hogy elvégeztem az orvosi egyetemet, Isten gondviselő szeretetének köszönhetem. Meg azt is, hogy két alkalommal is megmentett az Úr a vízbefúlástól. A két infarktusról nem is beszélve…
Csökölyben, a fehér gyász és az ízletes földi eper falujában gyerekeskedtem, és végeztem el öt elemit. Ide került apám körjegyzőnek, ám 1944 végén el kellett hagyni a falut. Olajhegyre, majd Zsippóra mentünk, s mivel Szennán nem fogadták be családunkat, Bőszénfán próbálkoztunk, ahol tisztességes szobát kaptunk a plébánostól. A háború idején mindenünk elveszett; még a szénakazal alá elásott ruhánkat is megtalálták. A hitünket azonban megőriztük.
A csökölyi községháza, ahol korábban lakott az öt gyerekes Kárpáti família, ajtó-ablak nélkül tátongott; csak egy elárvult sezlon rugói jelezték, hogy élet lengte be a jegyzőlakot egykoron. Hányattatásokkal, nélkülözésekkel teli időszak következett. A csökölyi körjegyzőségből egy helybéli alkoholista vallomására alapozva – egyebek mellett azért, mert a családi könyvtárban megvoltak Tolsztoj művei és a polcon ott állt a Tanuljunk könnyen, gyorsan németül! című könyv is – eltávolították az apát. Az 1944/45-ös tanév A Kárpáti fiú számára „elveszett”, ám a következő két évet a legendás magyar-latin szakos tanáregyéniségnek, Papp Antalnak köszönhetően a kaposvári Táncsics, korábban Somssich Gimnáziumban végezte el. Kacsintgatott ugyan az orvosi egyetem felé, ám arra gondolt, jegyzőgyerek felvétele reménytelen, s ha mégis bejutna, vajon miből fizetnék az utazást, a kollégiumot… Diáktársai ösztönzésére mégiscsak jelentkezett Pécsre, ám nyár végéig nem érkezett válasz. Előbb arról értesítették: felvették a kollégiumba, de még bizonytalan volt minden. Ezért utazott le Pécsre; az egyetemen csak a pótfelvételisek között fedezte fel a nevét.
– Szeptember közepén 60 forinttal indultam el hazulról. Ebből 30 volt az útiköltség, 15 pedig a kollégium – jegyezte meg. – 15 forint maradt élelemre. Mondanom sem kell, sokat éheztem, és egyre kilátástalanabb volt a helyzetem. A ciszterci gimnázium igazgatója azonban befogadott bennünket, és két társammal díjtalanul lakhattunk a rendház egyik szobájában, és élelmet is kaptunk. Ekkor ismerkedtem meg dr. Cserháti József egyetemi lelkésszel, a későbbi püspökkel.
Dr. Kárpáti Kálmánt 1953-ban avatták orvossá. Hiába töltötte szigorló évét a kaposvári kórházban, első munkahelye Nagykanizsa lett, majd onnan két hónap után a somogyi megyeszékhelyre került. A szülészeten dolgozott, később körzeti orvosként és üzemorvosként kereste kenyerét. Szép feladatnak tekintette az onkológia létrehozását, majd vezetését, ám tizenkét év után megkérdezése nélkül megszüntették az osztályt.