Cikkek listázása

Beszélgetés PÁrdányi Domonkos kaszkadőrrel

A Fővárosi Vidámparktól Hollywoodig

Szerző: Bodnár Zita

Kicsit kíváncsian, kicsit csodálattal, néha megbotránkozva nézünk a filmvilág kulisszái mögé. A filmvásznon megjelenő hősökről és hősnőkről interjúk, fotók, pletykák, könyvek özöne lát napvilágot, de csak keveset tudunk azokról, akik a háttérben dolgoznak. A magyar kaszkadőrt, Párdányi Domonkost számos világsikerben – mint például a Trójában – láthattuk már a mozikban a főszereplők dublőrjeként. Hivatásról, karrierről, sikerről beszélgettünk…
– Gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy kaszkadőr lett?

– Édesapám amatőr kaszkadőr volt, neki köszönhetem, hogy bekerültem ebbe az egyébként zárt világba, de gyerekként soha sem ábrándoztam róla. Egyáltalán nem voltam sem „nagy vagány”, sem pedig olyan kisfiú, aki indián vagy cowboy szeretett volna lenni. Valójában tizenhét éves koromban vált az álmommá, hogy profi kaszkadőr legyek. Vakáció volt, és én nyári munkát kerestem. Ekkor kezdtem el először ezen a területen dolgozni, s rögtön beleszerettem. Kicsit jobban beleláttam ebbe a világba, és megfogott. Így indult…

– Mi volt a következő lépés?

– Itt ragadtam. Elkezdtem dolgozni, és tudatosan készülni a profizmusra. Sokat edzettem, hogy erősödjem, és persze dolgoztam, hiszen a gyakorlat a legjobb felkészítés. Ez olyan szakma, amit edzéssel nem igazán, sokkal inkább munka közben lehet megtanulni.

– Nem is létezik „kaszkadőriskola”?

– Amerikában vannak kaszkadőriskolák, de Magyarországon nincsenek, leszámítva néhány tanfolyamot, de azokat nem nevezném iskolának. Jómagam soha nem vettem órákat. Ha valaki nagy-nagy szerencsével bekerül ebbe a körbe, akkor bizonyos értelemben magára van hagyva, hogy autodidakta módon elsajátítsa a szakmát, ellesse a technikákat.

– Hogyan nyílt meg Ön előtt a világ?

– Kezdetben itthon dolgoztam. Az első munkám a Veszélyben című, baleseteket rekonstruáló matiné tévésorozatban volt, amit az MTV-ben adtak 1991–92-ben. Éveken át játszottam különböző filmekben, sorozatokban, mint például a Szomszédokban vagy a Kisvárosban, illetve Magyarországon forgatott koprodukciókban. 1994-ben mentem először külföldre dolgozni, de az igazi áttörés 1999-ben történt, amikor Pirogh Gábor egy hatfős csapat tagjaként vitt magával Törökországba. Egy angol játékfilmen dolgoztunk, én lettem a főszereplő dublőrje. Sok jó minőségű kaszkadőrakciót forgattunk az ott töltött két hónap alatt. A forgatás során megismerkedtünk egy híres, szakmailag elismert spanyol kaszkadőrkoordinátorral. Barátok lettünk, és gyakorlatilag az ő segítségével indultam el a karrier útján. Neki köszönhetően kaptam munkát más külföldi filmekben is, ahol a forgatások során újabb emberekkel ismerkedtem meg, akik újabb ajánlatokkal kerestek meg… Ez mind a mai napig így működik. A kapuk a személyes kapcsolatok révén nyílnak meg.

– Melyik a legkedvesebb filmje?

– Minden film kedves valamiért. Szakmailag nagyon jól cseng a Trója, amiben Brad Pitt dublőrjeként tűnök fel a vásznon. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy életem legkomolyabb munkája volt, de az emberek a film címét hallva felkapják a fejüket. Jó ajánlólevél, hiszen ahhoz, hogy valaki egy ilyen filmben, egy ilyen tehetségű és hírű színész mellett játsszon, sejteti, hogy az illető szakmailag felkészült és nagy tudású. Szerettem ezt a filmet, amit hat hónapig Máltán és Mexikóban forgattunk. A legkellemesebb munkám mégis talán a legutóbbi, a Blood Diamond forgatása volt, amiben Leonardo Di Caprio dublőrjeként dolgoztam. Ez a film nem kívánt igazán nagy kaszkadőrakciót, mert autósüldözéses jelenetekkel van tele, amikben a főhős helyett nekem kellett vezetnem. Élveztem a forgatást, ráadásul olyan gyönyörű helyeken jártunk – Dél-Afrikában, Mozambikban –, ahova ritkán jut el az ember.

– Mi motiválja?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>