Testedzés - játék - evangelizáció

Szerző: Bókay László

Fotó: Bókay László, Borbély Zita

Manapság már kevésbé kapja föl a fejét hívő és nem hívő egyaránt, ha azt hallja, hogy papok fociznak valamelyik stadionban, vagy hírt kap arról, hogy az Elektromos pályáján papok edzenek. Azt persze kevesebben tudják, hogy a papi focicsapatban püspök is játszik – Kiss-Rigó László segédpüspök személyében.Kiss Rigó Lászlóval beszélgetve kiderült számomra, hogy fiatal korától kezdve kedvelte ezt a sportot. Civilként is rendszeresen játszott, majd a szemináriumi évek alatt sem hagyta azt abba. Mikor Rómában, a Pápai Magyar Intézetben tanult, ott is focizott – egy nemzetközi papi csapatban játszott rendszeresen. Kérdésemre, hogy püspökszentelése után felmerült-e benne, hogy abbahagyja a rendszeres edzést és a futballnak hátat fordít, azt válaszolta: „Nem. A püspök is ember. Öröm csapatban játszani, kell a testmozgás, eszembe se jutott befejezni a focizást.”A papi foci Magyarországon szorosan összekapcsolódik a Napsugár Sportegyesület és Lipp László gazdagréti pap nevével. Munkája, lelkesedése, szervezése, csapatkapitányi működése biztosította a futballozó papoknak, hogy részt vehessenek a közelmúltban Zágrábban rendezett második papi futball Európa-bajnokságon, ahol ötödik helyezést értek el. A Champions Clerumon történtekről és az odavezető útról beszél Lipp László.

Olyan fontos, mint egy falat kenyér

– Amióta az eszemet tudom, sportoltam. A kosárlabda volt a kedvencem, abban egészen jó eredményeket értem el. Amikor a szemináriumba kerültem, abba kellett hagynom a sportolást. Nagyon hiányzott a testmozgás. A prefektusunkhoz fordultam – akit egyébként igen szerettünk és becsültünk –, de hallani sem akart reggeli futásunkról. Megkértem, hogy ez ügyben „a szolgálati rend szerint” rektorunkhoz, Vajda Józsefhez fordulhassak. Őt sokan merev, konzervatív elöljárónak tekintették, de nekünk mégis megengedte a futást. Attól kezdve Blanckenstein Miklóssal minden reggel fél órával korábban keltünk, mint a többiek, és télen-nyáron négy kilométert futottunk Esztergomban, a szigeten.

Kezdeményezésünknek akkora sikere volt a szemináriumban, hogy a következő évtől a túlsúlyos szeminaristáknak kötelezővé tették a futást. Testmozgásunk polgárjogot nyert, de kövérebb társaimnál nem arattam osztatlan sikert. Amikor a Központi Szemináriumba kerültünk Blanckenstein Miklóssal együtt, a Citadelláig futottunk fel. Ezeknek az éveknek köszönhetem mostani kondíciómat. Manapság, amikor sokat ülök, vezetek, a heti egyszeri edzés olyan fontos, mint egy falat kenyér.

A teljes cikk >>>

> Cikk nyomtatása > Küldje el e-mailben

2010. június
Tartalom >>>