Őrizni Szent László örökségét
Szerző: Lukács János
Fotó: Lukács János
Hajszál híján, de megmenekült Szent László szobra
Nem kérdés, az egyházmegye és a püspökség sok viszontagságon ment keresztül azóta, hogy Szent László utoljára megfordult ezen a vidéken. A történelem viharai nem egy ízben tépázták meg, sokszor területét, vagyonát és híveit is elvesztette, de mindannyiszor sikerült újrakezdeni. Elég, ha csupán a 20. századra gondolunk. Trianon Magyarországgal együtt a Váradi Egyházmegyét is kettészakította: a múlt század elején még öt vármegye tartozott Nagyváradhoz, a háború után viszont területének alig egyharmadát őrizhette meg. Ekkor kísérelték meg egybeolvasztani a szatmári püspökséggel. Még súlyosabbá vált a helyzet a kommunista rendszer idején, amikor a hatalom teljesen kifosztotta az egyházat. A görög katolikusokat beolvasztották az ortodox egyházba, a latin rítusúakat pedig egy külön, Rómától független egyházba kívánták szervezni. „Magam is azért lettem annak idején orosztanár, mert nem vállaltam, hogy a kommunista rendszer papja legyek” – emlékezett vissza Tempfli József. Amikor aztán 1955-ben hazaengedték Márton Áront, kérte, hadd mehessen el a tanügyből a teológiára. Ez végül csak egy év múlva vált lehetségessé, amikor találtak az orosz katedrára egy helyettesítőt. De az Egyház helyzete korántsem volt fényes, és egyre nehezebb idők következtek. A Váradi Egyházmegyét hivatalosan nem ismerték el, eltulajdonították a püspöki palotát, „használatra” átvették a Kanonok sort, valamennyi értéket, iratot, festményt elkobozták. Még a székesegyház előtt felállított Szent László-szobor is csak hajszál híján menekült meg a lebontástól – amikor ugyanis a nyolcvanas években Nicolae Ceausescu nagyváradi látogatását készítették elő, felmerült az alkotás eltávolításának gondolata. A kommunista diktátor a püspöki palotát is meg kívánta tekinteni, az akkori megyei pártvezetés pedig attól tartott, nem tudnak majd megfelelő választ adni arra az esetleges kérdésre, hogy kit ábrázol a szobor. Végül – a történelmi Sematizmus tanúsága szerint – úgy menekült meg a király szobra a lebontástól, hogy hátsó bejáratot alakítottak ki a püspöki palotán, amelyet kineveztek főbejáratnak. Sokáig úgy tűnt, hogy Nagyvárad püspöki székhelyként végleg megszűnik létezni, az egyházmegyét Szatmárról irányították, bár a békepapság szervezése – elsősorban a gyulafehérvári püspök, Márton Áron hatására – komoly akadályokba ütközött. De hiába választották szét pápai leirattal 1982-ben a Szatmár-váradi Egyházmegyét, püspököt Várad továbbra sem kaphatott.
Tempfli József megyés püspök kettõs célkitûzése
A váradi püspökség számára – akárcsak egész Erdélynek – az 1989-es rendszerváltás hozta meg a megújulás reményét: a kommunizmus bukását követő évben lehetségessé vált az egyházmegye újraszervezése, ekkor nevezi ki a Szentszék Tempfli József személyében Szent László egyházmegyéjének 81. püspökét. Újraindul a hittanárképzés, elkezdik működésüket a szerzetesrendek, és a frissen kinevezett főpásztor is hozzáfoghat az építkezési munkához. „Kettős célt tűztem magam elé, amikor püspökké szenteltek – mondja Tempfli József. – Egyrészt anyagi téren szerettem volna minél többet visszaszerezni az államtól, másrészt pedig a hívek lelkigondozásának terén is súlyos problémákat kellett orvosolni.” A püspök úgy látja, mindkét célkitűzést sikerült – legalább részben – megvalósítani. Számos ingatlan, kórház, iskola került vissza az Egyház tulajdonába, és már csak idő kérdése, hogy mikor veheti át a főpásztor a püspöki palota utolsó kulcsait. A csodálatos szépségű, 124 szobát, 365 ablakot számláló barokk palotát egyébként báró Patachich Ádám püspök építette a 18. században, impozáns volta miatt még Mária Terézia is megirigyelte. Feljegyezték, hogy amikor a császárnő Váradra látogatott, így szólt a püspökhöz: „Nagy ól ez egy disznónak.” Patachich válasza nem késett: „Elférünk benne ketten is, felség!” Állítólag ezért a mondatért kellett Patachichnak távoznia Váradról, az általa megálmodott palotában mindössze egyetlen éjszakát tölthetett. De Tempfli József sem kíván a palotában lakni, ő inkább az utódjának szeretné kiharcolni az épület birtoklási jogát. A palotában ugyanis ma múzeum működik, eddig néhány szobát és a kápolnát juttatták vissza a püspökségnek.
Az jelenti az európaiságot, ha mindenki anyanyelvén juthat közelebb Istenhez
„A püspöki címerembe is a sziklából vizet fakasztó Szent László képét foglaltam bele” – meséli a főpásztor, majd így indokolja a választást: szerette volna a megszomjazott népet felüdíteni, akárcsak Szent László tette annak idején megfáradt katonáival. A legenda szerint ugyanis amikor a király katonái elfáradtak a harcban, Szent László imádkozni kezdett, majd bárdjával vizet fakasztott számukra a sziklából. Ugyanerre utal a püspök jelszava is: a szikla Krisztus. A lelkigondozáshoz természetesen papok is kellenek. A Váradi Egyházmegye számára idén két papot és három diakónust szentel a főpásztor. „Nekünk ez elég” – feleli, amikor arról kérdezem, a világszerte tapasztalható hivatáshiány mennyire nyomja rá bélyegét a Váradi Egyházmegyére. „Külföldre 16 papot adtam, hogy szolgálják a magyarságot” – mondja, de hozzáteszi: nem mintha itthon nem volna mihez kezdeni a papokkal. „Nagyon sok kérés érkezik külföldről, hogy adjunk papot nekik, és az ember a lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni rajtuk” – magyarázza Tempfli József. Jelenleg 79 egyházmegyés pap dolgozik a különböző plébániákon.
Az egyházmegye különlegessége, hogy néhány szlovák és román egyházközsége is van, számukra pedig anyanyelvű pasztorációt biztosítanak. „Öt szlovák plébánia van a bihari hegyekben, és további négy településen a hívek fele szlovák, fele magyar” – részletezi a főpásztor, hozzátéve: szerinte az jelenti az európaiságot, ha mindenki saját anyanyelvén juthat közelebb Istenhez. Egyedül Nagyváradon tíz plébánia és 17 katolikus templom található, közülük egyikben német, másikban szlovák, harmadikban román nyelvű szentmisét lehet hallgatni. Az egyházmegye mai területe Bihar megyét, valamint Szilágy megye egy részét, továbbá néhány Szatmár megyei települést foglal magába, az egymillió főt meghaladó lakosság kevéssel több mint tíz százaléka – mintegy 107 ezer fő – katolikus.
Tempfli József nemrég töltötte be a 75. évét, és nyugdíjaztatását kérte a Szentatyától. „Bármennyi nehézséggel kellett megküzdenem, boldog, megelégedett ember vagyok” – összegzi életét a főpásztor. Hozzáteszi: szívesen dolgozik, mert ez a kötelessége.
