Cikkek listázása

a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásának új vezetője

„Szent István örökségét ápoljuk Nyugaton…”

Szerző: Lányi Béla SVD

„Az emigráció lassan kihalóban – magyarázza Cserháti Ferenc atya –, ma elsősorban a migráció révén külföldre érkező magyarok között lelkipásztorkodunk. Hiszen tizenöt évvel ezelőtt új korszak kezdődött, s azóta is sok magyar kerül külföldre munka, tanulás, egyéb ügyek miatt…” Ferenc atya már régóta él Németországban, és alaposan ismeri a Nyugaton élő magyarok sorsát. Ő maga Szatmárban, pontosabban Túrterebesen született, 1971-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. A kápláni évek után a jezsuiták St. Georgen Filozófiai-Teológiai Főiskoláján folytatta tanulmányait Frankfurtban. Német nyelvterületen doktorált, a Leopold Franzens Egyetemen, Innsbruckban. Majd 1984 és 2002 között plébánosként a müncheni Magyar Katolikus Misszió vezetője volt. Közben 1996-ban a külföldön élő római katolikus magyarok püspökének, dr. Miklósházy Attila jezsuitának európai delegátusa és az Életünk című lap főszerkesztője lett. 2002-ben a Német Püspöki Konferencia magyar delegátusává és németországi magyar főlelkésszé nevezték ki. Idén április 10-től, Miklósházy Attila püspök atya nyugalomba vonulása után pedig a Magyar Katolikus Püspöki Kar a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásának ideiglenes vezetőjévé tette. Vagyis azóta az „egész világért” felelős, azaz a történelmi Magyarország területén kívül élő katolikus magyarokért.

Hogyan lett pap? „A válasz egyszerű: mindig is szerettem volna pap lenni! Édesanyám kicsi koromtól elvitt a szatmári Jézus Szíve-búcsúra. Talán itt született meg bennem a vágy, hogy pap leszek és Gyulafehérvárra megyek, az ott működő katolikus középiskolába. De ez szüleimnek sokba került, így egy pap vállalta, hogy anyagilag besegít taníttatásomba, hiszen édesapám hentes-mészárosként nem keresett sokat, és négyen voltunk-vagyunk testvérek. Nagyon örültem, amikor célba értem, és Márton Áron püspök pappá szentelt.”

Mik a külföldi lelkipásztorkodás sajátosságai?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>