Cikkek listázása

Egerszalóki Ifjúsági Találkozó

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

Az Egertől három kilométerre fekvő Egerszalókon 1982-ben rendeztek először ifjúsági találkozót a helyi plébániához tartozó szabadtéri területen. Az évente jelentkező program azóta csak egyszer maradt el: 2000-ben az árvíz miatt. Az idei – 2006. július 19. és 23. között megrendezendő – találkozó tehát már a huszonnegyedik!
A kezdetben titokban megrendezett találkozóra eleinte néhány tíz, illetve egy-két száz fiatal látogatott el az ország különböző részeiről. Ma a rendezvény már országos méretű, sőt régóta a határainkon túlról is szép számmal érkeznek fiatalok. A július harmadik szerdáján kezdődő és egészen vasárnapig tartó program a maga átlagosan 2000 résztvevőjével joggal nevezhető Magyarország egyik legnagyobb katolikus ifjúsági találkozójának. Az idei találkozó mottója: „Újuljatok meg lélekben!” (Ef 4,23), témája pedig: „Hitünk és életünk megújítása Jézus és a Magyarok Nagyasszonya szellemében, ezzel szolgálva édes hazánk lelki megújulását.” Az idei előadók: Balczó András (a Nemzet Sportolója), Böjte Csaba (ferences szerzetes, a Dévai Gyermekotthon alapítója), Gável Testvérek együttes, Gulyás Zsolt atya (a Leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház igazgatója), ITZ együttes (Miskolc), Kaláka együttes, Kerényi Lajos (piarista szerzetes, a lelkigyakorlat vezetője), Pindroch Csaba (színművész), Sillye Jenő és Barátai együttes, Süveges Gergő (a MTV híradósa).

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>