Erdély
Ahol a nagyi a családfő, ott sok jó elfér kis helyen
Szerző: Lukács János
Fotó: Lukács János
Mikor az unokáknak sürgôs ordítani valója támad
„Minden családnak megvannak a maga szokásai, hangulata, az erre vonatkozó íratlan szabályokat pedig be kell tartaniuk az újonnan jötteknek – kezd mesélni Márta néni, amikor arról kérdezem, hogyan jön ki a két vejével. – Én is alkalmazkodom hozzájuk, és ők is hozzám.” Bár szigorúnak tűnik a kijelentés, enélkül nem lehetne összetartani a nyolc embert. Az alkalmazkodás tudománya persze sok bölcsességet és türelmet kíván minden fél részéről, hiszen a két, egy év körüli unokának is még elég gyakran akad sürgős ordítani valója az éjszaka közepén. Most már megszokták, de az elején nehéz volt. Főképp azért, mert Márta néni is dolgozik még, hajnalban kel, hogy a közeli településen levő, karácsonyfadíszeket gyártó kisüzembe elérjen: itt a különböző mintákat festi rá a díszekre, amelyeket aztán nyugatra szállítanak.
Piacfelelôs, fôzési felelôs és beszerzô
Így aztán, amit csak lehet, megszerveztek. „Szükség volt egyfajta munkamegosztásra, hiszen ennyi embert ellátni egyedül nem bírtam volna” – magyarázza Márta néni, majd gyorsan hozzá is teszi: mindenki azt a feladatkört választotta, amihez kedve volt. Van köztük piacfelelős, főzési felelős, beszerző, a takarítást pedig rendszerint közösen végzik. Igaz, néha előfordul, hogy valaki megfeledkezik a feladatáról, de miután rendszerint mindenki kötelességtudóan próbálja végezni dolgát, békésen megoldják a problémát. Nem csoda, hogy nincs panasz a két vőre, hiszen Robi és Pepi rendkívül jól neveltek, a nagymama jelenlétében pedig az utolsó betűig betartják a viselkedési szabályokat. „Lezser” – jellemzi röviden anyósát Pozsár Robi, civilben a ferences templom kántora, majd arról beszél, milyen jó a hangulat a családban. Persze, azért nem fenékig tejföl a nyolctagú család élete, de némi kritikát inkább csak a lányok fogalmaznak meg. „Sok türelemre van szükség” – jegyzi meg Juli, a kisebbik lány, de a nagymama mosolyogva vágja rá: a másfél éves Dávidot leszámítva mindenki türelmes. A pszichológus végzettségű Juli szerint azért is jó a nagycsalád, mert nem magányosodik el a kismama. „Amikor egy anya hosszú időn keresztül csak a gyerekkel foglalkozik, nagyon belefárad – magyarázza. – De így bármikor elmehetek, mert megkérhetem Mártit, a nővéremet, hogy foglalkozzon egy kicsit a fiammal, és ugyanez fordítva is működik.”
Heten a Matyiban
A számlákat természetesen közösen fizetik, és az anyagiakra nem is panaszkodnak. A nyolctagú családból ugyanis hatan keresőnek számítanak, hiszen Juli és Márti közel átlagfizetésnyi összeget kap gyermeknevelési segélyként, és mindhárom férfi dolgozik – így csak a két bébi számít eltartottnak. Márta néni kicsit keserűen jegyzi meg, hogy ő keresi a legkevesebbet, de arra nem szívesen vállalkozna, hogy otthagyja az állását. „Nekem nincs a hátam mögött egy férj, aki eltartana, és bár nagyon jó gyerekeim vannak, nem akarok rájuk szorulni” – mondja. A családi rendnek megfelelően mindenki 3,5 millió lejt (kb. 27 ezer forintot) fizet be a közös kasszába, ebből fizetik a számlákat és ebből vásárolnak élelmet meg egyéb, közösen használt holmit. Nemrég vásároltak részletre egy hűtőszekrényt, a havonta törlesztendő összeget szintén közösen teremtik elő. Ezenkívül mindenki beszáll a benzinköltségek fedezésébe, mert a Juliék autóját – egy Matyinak becézett Daewoo Matizt – szintén mindannyian igénybe veszik. Ha valaki nem ismerné a típust: egy ötszemélyesként reklámozott kisautóról van szó, de valójában csak négy ember fér el benne kényelmesen – ehhez képest Matyi nemegyszer hét embert szállít, igaz, van köztük két alig totyogó fiatalember is. Robi szerint ráadásul ez jellemzi legjobban a családjukat: heten a Matyiban.
A vakációs nevelés a nagymama dolga lesz
Amikor a gyereknevelésre terelődik a szó, Márta néni arról beszél, hogy nem szeretne beleszólni, hiszen ez végül is a fiatalok dolga. De azt azért nem hagyhatja szó nélkül, amikor Dávid négykézláb tornássza keresztül magát egy bokorsövényen a sétatéri sárban. Pedig Márti és Pepi másképp látja a helyzetet, szerintük nagyon jól érzi magát a gyerek, minek rászólni. Abban viszont mindannyian megegyeznek, hogy a gyerekek vakációs nevelését szívesen rábíznák majd a nagymamára, amikor eljön az ideje. „Hála Istennek, a gyerek minden nagymamája relatív normális” – viccelődik Robi, hiszen biztos benne: az alapelvekben amúgy is meg tudnak egyezni. Kivételes helyzet az övék, hiszen sok szülő azért nem meri rábízni a nagyszülőkre a gyerekeket, mert utána hosszú időbe telik, amíg sikerül visszanevelni őket a szokott kerékvágásba. Márta néni nem tartozik a legendás kényeztetőknek számító nagymamák közé. Igaz, őt sem kényeztette el az élet: egykori férje ma Ausztriában él, és csak néhanapján kopogtat be valamikori családjához. „Ő egyedül lakik egy akkora lakásban, mint mi nyolcan – meséli a nagymama. – Amikor eljön, beszélgetünk, néhány napig marad, közben irigykedik ránk, hogy milyen jó a hangulat, és utazik is vissza.”
Mindent összevetve, több az előnye, mint a hátránya a nagycsaládnak – érvel a Kalló-Szalay-Pozsár-Szőcs család. Talán lehet benne valami igazság, bár a kérdés kézenfekvő: mi lesz, ha jön még egy-két gyerek? „Jó volna egy nagyobb lakás, egyébként maradhatna így akár húsz évig is” – feleli a nagymama. Aki arról álmodik, egyszer majd hét unokával, hét kicsi hátizsákkal és hét fényképezőgéppel megy kirándulni.
