Egy ismerős történet – másképp
Modern háromkirályok
Szerző: Kalacsi János
Fotó: Léphaft Pál
Hosszú vándorutuk viszontagságait – Heródes király cselszövését kivéve – nem ecsetelik az evangéliumok. Mintha jelentéktelen, említésre sem méltó mozzanatok lennének. Csupán az útra kelés, az úton levés és a célba érés tényéről olvashatunk. Az evangélisták nem a történet legendás részleteit emelik ki, hanem a lényeget: a betlehemi Kisdedben olyan személy született a világra, aki előtt leborul minden teremtmény, a jászol, az állatok, a csillagok és az angyalok mind-mind az ő szolgálatára állnak, s akinél minden ember menedéket talál. Megleli békéjét nála az egyszerű pásztor és a messzi tájakról érkezett tudós király egyaránt.
A háromkirályok is azért indultak útnak, hogy kérdéseikre választ kapjanak, megtalálják az Élet teljességét. Találtak egy gyermeket, egy pólyába öltöztetett kis embert, és emberi vonásai mögött felfedezték az Istent.
Nekünk, késői utódaiknak ma talán még inkább szükségünk van egy ilyen találkozásra. Ma, amikor lépten-nyomon a bölcsek drágakövét kínálják, de kézbe véve kiderül róla, hogy közönséges hamisítvány, még jobban szükségünk van a mindent átfogó tudásra. Amikor az ember áruvá és az áru eladását elősegítő reklámhordozóvá válik, kell az igaz emberség. Amikor az igen-igen és a nem-nem őszintesége kivesz a közéletből és az emberi kapcsolatokból, amikor minden érték relativizálhatóvá válik és minden aljasság dicsfényben ragyoghat, akkor érezzük igazán az emberi kapcsolatok és a közélet tisztaságának szükségét.
Hallottunk a távoli falucskában született kisdedről. Mivel már nem sok veszíteni valónk van, úgy döntünk, üsse kő, felkeressük. Ki tudja, hátha éppen nála találjuk meg, aminek a szükségét megfogalmazni ugyan nehezen tudnánk, de aminek a hiányát néha még érezzük. Felkerekedünk hát, útnak indulunk mi is.
Mi azonban – modern háromkirályok – ma már repülőn, autón, vonaton utazunk. Sietünk, nem érünk rá túl sok időt elfecsérelni az utazásra. Mint az üstökös a fénycsóváját, húzzuk magunk után az „otthon hagyott” dolgokat, a munkahelyi problémáinkat. A hasonlat azonban mégsem egészen találó, hiszen nem világítunk. Csak száguldunk valami beláthatatlan pályán a sötét éjben. Megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy az üzlet törvényei könyörtelenek. A munkában nincs megállás. Ha egy pillanatra megtorpansz, ha elidőzöl egy szép napnyugtában gyönyörködve, ha leállsz beszélgetni valakivel, akkor kiesel a ritmusból, és jaj annak, aki kiesik a ritmusból! A mögötte lihegő horda könyörtelenül eltapossa.