Cikkek listázása

Ökumenikus intézet a katolikus egyetemen

Együtt az úton

Szerző: Szalontai Anikó

Az immár több mint egy évszázada elindult egységtörekvés mellett a Római Katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinaton kötelezte el magát. Az elmúlt évtizedekben megvalósult számos történelmi jelentőségű találkozó, s elindult több kezdeményezés, amely az egységet segíti. Ilyen a minden esztendőben megrendezett januári ökumenikus imahét is, ami 2007-ben különleges hangsúlyt kap, hiszen január 25-én Gyulán sor kerül arra a találkozóra, amely előkészíti a szeptemberi nagyszebeni III. Európai Ökumenikus Nagygyűlést. Az őszi tanácskozáson a Magyar Katolikus Egyház hivatalos képviselőiként jelen lesz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának keretein belül idén alakult Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet két tagja. Az ökumené kihívásairól és a jövő lehetőségeiről kérdeztük az intézet vezetőjét, Kránitz Mihály professzort.
– Maga az ökumené szó görög eredetű, jelentése: lakott. Ehhez mindig hozzá kell érteni a föld szót, azaz a kifejezés az egész lakott földre utal. Az ökumené eszméje Jézus utolsó vacsorán elhangzott imáján alapszik: „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Jézus azt várja, hogy akik hallgatnak szavára, éljék meg az egységet, mintát adva ezzel az egész világnak.

Ez a harmónia még az apostoloknál sem volt egyértelmű, de Jézus elküldte a Szentlelket, amely biztosítja az Egyház egységét. Minden szakadás, ami az egyháztörténelemben végbement, az emberek műve. A távoli missziókban a felekezetek azt tapasztalták, hogy a különbségek ott még kirívóbbak, súlyos problémákat okoznak az igehirdetésben. Ennek megszüntetésére – elsősorban protestáns részről és a fiatalok körében – elindult az egységtörekvés.

Ez az út Amszterdamig vezetett, ahol 1948-ban létrejött az Egyházak Világtanácsa. Érdekesség, hogy öt évvel előtte, 1943-ban hazánkban már megalakult a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Ilyen értelemben mi magyarok, elsősorban a protestánsok, úttörők vagyunk.

Mikor látták, hogy az egység milyen nehézségekbe ütközik, voltak, akik az ökumené végét jósolták, de II. János Pál pápa szavával élve ez egy visszafordíthatatlan folyamat. Kétféle párbeszéd folyik: a teológia, azaz az igazság, illetve a barátság, vagyis a szeretet párbeszéde. Ma már tudunk együtt imádkozni, Szentírást olvasni, s rengeteg közös feladatunk van, például kiállni a társadalmi igazságtalanságok ellen.

– Ma, amikor az Egyháznak komoly nehéz­ségekkel kell küzdenie saját tanítása átadásában is, nem biztos, hogy elég energiát tud belefektetni az egységtörekvésbe…

– A hit átadása a fejlett világban meggyöngült, és nagy a veszély, hogy az emberek közömbössé válnak. Még állnak a gyönyörű katedrálisok, itt a gazdag európai kultúra, de az Európai Unió már nem tartotta fontosnak, hogy utaljon a kereszténységre az alkotmányában. Az ökumenikus törekvésekben is érzékelhető bizonyos erőtlenség, és valljuk meg, sokszor előítélet is, hiszen több száz év ellenségeskedését nehéz rövid idő alatt megszüntetni. De él az egyházakban a remény, hogy Isten szavának hirdetése és megvallása olyan fényforrás, ami minden európai embernek útmutató lehet.

– Mi az ökumené végső célja?

– Az, amit Jézus kíván: legyenek mindnyájan egy – elsősorban a tanításban. Ez nem direkt uniformizmust jelent, hanem a sokszínűségben megnyilvánuló látható egységet kifelé és belső egységet a tanításban.

Jézus egyetlen egyházat alapított, és ez, ahogyan a II. Vatikáni Zsinat kimondja, a Katolikus Egyházban áll fenn. Vegyük észre: nincsen jelző a katolikus előtt. Az a feladatunk, hogy kézbe véve a Szentírást és a hitvallásokat, egyeztessünk, hogyan tudnánk elősegíteni a látható egységet. A Római Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség a megigazulás kérdé­sében már konszenzusra jutott, s 1999. október 31-én kiadták a Közös Nyilatkozatot. Ez óriási lépés volt. S ahogyan ez megszületett, egyben modellé is vált: együtt imádkoztunk, olvastuk a Szentírást, és egy közös liturgia keretében írtuk alá a nyilatkozatot.

– Milyen kérdésekben folyik ma párbeszéd?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>