Cikkek listázása

beszélgetés Dr. Lábady Tamással családról, hivatásról

Egy elkötelezett élet

Szerző: Bodnár Zita

Fotó: Bodnár Zita

Dr. Lábady Tamás tagja a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának, az Akadémia Köztestületének doktor képviselője, volt alkotmánybíró, jelenleg a Pécsi Ítélőtábla elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, feleségével a Házas Hétvége lelkiség aktív tagja. Mind szakmai, mind pedig magánéletében az emberi élet és méltóság védelméért szállt és mind a mai napig száll síkra személyes példamutatással. Rendkívül gazdag és mozgalmas életéről beszélgettünk…
– Hogyan indult el a jogi pályán?

– Nagyon érdekes az életutam, tele kegyelmi és sorsdöntő pillanatokkal. Középiskolás koromban latin-irodalom szakos tanár szerettem volna lenni. A sikeres felvételihez jó jegyek kellettek, ezért március 7-én, Tamás-napon jelentkeztem a történelemtanáromnál, hogy szeretnék felelni, ugyanis 4-5-re álltam. A tanárom megjegyezte, hogy Tamás-nap decemberben van. Mire én azt válaszoltam: Tamás apostol után valóban decemberben tartják sokan névnapjukat, de engem Aquinói Szent Tamásról neveztek el. Erre ő azt mondta: rendben, gyere ki, és beszélj az osztálynak Aquinói Szent Tamásról. Csak évek múlva döbbentem rá, mit is jelentett, hogy a 60-as években, a legvadabb Kádár-korszakban, amikor még az 56-os perek sem zajlottak le, volt az országban, állami középiskolában egy olyan történelemtanár, aki ezt meg merte tenni. Feleletemre hatalmas egyest kaptam, mert azon kívül, hogy középkori egyházatya és tudós volt, semmit sem tudtam róla.

Lehetőséget kaptam a javításra: egy héttel később kiselőadást kellett tartanom ennek a jeles egyházatyának az életéről. Szüleim minden klerikális ismeretségüket igénybe vették, hogy nekem irodalmat gyűjtsenek. Életem első kutatása gyönyörűséggel töltött el: felfedezni, hogyan kapcsolta össze Szent Tamás a görög, elsősorban arisztotelészi bölcseletet és etikát, valamint a görög metafizikát a keresztény szellemmel, és a transzcendensből eredő természetjoggal. Ez az élmény a bölcsészettudományoktól a jogi pálya felé csábított. Úgy éreztem, jogásznak kell lennem. Így jelentkeztem a jogi karra…

– Mi fordította a polgári jog felé?

– Második próbálkozásra sikerült a felvételim, amelyben segítségemre volt Csizmadia Andor professzor, jogtörténész, aki tanácsadóként részt vett a II. Vatikáni Zsinat munkájában is. Megkerestem a professzort, aki egyetemes és magyar jogtörténetet tanított, hogy megköszönjem a segítségét. Ő mindjárt ott tartott a tanszéken demonstrátornak – ami igencsak furcsa volt, hiszen elsőévesek nem szoktak még demonstrátorok lenni. Én mindig a demonstrátori szobában ültem, ő pedig néha kiszólt az irodájából, hogy hozzak egy szendvicset, vagy vigyek be egy könyvet… Ez további kutatásokba vitt, mert egy-egy könyv felkeltette az érdeklődésemet, és a tanszéken töltött üres órákban olvasgattam azokat. Elkápráztatott a jogtörténet. Az első év végén azonban újabb fordulatot vett az életem. A professzor azt mondta: fiam, neked gyakorló jogásznak kell lenned; és beajánlott a polgári jogi tanszék vezetőjének. A polgári jog egészen elbűvölt annak ellenére, hogy még egy olyan totális államrendben tanultam a magánjogot, ahol nem volt magántulajdon. Természetesen ez abszurd, hiszen a jogrendi viszonyoknak a magánjog az alapja. Ennek ellenére nagyon sok szépséget és érdekességet találtam benne.

– A magánjog iránti lelkesedése majdnem egyetemi tanulmányaiba került.

– Másodikos egyetemista voltam 1963-ban, amikor orvul meggyilkoltál J. F. Kennedyt. Egy nekrológot írtam róla, amit kitűztem az egyetemi faliújságra. Írásomban nem az amerikai elnököt méltattam, hanem azt a személyt, aki a fogyasztóvédelmet először juttatta el az állami politika rangjára. Híres kongresszusi üzenetében azt mondta: a fogyasztó a legvédtelenebb és a leginkább magára hagyott a társadalomban, ezért sokkal több védelmet érdemel. Ezzel hirdette meg azt a fogyasztóvédelmi programot, amely azóta is létezik, az Európai Unióban pedig hangsúlyozott magánjogi program is.

Egy joghallgatónak az amerikai elnököt méltatni a hidegháború korában… Botrányt keltett. Majdnem az egyetemembe került. A dékán azért nem rúgott ki, mert akkor már egy kicsit bizonyítottam a demonstrátori munkámmal. Meg kellett azonban ígérnem, hogy soha többet nem méltatok semmiféle kapitalista elnököt.

– Élete következő fordulópontja a bíróság.

– Életem csodái közé tartozik az is, ahogy a bíróságra kerültem. Én voltam ugyanis az egyetlen, akit fogalmazóként az Igazságügyi Minisztérium nem vett át. A „véletlen” folytán kerültem a bíróságra. Rövidítettem a képzési időszakot, és másfél év után szakvizsgára jelentkeztem. Evidens volt, hogy csak polgári bíró tudok lenni abban a korban, amikor halálbüntetést lehetett kiszabni a politikai bűnök miatt, amikor az izgatás börtönbüntetéssel járt. Felfogásom egy nagyon szilárd, katolikus család gyökerein alapult. 1968-ban diplomáztam, ’70-ben bírói kinevezést kaptam a Siklósi Járásbíróságra, majd egy év után Pécsre kerültem, 1976-ban pedig már a megyei bíróságra helyeztek fel másodfokú bírónak.

– Pécsett bíróként, az egyetemen tanárként, majd kutatóként dolgozott, négy könyve és további számos publikációja jelent meg. Elnyerte az Alexander von Humboldt Alapítvány-ösztöndíjat, így fél évig a Kölni Egyetem Polgári Jogi és Biztosítási Jogi Intézetében végzett kutatómunkát. Hogyan tudott hű maradni elveihez, miközben szakmájában az elismerések sorát vívta ki, s felfelé haladt a ranglétrán?

– A Kádár-korszakban keresztény gondolkodású, hitét gyakorló bíró úgy lehettem, hogy legalább két-háromszoros teljesítményt kellett hoznom. Mivel ez sikerült, nem bántottak. Igaz, többször is megkerestek, hogy lépjek be a pártba, de soha nem vettem komolyan a felhívást. Magas színvonalon ítélkeztem. Azok közé a bírák közé tartoztam, akik olvastak, a nyelvismeret lehetővé tette, hogy idegen nyelvű irodalommal is találkozzam. 1982-ben tanácselnök lettem. Ez már magasabb vezetői beosztásnak minősült, ezért kinevezésemhez szükséges volt a megyei pártbizottság egyetértése. Az egyetértés megszületett azzal a kitétellel, hogy ne vegyek részt nyilvánosan vallási szertartásokon. Én azonban ettől még a főmisére jártam vasárnaponként. Soha nem lett abból bajom, hogy megvallottam és gyakoroltam a hitemet.

– Mind a három terület teljes embert kíván. Hogyan tudta összeegyeztetni munkáját és a családot?

– Nagyon fontos a családi háttér. Egy jó házasság, egy nagyszerű, odaadó feleség, tele szeretettel. Feleségem az első perctől kezdve munkatársam lett. Mivel sosem volt titkárnőm, ezért mindig szeretettel segített, az összes tudományos munkámat ő írta le. A házasságom, a harmonikus családi élet hatalmas erőforrást jelentett szakmai pályámon. Rendkívül nagy segítséget nyújtott abban, hogy a teljes embert kívánó bírói és kutatómunkát, valamint a tanítást mind a legjobb tudásom szerint láthassam el. Persze ennek a nagy szakmai aktivitásnak megvoltak a hátulütői is, például előfordult, hogy a hétvégén is dolgoztam. Azt hiszem, az elkötelezettség a kulcsszó. Ez az, ami segítségemre volt és van. Elkötelezettnek lenni a házasságban, a családban. Ebből forrásozik a szakmai elkötelezettség is.

– 1988-ban akadémiai tudományos fokozatot szerezett, majd 1990-től alkotmánybíróként dolgozott egészen 1999-ig, 1993 és 1998 között az Alkotmánybíróság helyettes elnöki posztját látta el. Mennyiben változtatta meg az életét ez a szakmai váltás?

– Rendkívüli kihívást jelentett. Amennyire lelkes „civillista” voltam, annyira semmit sem konyítottam az alkotmányjoghoz. Magyarországon akkor épp alkotmányos forradalom zajlott. Az 1989. október 23-ára elkészült demokratikus elveken nyugvó Alkotmány védelmére alakult meg az Alkotmánybíróság. Természetesen meg kellett tanulnom a kortársi jogállami alkotmányos kultúrákat. Nem történt más, mint hogy ezeket befogadtuk a magyar jogba. Két évre szakmai válságba kerültem, mert mint bíró hozzászoktam, hogy mindig emberek állnak az ügyek mögött. Hiányzott nekem a személy. Később felismertem, hogy itt is személy áll a jog mögött, de nem külön-külön, hanem együtt: az egész nemzet. Miután ezt megértettem, hihetetlen szenvedéllyel vetettem bele magam a munkába. Azt is felismertem, hogy az alkotmányjognak nemcsak formális rendelkezései vannak, hanem értéktartalma is. Ez az érték pedig transzcendens forrásokra vezethető vissza. Példának említeném az ember méltóságát és életét. Azért érinthetetlen az ember élete, mert azt Istentől kapta. Az istenképűségünk pedig abban a profán jogászi megfogalmazásban fejeződik ki, hogy az ember méltósága érinthetetlen. Két ügyben is lefektethettem mindazt, amit Szent Tamástól és másoktól is tanultam. A ügyhöz fűzött különvéleményem megjelent a Magyar Közlönyben. Sok-sok liberális támadás ér egyébként még ma is emiatt a felfogás miatt, de nem érdekel.

– Az emberi méltóság kérdése igencsak aktuális napjainkban is. Mit gondol a keresztények aktív közéleti szerepvállalásáról? Mekkora a felelősségünk a társadalom alakulásában?

– II. János Pál pápa azt mondta, hogy a keresztényeknek nem belesimulni, hanem belebonyolódni kell a mai világba és a közéletbe. A keresztények közéleti szerepvállalása nem joguk, hanem kötelességük! Meggyőződésem, hogy a liberális gondolkodóknak, és főként a felvilágosodással kezdődő szekularizáció és laicizmus eszméinek az a felfogása, miszerint az egyház és az állam szétválasztása azt jelenti, hogy az Egyházban elkötelezett személyek ne szóljanak bele az állami életbe és a politikába, teljességgel hamis. A történelmi egyházak ugyanis komoly értékeket hordoznak, úgy mint a család, a házasság védelme, a szegények szociális szempontú kezelése. Korunkban sok támadás éri az Egyházat, hogy a választások előtt körlevelekkel kívánnak befolyást gyakorolni a választókra. Ők azonban nem pártokat támogatnak, hanem értékeket. Fel kell venni az erkölcstelen, a hazugságra épülő, az emberi méltóságot sárba tipró politikai törekvésekkel szemben a harcot! Jelenlegi társadalmunk olyan morális válságban van – ahogyan ezt a köztársasági elnök is megfogalmazta –, amely ellen igenis fel kell szólalnia a keresztényeknek, még pedig keresztényi módon. Mind a mai napig egyetemi oktatóként, bírósági vezetőként is megpróbálok a kétezer éves keresztény értékek mellett kiállni, amelyek az egész társadalmat, főképp a család védelmét érintik. A karizmáinkkal el kell majd számolnunk. Talentumainkat az egész társadalom érdekébe kell fordíttatni, különösen egy ilyen értékvesztett társadalomban.

– Kiemelte a család védelmét. Mi a család társadalmi szerepe?

– A család a társadalom alapvető sejtje és kohéziója. A család ma ugyanaz a társadalomban, mint a gravitáció a világegyetemben. Ha a gravitáció megszűnne, akkor a világ darabjaira esne szét. A család szétesése a társadalom szétesését fogja eredményezni. Ez történt a nagy történelmi kultúrákban is. Minden dekadens kultúra akkor indult el a válság lejtőjén, amikor a család értéke megszűnt. Ezért kell a családokat megerősíteni.

– Magánemberként is szívén viseli a családok sorsát. Feleségével immáron húsz éve a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom tagja. Milyen elvek mentén próbálják megerősíteni a családokat?

– Feleségemmel aktív szerepet töltünk be a mozgalomban, 1998 és 2001 között a Házas Hétvége magyarországi felelősei voltunk. A lelkiség a két életszentség – a házasság és a papság – megerősítésén fáradozik. Abból indul ki: a házasságot éppúgy, mint egy szobabútort, gyakran le kell porolni. Akármilyen pályát választok, egy-két vagy sok évet tanulok, készülök rá. A házasságra nem igazán készülünk, mert azt hisszük, ösztönösen tudjuk, mit kell tennünk. Ez azonban nincs így. Minden házasságban egy idő után mintha halványulna a szerelem, és szükségképpen a felszínre törnek a különbözőségünkből fakadó problémák. A Házas Hétvége ahhoz a bizonyos első szerelemhez vezet vissza, ami az eljegyzés pillanatában megvolt. Megtanít arra, hogyan lehet ezt a szerelmet megőrizni, sőt megmutatja, hogy növekedésre is képes a hitvestársak között. Naponta újra és újra felfedezhetjük a párunkban, hogy mekkora csoda és ajándék ő nekem. Ha ajándékként éljük meg azt, hogy a Teremtő megálmodta a mi találkozásunkat, hogy együtt építsük fel az életünket, akkor ez gyönyörűvé tudja tenni az egész létünket. Meggyőződésem, hogy az én szakmai sikerem nagy százalékban arra a nagyon szép hitvestársi kapcsolatra vezethető vissza, amelyben élek.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>