„A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély” (1Kor 13,4)
Picur és Hercegnô
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Nézzétek, ott jön Hercegnő! – mutatott az erdő felé Pufi, miközben fejét ide-oda forgatva igyekezett nyuszifüleiből eltávolítani a felesleges vizet.
– Na és! – vetette oda Bukfenc. – Úgyis csak azért jön, hogy eldicsekedjen a legújabb szerzeményével!
– Nahát! – kiáltott fel Picur is. – Nézzétek, milye van neki! – és már ki is ugrott a vízből, hogy a peckesen közeledő nyuszilány elé siessen. – Jaj, de szép! Hiszen ez egy igazi léggömb! – dadogta, miközben szájtátva bámulta a Hercegnő feje felett ide-oda lebegő ballont. – És hogy repülne!
– Csakhogy én azt nem hagyom ám! – szorította magához a léggömb madzagját büszkén Hercegnő, és mivel látta Picur szemében a vágyat, hogy ő is megérinthesse ezt a ritka kincset, azonnal hozzátette: – És nem is adom oda senkinek! Esetleg… a barátomnak – tette hozzá elgondolkodva.
– Hiszen neked nincs is barátod! – vihogta Bukfenc. – Csak az a nyávogós Lisztecske. Ő is csak azért, hogy legyen, aki meghallgatja a dicsekvéseidet.
Hercegnő sértődötten fordult ismét Picur felé:
– Ha a barátom akarsz lenni, velem jöhetsz! – és meg sem várva a választ, már indult is tovább.
Picur pedig, mint akit megbűvöltek, szemét a magasan lebegő piros lufira szegezve lépegetett utána.
– És velünk mi lesz? – háborodott fel Pufi.
– Nektek nincs ilyen szép léggömbötök! – kiáltotta vissza Picur megrökönyödött társainak. Mire odaértek Hercegnőék házához, Picur már végighallgatta Hercegnő összes új „kincsének” történetét. Miközben ő a szebbnél szebb játékokat mutogatta neki, Picur azon kapta magát, hogy őrá is átragadt a dicsekvő kedv, és egyre gyakrabban válaszolta: „Ja, ez nekem is megvan. Ilyen is, olyan is.” Az első kérkedő hazugság még sütötte a száját, de ahogy belejött, már fel sem tűnt neki, hogy nem mond igazat. Hazaérve összeszedte összes zsebpénzét, és az ágyra ülve számolgatni kezdte.
– Jaj, ez még nem elég! Ennyi pénzért nem tudok léggömböt venni a vásárban. Mi lenne, ha kölcsönvennék egy kicsit Pufitól? Ő úgyis csak édességet venne rajta, pedig már így is kövér. Ezzel csak szolgálatot teszek neki. Majd kipótolom néhány fémgombbal, hogy ne vegye észre, hogy kiürült a perselye. Ő úgyis sokkal butább nálam! Nem engedhetem, hogy Hercegnőnek legyen lufija, nekem meg ne!
Másnap kevélyen felemelt fejjel, szándékosan lelassított léptekkel vonult végig az erdei sétányon, hogy mindenki jól láthassa új szerzeményét, amely nem is piros volt, mint Hercegnő lufija, hanem aranyszínű. Félúton találkozott Hercegnővel, aki az új szalmakalapjában pöffeszkedett. Almácska néni jött velük szemben, ám megcsúszott egy nyirkos levélen és elesett. A kosarában lévő almák szétgurultak. Picur már ugrott is, hogy felsegítse, de Hercegnő megfogta a karját.
– Még tönkremennek a szép új szerzeményeink! – mutatott a lufira, és Picurt maga után húzva kikerülte Almácska nénit, aki csak ennyit mondott bánatosan:
– Üresfejűek.
Picurnak mintha szívébe hasított volna ez a szó. Egyre nehezebbnek tűnt a karjára kötözött léggömb. Hogy elterelje figyelmét, új játékot kezdett.
– Tudod mit? – szólt Hercegnőhöz. – Találd ki, mit látok az égen! Az a felhő olyan, mint egy…
– Ugyan már! – vágott közbe Hercegnő. – Hiszen az ég üres. Ez a legunalmasabb játék, amiről valaha hallottam.
Picur most már érezte, hogy nagyobb a baj, mint gondolta. Hiszen nagyika is mindig azt mondta, csak annak üres az ég, akinek üres a szíve és a feje.
– Én nem akarok üresfejű és üres szívű lenni! – kiáltotta oda a döbbent nyúllánynak, és már fel is pattant, hogy visszaszaladjon az úthoz, ahol Almácska néni még mindig az almáit szedegette. Úgy érezte, sok mindent kell még helyrehoznia, de először is eloldotta a karját szorító madzagot. Miközben a levegőbe emelkedő léggömb után nézett, mintha szívéről is leoldódott volna a szorítás, és eszébe jutottak az édesanyjától hallott, ismerős szavak: „A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.”
