Családok világtalálkozója Valenciában
A lélek nyaralása
Szerző: Szalontai Anikó
Fotó: Szalontai Anikó
Már maga az út is gyönyörű ajándék volt – ezt tanúsíthatják mindazok, akik busszal, vagy mint ahogy Ágostonék, autóval mentek Valenciába. A magas hegyek, majd a türkiz tenger, az utánozhatatlan hangulatú útszéli szőlő- és gyümölcskertek, a völgyekből előbukkanó kisvárosok cseréptetői elandalították az utazót, miközben felkészítették a lelkét a cél elérésére. „Isten dicsőségét hirdette az út minden kilométere szépségével, napsütötte jókedvével. Ahogy közeledtünk Valencia felé, a látvány kimosta a szívünkből az otthoni gondokat, rosszkedvet” – mondta a többiekkel teljes egyetértésben Ágoston.
Spanyolországot hagyományosan katolikus országnak tartjuk, joggal, hiszen a lakosság több mint kilencven százaléka vallja magát katolikusnak. S bár a templomba járók aránya alig húsz százalék, az emberek mindennapjaiban természetes módon jelen van a vallásosság. Megőrizték azt a szokások, a fiesták, de még az ételek és az épületek is. Ezért is és persze a katalán nemzeti büszkeség miatt is fogadták XVI. Benedek pápát olyan nagy örömmel Valenciában. Közvetlen szeretettel, hamisítatlan spanyol temperamentummal. Hiszen még, aki nem is gyakorolja hitét, az is átérezte a pápalátogatás jelentőségét, ahogyan azt is, mit jelent a családot ünnepelni. „A család egy olyan fogalom, amelyen keresztül mindenkit meg lehet szólítani – mutatott rá Margit. – Hiszen mindenkinek jelent valamit ez a szó, ha nem is feltétlenül pozitív dolgokat. De meg lehet, és azt hiszem, meg is tudtuk mutatni, hogy ez alapvetően egy nagyszerű és különleges kapcsolatrendszer, fizikai és lelki kötődések bonyolult hálója, amely pótolhatatlan az egyes ember és a társadalom életében.”
A pápai szentmisét megelőző családok fesztiválján legfőképpen ezt az üzenetet szerették volna a jelenlévők közvetíteni a világnak. A zenével, világ-, de legalábbis országos hírű előadókkal, tűzijátékkal kísért rendezvényt a világi sajtó is nyomon követte, az utcai kivetítőket pedig nemcsak a regisztrált zarándokok, hanem a házak erkélyeiről és ablakaiból nézelődő valenciaiak is figyelték. Nem lehet pontosan megmondani, hány ember kapcsolódott be a fesztiválba, arról pedig még kevésbé lehetnek adatok, milyen hatással voltak a tanúságtételek a szívekre. „Nekünk, akik ott voltunk a tömegben, hatalmas élményt jelentett átélni, hogy az Egyház él, hogy valóban világegyház vagyunk. Ott volt körülöttünk a sok gyerek, a következő nemzedék, és ez nagy megerősítés volt” – vallotta Margit. Férje hozzátette: „Többen kérdezték, hogy a közösségi élményen túl mi volt a lényege a találkozónak. Hiszem, hogy volt spirituális jelentősége, hiszen több százezren imádkoztunk ugyanazért: a családért, a sajátunkért és másokéért, illetve azért, hogy a szereteten alapuló családok az igazság hirdetésével jobbá tudják tenni a jövőt. És remélem, hogy sokakat megerősítettünk abban, hogy ez az »intézmény« nem csak hogy működőképes, hanem a boldogság különleges forrása is.”
S végül, de nem utolsó sorban minden katolikus számára fontos esemény találkozni Krisztus földi helytartójával. Bár a legtöbben csak kivetítőkön látták a pápát, mégis kivételes élményt jelentett részt venni egy általa celebrált szentmisén. Ezt a gyerekek is átérezték. „Nagyon természetes és bensőséges volt a mise légköre – fogalmazta meg Ágostonék középső gyermeke, a tizenöt éves Kristóf –, annak ellenére, hogy olyan sokan vettek részt rajta. Talán azért, mert a szabadban volt, de a pápa miatt is. Nem mindent értettem a beszédéből, mégis úgy éreztem, mintha személyesen nekünk szólna.”
Az egyházfő szándéka szerint valóban mindenkihez személyesen szólt a világtalálkozón. Minden emberhez a földön, hiszen a család minden korban és kultúrában ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen. A Budai házaspár legidősebb gyermeke, a tizenhét éves Cecília fontos dologra mutatott rá: „A homíliában a pápa minden korosztályt megemlített: az ősöktől kezdve a nagyszülőket, a szülőket és a gyerekeket. Mindenkinek megvan a küldetése egy családban, és a családon keresztül a világban.”
A zarándokok többsége csak a találkozó utolsó két napjára érkezett Valenciába, tulajdonképpen a Szentatyával együtt. A biztonsági intézkedések miatt szinte minden zárva volt, így csak a város utcáit csodálhatták meg a találkozó részvevői. Margiték azonban megvárták a gótikus katedrális megnyitását, ami Valencia egyik fő nevezetessége. Mint oly sok európai város története, Valenciáé is a római korra nyúlik vissza. Keresztény templomát egy Diánának ajánlott szentély alapjaira építették fel, amit a mórok uralma alatt mecsetté alakítottak. A város visszafoglalása után egy teljesen új templomot akartak építeni; ekkor, azaz 1262-ben tették le a mai székesegyház alapkövét. A katedrálist, amelyet a századok során folyamatosan bővítettek, a Szűzanyának szentelték. Az 1600-as években a székesegyházhoz tartozó kórháznak köszönhetően egyre elterjedtebb lett Máriának, az Elhagyottak Édesanyjának tisztelete. Így mikor a katedrálishoz új oldalkápolnát építettek, az Elhagyottak Édesanyja az egész székesegyház patrónusává vált.
A templom egyik érdekessége a bejáratnál található Szent Grál-kápolna, amelyben a hagyomány szerint Jézus utolsó vacsorán használt kelyhét őrzik. II. Sixtus pápa az üldözések idején a spanyol származású Szent Lőrinc diakónussal hazájába küldte a kelyhet. A mórok uralma alatt a grált a Pireneusokban rejtegették, majd 1437-ben V. Alfonz király átadta a valenciai székesegyháznak. A korall és agát féldrágakövekkel díszített kehely készítési idejét a Kr. u. I. századra teszik a régészek. A világtalálkozó alkalmából kihozták a kelyhet a kápolnából, XVI. Benedek pápa ezzel mutatta be az ünnepi szentmisét.
Valencia változatos építészete, a különlegesen szép katedrális, a szűk utcák zsalugáteres házai és a harmóniát sugárzó modern városrész, a szikrázóan kék tenger és persze nem utolsó sorban a spanyol, illetve katalán emberek közvetlensége és vendégszeretete méltó keretet adott a világtalálkozónak. „Bár csak rövid időt töltöttünk Valenciában, a világtalálkozó és a gyönyörű mediterrán város nyújtotta élmény együtt biztosította a teljes kikapcsolódást – fogalmazta meg Margit. – A lélek nyaralása volt ez, ami erővel töltött el, hogy folytassam a mindennapokat.”
