Fiatalok és a szentek
Tanítók, példaképek – lelki társak
Szerző: Kácser Anikó
Szent András havának első napján nagy örömünnepet ül a katolikus egyház: a diadalmas egyház emléknapját, mindenszentek ünnepét. Ezen a napon az év folyamán külön, név szerint nem említett megdicsőült lelkekre emlékezünk, akikről Szent János írt: „Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!«” (Jel 7,9–10.)
Az ünnep egy különleges templom felszentelésével kezdődött. Szent IV. Bonifác pápa 609. május 13-án felszentelte a római Pantheont a Szűzanya és az összes vértanú tiszteletére. Ennek évfordulóit kezdték mindenszentekként ünnepelni, míg IV. Gergely pápa át nem tette az ünnep napját november 1-jére. Ha a szentek közösségére gondolunk, elsőre talán nem a vértanúk jutnak eszünkbe, ugyanakkor – mint az ünnep eredete is bizonyítja – fontos példaképeink ők. „A kora kereszténység mártírjai – akár Szent Sebestyén vagy Szent Cecília –, számomra azért jelentenek sokat, mert tőlünk sem olyan távoli az az élethelyzet, amiben ők helytálltak – fogalmazta meg Tamás. – Ha visszanyúlunk a magyar történelemben ötven évvel, mindig fölmerül bennem, hogy vajon ha mi, fiatalok akkor ott lettünk volna, hogyan reagáltunk volna. S azt hiszem, ezért fantasztikus a vértanúk példája, mert megmutatták, hogy igenis vannak olyanok – és köztük tizenévesek is –, akik hősiesen fel tudták vállalni meggyőződésüket, hitüket.”
A cluny-i bencéseknek nagy szerepük volt mindenszentek ünnepének elterjedésében, s az ünnep a rend által hamar megjelent egész Európában. A szentek közösségének hirdetése mellett így e nap az európai közösségtudat kialakításában is jelentős szerepet játszott. „Az teljesen természetes, hogy ha bemegyünk egy-egy templomba a világ legkülönbözőbb pontjain, akkor a számunkra kedves szenteket azonnal felismerjük – mondja Tamás –, mert ismerjük az életüket, s egy olyan jelképpel vannak ábrázolva, ami azonnal beazonosíthatóvá teszi őket. Ezek a szentek nemcsak egy néphez kötődtek, hanem az egész emberiséghez, és ez az egyház egyetemességét is kifejezi.”
II. János Pál pápa sok modern szentet, boldogot emelt oltárra, ám őket még kevésbé ismerjük. „Vannak azonban olyan klasszikus szentjeink, akiket egyszerűen nem lehet nem szeretni, például Assisi Szent Ferenc – teszi hozzá István. – Az ő tisztelete nemcsak abból fakad, hogy filmek, könyvek sokasága készült már róla, hanem abból, hogy olyan sugárzó példa, aki azok számára is elgondolkodtató, akik nem hívők. Vannak a szentek sorában olyanok, akik rigorózusabbak, akik szellemi, lelki téren nagyon magas szinten álltak, de egyfajta távolság van köztük és köztünk. Inkább a tisztelet, semmint a lelki rokonság fogalmazódik meg velük kapcsolatban bennem.”
Ha esetleg nem állnak hozzánk közel a szentek, egy biztosan van közöttük, aki hozzánk tartozik. Egy, akinek a nevét viseljük, aki kicsit mi magunk vagyunk. „Ha a szentekről kérdeznek, hajlamos vagyok zavarba jönni, mert valahogyan egészen természetes és egyértelmű számomra a létezésük, mégis távolinak érzem őket magamtól – vallja meg Kinga. – Mégis, van közöttük egy, aki egészen gyermekkorom óta közel áll hozzám, és akire valóban mindig védőszentemként tekintettem. Ő Árpád-házi Szent Kinga, akire először, még kislányként természetesen a névazonosság miatt figyeltem fel, később azonban jellemét, életét is rendkívülinek találtam. A királylány, aki házasságában is megőrizte tisztaságát, és lengyel királynévá válva a magyar és lengyel nép oly régmúltba visszanyúló jó kapcsolatát is elősegítette, mindig is szimpátiát ébresztett bennem. Nagy büszkeséggel töltött el, amikor 1999-ben II. János Pál pápa szentté avatta.”
A régi, nagy szentek gyerekkorunktól kezdve kísérői a mindennapjainknak, hiszen már a hittanon, esetleg a Bibliából vagy az irodalomórákon megismerjük életüket. S így bár ők valóban egy másik kor gyermekei voltak, példaképei, lelki vezetői a mai fiataloknak is. „Sok szent áll közel a szívemhez – kezdi Veronika. – Nehéz a választás, melyik is közülük a „kedvenc”: Assisi Szent Ferenc, Néri Szent Fülöp, Avilai Szent Teréz, Lisieuxi Szent Teréz, Viennai Szent János. De talán a legközelebb Loyolai Szent Ignác áll hozzám. Ő felnőttkorom nagy „felfedezése”. A kemény katonaember, aki a könnyek adományát kérte Istentől. A szigorú tekintetű szent, akinek életrajza, írásai mind egy sebzett szívű, olykor szorongó, sőt nem ritkán az öngyilkosság gondolatával is viaskodó, gyógyulni vágyó emberről tesznek tanúságot. De talán ez a csodálatos minden szent életében. Ha lehántjuk szoborszerű arcukról az általunk elképzelt mindig ragyogó dicsfényt, kiderül, hogy halálukig küzdő, szakadékok között lépkedő emberek ők.”
