Cikkek listázása

Kamilliánus jótékonysági est Jászapátiban

„Segíts, hogy segíthessünk!”

Szerző: Szarvas István

Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepén, október elsején a jászapáti kamilliánus közösség névadóját köszöntötte, ugyanakkor már 10. alkalommal rendezték meg azt a jótékonysági estet, amivel a közösség céljainak a megvalósítását segítik elő. Az estről és a közösség működéséről Kis Józsefnét kérdezte lapunk munkatársa. 

– Közösségünk 1994-ben alakult. Éreztük, hogy szükség van ránk, hiszen nagyon sok idős ember él otthon elszigetelve. A jótékonysági estek szervezésével szerettünk volna kitekinteni a városba és megszólítani olyan embereket, akik tudnának segíteni, de ehhez az adományozás kultúrája még hiányzott. A jelszónk ez volt: „Segíts, hogy segíthessünk!” Fantasztikus érzés volt, hogy meghallgatták a felhívásunkat és segítségünkre siettek. Közösségünk nonprofit szervezetként pályázati pénzekből működik, illetve intézményi, önkormányzati támogatásokból. Ez a jótékonysági est is ilyen bevételi forrás számunkra.

–A jászapátiak mennyire adakozók, mennyire éreztek rá a rendezvény céljára?

–Akik eljöttek, megérezték, hogy nemes célt próbál a közösség felvállalni, megismerték azt a tevékenységet, amelyet elindítottunk a városban. Megmozdult a város, és egy nagy családdá alakult a szervezés során.

– Hogy született meg annak idején a gondolat, hogy éppen egy kamilliánus közösség jöjjön létre?

– Személyes érintettség és motiváló erő indította el. Én a gyermekvédelem terén dolgoztam, és nagyon sok olyan problémás, hátrányos, veszélyeztetett helyzetű családdal találkoztam a munkám során, amelyen segíteni kellett volna, de nem tudtuk, hogy hogyan. Akkor Földes Menyhért apát úr volt Jászapátin a plébános, és én tőle kértem segítséget. Jászberénybe küldött el, ahol már működött egy kamilliánus közösség, tőlük kaptunk adományokat, ruhacsomagokat. Bereczkei Miklós jelenlegi tiszafüredi plébános volt akkoriban Jászapátin káplán, és ő segítette a szerveződést. A városban élő pedagógusok, gyógypedagógus, patikus, hitoktató, nyugdíjas hölgyek meghallották a felhívást, megérezték a lelkületet, és tudtak vele azonosulni. Így alakult meg ez a közösség. A névadónk Lisieux-i Kis Szent Teréz. Az ő jelmondata meghatározó munkánk során: „Nem a nagy dolgokat kell megkeresnünk, hanem az élet apró feladatait kell a tőlünk telhető legjobban megoldani!”

– Hány tagot számlál a közösség?

– 1994-ben 18 fővel alakultunk meg, jelenleg 23 fő a tagunk. Vannak, akik már nem tevékenykednek aktívan, ők imacsoportban imádkoznak értünk, hogy legyen erőnk haladni az úton.

– A mindennapi tevékenységük hogyan épül fel?

– Rendszeresen látogatjuk a rászorulókat, van, akihez hetente több alkalommal, van, akihez kéthetente jutunk el. Próbálunk abban segíteni, amit ők nem tudnak megoldani. Lehet ez házimunka, betegápolás, vagy éppen orvoshoz visszük el a beteget. Emellett lelki értelemben is igyekszünk minél többet adni.

– A beteg emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat. Mennyire fogadják el a külső, idegen segítséget?

– Eleinte olyanok felé próbáltunk nyitni, akiket ismertünk. Empátiával közeledtünk a beteg felé, hogy a kapcsolat jól működjön. Ezekben a látogatásokban orvosok, védőnők, lelkiatyák voltak segítségünkre. Ők látták, hogy hol van szükség segítségre. Aztán azt tapasztaltuk, hogy van presztízse a kamilliánusnak, aki elindul egy idős emberhez, de segítünk ifjú családokat vagy árva gyermekeket is. Amikor bekopogunk egy családhoz, az lelki finomsággal, nagyon diszkrét módon történik. Ha ezt valaki nem fogadja el, tudomásul vesszük, és nem látogatjuk őt. De tapasztaljuk, hogy erre a szolgálatra szükség van.

– A közösség tagjai milyen gyakran találkoznak?

– Minden hónap második keddjén vannak a találkozóink, melyek első felében kérjük az atyák segítségét lelki töltekezésre, mert fontos, hogy a mi lelkünk is gazdagodjon és erősödjön. A második részben az aktuális dolgainkat beszéljük meg, a problémákat, amivel szembesülünk, illetve azoknak a programoknak a kialakításával és megszervezésével foglalkozunk, amelyekkel segíteni tudjuk az itt élőket.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>