Cikkek listázása

Jubileumi évet zár a tihanyi apátság

Igazodási pont – szemnek és szívnek

Szerző: Budai Éva

Igazodási pont – szemnek és szívnek 

„Elült a zaj

a hegytetőn.

Harang szaván

Tihany mereng,

az Úrra

felmutatva áll”

– írta a költő. S valóban, Tihany, mint a „hegyre épült város”, közel ezer éve irányt adó jel égre mutató kettős tornyával a vízen közlekedőknek és a szárazföldön haladóknak egyaránt. Felemeli a tekintetet a felhőkön túl mutató transzcendens magasságba, igazodási pontot jelent a szemnek és a szívnek, irányítja hallásunkat a bencés lelkiség által megfogalmazott cél felé: „Keresd a békét és járj utána!” 

Tihany a Balaton-felvidék történelmi, lelki-szellemi központja. Jubileumát ünneplő monostorát I. András királyunk, Szent István örökségének folytatója 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére emeltette. Az uralkodó sírja az altemplomban becses emlékhelye ma is a magyarságnak. A jubileumi év tavaly november 17-én, Szent Ányos névünnepén kezdődött, s dén e napon ér majd véget.

Tihanyt sokan természeti, építészeti szépségeiért, idegenforgalmi vonzásáért kedvelik elsősorban, mások keresztény spi­rituális központként, a magyarság megszentelt helyeként tartják számon. Az utóbbi tíz esztendőben valóban olyan kulturális és lelki-szellemi pezsgés vette kezdetét az apátságban, amelynek kisugárzása kiterjed ma már a régióra, sőt országos hatósuga­rú­vá terebélyesedett. Megnyilvánul ez a nagyobb egyházi ünnepeken, a bencés rend­alapító – az Európa védőszentjeként is tisztelt –, Szent Benedek apát névünnepén és a már említett Szent Ányos püspök és Szűz Mária tiszteletére szentelt templom hagyományos szertartásain, kulturális és lelkiségi programokon.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>