100 éve szentelték fel a Szent István-bazilikát
Hosszú építés – rövid krónika
Szerző: Szigeti László
1905. november 9-én jelentős fordulóponthoz érkezett a budapesti Szent István-bazilika zaklatott története. Ugyanis ezen a napon szentelte fel a főváros legnagyobb templomát Kohl Medárd, Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás segédpüspöke.
Csakugyan nem volt gördülékeny a bazilika históriája, hiszen e jeles dátumig kereken hatvan esztendő telt el attól fogva, hogy a 19. század egyik legjelesebb magyar építésze, Hild József (1789–1867) 1845-ben megbízást kapott Pest város tanácsától a lipótvárosi templom megtervezésére. Állt már ezen a helyen egy (szükség)templom korábban is, melyet be kellett zárni, mert az építők ugyancsak igénytelen munkát végeztek, s a templom életveszélyessé vált, majd később el is pusztult.
A bazilika építtetőinek szeme előtt az lebegett, hogy olyan templomot emeljenek, amely méltó szimbóluma lehet a nagyvárossá alakuló Pestnek, melynek ebben az időben még nem volt egyetlen igazán meghatározó épülete sem. Jóllehet a földmunkák már 1846-ban megkezdődtek, a terveket csak 1850-ben hagyta jóvá a városi tanács, melynek ezen ülésén részt vett Scitovszky János hercegprímás is. Másfél évvel később, 1851. október 4-én, ünnepélyes keretek között már nemcsak a jeles főpap, hanem egyben a pápai nuncius jelenlétében helyezték el az új templom alapkövét.
1864-re jutott el odáig a kivitelezés, hogy elkezdhették a kupola és a boltozat építését. Csakhogy az eltelt csaknem másfél évtizedben a környéken egyre több magas ház épült, amelyek bizony visszavetették volna a bazilika monumentális jellegét, ami pedig elsőrendű szempont volt a megrendelők szemében. Ezért aztán Hild Józsefnek új kupolát kellett terveznie, amely aztán sokakból ellenérzést váltott ki, hiszen esztétikai szempontból nem illett volna az épülethez. A kupola beomlásának szomorú eseménye már a bazilika második építőjének, Ybl Miklósnak (1814–1891) az idejére esik. Ő volt az, aki még időben felhívta a városatyák figyelmét a közelgő veszedelemre, de szakértő aggodalma süket fülekre talált.
Ybl Miklós módosító tervei sokáig készültek: 1867-ben kapta megbízatását, az engedélyezési terveket pedig 1875-ben maga Ferenc József császár hagyta jóvá. Megannyi módosítás, huzavona után a klasszicistának „induló” épületből végül egy reneszánsz stílusjegyeket mutató templom szerkezete épült fel 1890-re.
Ybl Miklós 1891-ben meghalt, s a bazilika belső kiképzése a harmadik építőre, Kauser Józsefre (1848–1919) várt. Ő a korszak legjelesebb művészeit, többek közt Benczúr Gyulát, Fadrusz Jánost, Feszty Árpádot, Lotz Károlyt, Stróbl Alajost, illetve Than Mórt kérte fel a megjelenésében, gazdagságában impozáns templombelső kialakítására.
Közben azért az első szentmisét már megtartották a bazilikában: 1891-ben, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, azaz november 19-én. Újabb csaknem másfél évtizeddel később, 1905. november 9-én szentelték fel az „új” templomot, s a következő évben, 1906. december 8-án jött el a várva-várt nap: a zárókő elhelyezésének eseménye – természetesen őfelsége, Ferenc József császár és király jelenlétében.
A bazilika mind épületében, mind „életében” az egész országhoz és a magyar nemzethez hasonlóan megbűnhődte és megszenvedte azt a 20. századot, amelynek hajnalára – hosszú vajúdás után – elkészült. Az épület számos sebének és rongálódásának meggyógyításához és rendbehozásához 1983-ban láttak neki, és mára teljesen megújulva, régi fényében ragyog Budapest legnagyobb temploma, amely az építtetők álmának megfelelően csakugyan egyik szimbóluma fővárosunknak.
