150 éve hunyt el Vörösmarty Mihály
Az eszmények ereje
Szerző: Rónay László
A mai világban nagy divat toplistákat gyártani, eszméket vagy éppen elképesztő butaságokat versenyeztetni. A művészetekben – szerencsére – még nem terjedt el ez a szokás. Kinek-kinek persze lehet és van is ilyen listája: kedvelt és kevésbé kedvelt írói, művészei. Évekig, évtizedekig a képzeletbeli lista élmezőnyében foglalt helyet Vörösmarty Mihály (1800–1855), a 19. század egyik legnagyobb szabású és legnagyobb hatású írója. Hatásának titka nemcsak abban rejlett, hogy győzelemre vitte a nyelvújítást, s megalkotta a nemzet várva várt, identitástudatát adó és erősítő eposzát, a Zalán futását, hanem abban is, hogy a magyarság szívébe véste, vagy nyomatékosította azokat az eszményeket, amelyek léte megerősítői és céltudatának meghatározói voltak: az isten- és hazaszeretetet, a hűséget és a közösségért való fáradhatatlan tevékenységet. S ez legalább akkora tette volt, mint makulátlan, belső erőtől vezérelt költészete.
Az a költőraj, amelyhez tartozott, s amelynek utóbb joggal lett vezére, Széchenyi István eszméin nevelkedett, azokat igyekezett diadalra vinni a közéletben. Megrendítő és példamutató alázattal vállalták a magyarság felemelésének, gazdagításának szolgálatát. Koruk világirodalmában már felmerült az a gondolat, hogy az irodalom s általában a művészetek önmagukért valók, semmi egyéb küldetésük nincs, mint a szépség minél magasabb színvonalú megvalósítása. A kis és öntudatra ébredő népek irodalma azonban minden időben szolgálatot is vállalt: a politikai és gazdasági törekvések népszerűsítését, s egy másik, nemesebb szférába emelését. Ezt valósították meg Vörösmartyék. A gondolkodás tisztaságának ügyét támogatták művészi nyelvhasználatukkal. A nemzeti öntudat emelését a „régi dicsőség” ébresztésével, a honszeretet és a hazáért áldozott élet példaszerűségét a drámai összecsapások ábrázolásával s a nemes emberi érzések tiszteletét a verseikben kifejeződő erkölcsi mondanivaló hangsúlyozásával. E nagyszabású költői program megvalósítása közben nem érezték méltatlannak magukhoz Széchenyi reformjainak aprópénzre váltását, reklámozását sem.
