Találkozás a Feltámadottal
Minden szentmise csúcspontján, az átváltoztatás szavai után felkiáltunk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” Az eucharisztia és Krisztus föltámadása, valamint a mi feltámadásunk szoros kapcsolatban áll egymással, ezért a mostani húsvétunkra készülve – az Eucharisztia Évében – II. János Pál pápa Maradj velünk, Urunk kezdetű apostoli levele alapján elmélkedjünk Bábel Balázs kalocska-kecskeméti érsekkel.
„Maradj velünk, Urunk, mert esteledik” – a feltámadás napjának estéjén az Emmausz felé tartó két tanítvány is ezzel a meghívással fordult a Zarándokhoz, aki az úton csatlakozott hozzájuk. Szomorú gondolatokkal telve nem is képzelték, hogy ez az ismeretlen éppen az ő Mesterük, de már feltámadottan. A szívükben mindenesetre valami lángolást éreztek, miközben ő beszélt hozzájuk és magyarázta az Írásokat. Az Ige világossága feloldotta szívük keménységét és megnyitotta a szemüket. A sötétedő estében és a lelküket betöltő sötétségben ez a Zarándok egy fénysugár volt, aki fölkeltette reményüket és megnyitotta lelküket, hogy a teljes világosságra vágyódjanak. „Maradj velünk” – kérlelték. És ő engedett a kérésnek. Röviddel ezután Jézus eltűnt előlük, de a Mester ott maradt a kenyér színe alatt, melynek megtörésekor megnyílt a szemük.
Az elbeszélés, amely elmondja a feltámadott Jézus megjelenését az emmauszi tanítványoknak, segít abban, hogy figyelmünk középpontjába az eucharisztikus misztériumnak azt az első szempontját állítsuk, amelynek mindig jelen kell lennie Isten népe áhítatában: Az eucharisztia a világosság misztériuma! Milyen értelemben állítható ez, és mi következik belőle a keresztény lelkiség és élet számára? Jézus azt mondta magáról, hogy ő a „világ világossága” (Jn 8,12), és ezt életének két nagy eseménye, a színeváltozás és a feltámadás nyilvánvalóvá tette, mert bennük felragyogott isteni dicsősége. Az eucharisztiában viszont Krisztus dicsősége el van fátyolozva. Az Oltáriszentség a legkiemelkedőbb módon a hit misztériuma.
Az eucharisztia mindenekelőtt azért világosság, mert az eucharisztia liturgiáját minden szentmisében megelőzi Isten Igéjének liturgiája, és a két „asztal”, tudniillik az Ige és a kenyér asztala egységet alkot.
Jelentőségteljes, hogy az emmauszi tanítványok, miután az Úr szavai megfelelően felkészítették őket, az asztalnál, a kenyértörés egyszerű gesztusában ismerték fel őt. A jelek csak akkor beszélnek, ha az értelem megvilágosult és a szív lángol.
Kétségtelen, hogy az eucharisztia legszembetűnőbb vonása a lakoma. Ez a tulajdonság jól kifejezi azt a közösséget, melyet Isten akar létrehozni velünk, s melyet egymás között kell megvalósítanunk. Semmiképpen nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az eucharisztikus lakomának mélységes és elsődleges értelme az áldozat. Ugyanakkor, miközben megjeleníti a múltat, az eucharisztia a történelem végére, Krisztus második eljövetelére irányítja figyelmünket. Az eucharisztiának ezek a tulajdonságai kapcsolódnak a hitünket leginkább próbára tevő titokhoz, Krisztus valóságos jelenlétéhez az Oltáriszentségben. Az egyház egész hagyományával összhangban hisszük, hogy az eucharisztikus színek alatt Krisztus valóságosan jelen van.
A két emmauszi tanítvány, miután felismerte az Urat, „még abban az órában útra kelt” (Lk 24,33), mert közölni akarták, amit láttak és hallottak. Ha valóban találkozunk a Feltámadottal, amikor testével és vérével táplálkozunk, képtelenek vagyunk csak maguknak megtartani a tapasztalt örömöt. A szentáldozás egyre inkább elmélyülő találkozás Krisztussal az egyházban, amely minden keresztényben felébreszti a tanúságtétel és az evangelizálás sürgető érzését. Az elbocsátás minden szentmise végén megbízás, amely arra készteti a keresztényt, hogy vállalja az evangélium terjesztését és a társadalom keresztény szellemiséggel való betöltését.
Most, az Eucharisztia Évében a keresztényeknek feladata, hogy határozottabban tanúskodjanak Isten evilági jelenlétéről. Ne féljünk beszélni Istenről, és emelt fővel hordozni a hit jeleit. Az Eucharisztia Éve olyan időszak, amelyben az egyházmegyei és plébániai közösségek különösen is tevékeny testvériséggel fordulnak a szegények felé. Ezen az alapon bizonyulnak majd hitelesnek eucharisztikus ünnepléseink.
