Hogyan nevelhetjük lemondásra a fiatalokat?
Nélküle elpusztul körülöttünk az élet
Szerző: Dekiszkyné Fejér Rita
Az idei esztendőben korán kezdődött a nagyböjt. Ez az időszak mindannyiunk számára alkalmat teremt arra, hogy a télvégi időben elmélkedjünk kissé arról, mire is való az életünk? Jól kezeljük-e ránk bízott értékeinket? Jó úton vezetjük-e fiataljainkat?
Sokszor rácsodálkozunk elődeink kemény, de mégis sok szempontból irigylésre méltó életére: arra a belső békességre, amelyet meg tudtak teremteni magukban. Persze erőt adott nekik, hogy voltak közösségüknek egységes, mindenki által elfogadott értékei. Nézzük például a böjtöt, melyben az egyes embernek erőt adott az a tudat, hogy nincs egyedül, hanem a többi kereszténnyel együtt készíti lelkét húsvét megváltására. Hatalmas bölcsességgel tudták, hogy a testi kívánságok háttérbe szorításával az akarat és lélek szabadabbá válik, s ezáltal közelebb kerülhet az emberekhez és a teremtő Istenhez.
Mert mi is a lemondás? Nem más, mint egy nagyobb, hosszú távú cél eléréséért lemondani a számunkra kedves, de rövidebb távú érdekekről, célokról.
A világ, amiben élünk, nem kedvez a lemondásnak, a fogyasztói társadalom megcsillogtatja magát előttünk, és belehajszol minket az anyagi javak utáni vágyba. Nincs megállás! Az üzletembereknek mind több és több terméket kell eladniuk ahhoz, hogy versenyben tudjanak maradni, miközben velünk elhitetik, hogy „nincs is értelme életünknek az ő termékeik nélkül”. Nagy a kísértés, és ember legyen a talpán, aki ellen tud állni! S főképp nehéz helyzetben vannak a gyerekek és fiatalok, akik még hiszékenyek, sok esetben külsőségek alapján ítélnek. Ők még teljesen a jelenben élnek, nincsenek tapasztalataik, elvakítja őket a hatalmas kínálat, a külsőségek. Nem akarnak várni, mindent azonnal szeretnének megkapni, s ettől sokszor önzőnek, kíméletlennek látszanak.
Hogyan is lehet nekik segíteni, hogy igazi, maradandó értékek felé forduljanak?
Talán a leglényegesebb, hogy mi, felnőttek hitelesek legyünk: vagyis csak olyan tanácsokat osztogassunk a fiataloknak, melyeket következetesen mi magunk is meg tudunk tartani saját életünkben. Így mindig bizalommal tudnak hozzánk fordulni.
Nem kevésbé fontos, hogy legyenek emberhez méltó céljaik. Olyanok, amire érdemes akár az egész életet is feltenni. Az anyagi javakat hajszoló ember általában elég hamar rájön, hogy valami hiányzik az életéből – emiatt él annyi lehangolt ember körülöttünk –, de hogy mivel lehetne a benne lévő űrt kitölteni, erre már nehezebben lehet választ találni. Természetesen nem könnyű az élet iránti bizalmat újra feléleszteni abban a lelkileg vagy fizikailag is magára hagyott, vagy szétesett családban nevelkedő gyerekben, aki a hozzá legközelebb álló felnőttekben is csalódott. Ha ők az életük során nem élték át a felnőttek részéről az áldozatkészséget, hogy is lehetne számukra érték a másik ember érdekében hozott lemondás? Pedig áldozathozatal és lemondás nélkül elpusztítjuk magunk körül az életet.
Nagy a felelősségünk abban is, hogy visszatérjünk hagyományainkhoz, melyek segítenek a világban való tájékozódásban. Nem kell mindent egyénileg megtapasztalnunk, oda tudunk fordulni eleink kollektív bölcsességéhez. Életünkön nem egyedül kell végigbotladoznunk, mert erőt ad a hit, hogy egy nagyobb egység részeként, nemzetünk sorsából csak a ránk mért terheket cipeljünk.
Mindannyian tudjuk, hogy fontos dolgok eléréséhez sok energiára, lemondásra van szükség, csak ez teremti meg a feltételt vágyaink eléréséhez. Vissza kell tehát adnunk a kitartó, értékteremtő munka becsületét, mely a saját és embertársaink életét is képes megváltoztatni!
Sajnos értékválságos világunkban legszentebb céljaink és értékeink is gyakran cinikus félremagyarázások és tréfák martalékaivá válhatnak. Épp ezért hűségesen ki kell tartanunk a számunkra fontos dolgok mellett, és meg is kell védenünk azokat!
A körülöttünk lévő világ, mely magát liberálisnak nevezi, maga a rendetlenség. A lényeges dolgok gyakran lényegtelennek tűnnek fel benne. Fáradtságot nem kímélve munkálkodnunk kell azon, hogy megteremtsük magunkban a célok hierarchiáját, vagyis a Rendet. Így nyerhet bennünk értelmet a Teremtő akarata.
Ebben a hazugságokkal és csúsztatásokkal teli korban nagy a felelősségünk a ránk bízott értékek, és azon belül is leginkább fiataljaink megtartásában, hogy szívük ne romoljon meg, és ne higgyenek azoknak, akik a valóság sokszor bizony keserű és tömény állagát könnyítő hazugsággal akarják oldani. Végre be kell látnunk, hogy erőfeszítések és lemondások nélkül nemcsak az örök-, hanem a földi élet is elvész számunkra
