Cikkek listázása

Magyar kereszt a getszemáni barlangban

Mérő József keresztje

Szerző: , Gyürki László

 

Az Olajfák hegyének tövében, Mária sírjának templomától jobbra találunk egy barlangot. A hagyomány szerint Jézus többször kereste fel ezt a barlangot, ez nyújtott neki éjszakai szállást, sokszor imádkozott a barlangban és itt tanította apostolait. Az utolsó vacsora után ide tértek be az apostolok Péter, János és Jakab kivételével, amíg Jézus a Getszemáni kertben – kissé távolabb a barlangtól – haláltusáját vívta. (Ezen a helyen áll ma az Agónia bazilikája, vagy más néven a Nemzetek temploma). Jézus e barlang elé megy, fölkelti az alvó apostolokat, és itt, a barlang előtt emelnek rá kezet a főpap poroszlói, akiket Júdás vezetett. A barlangot a hívek kezdettől fogva tisztelték és kápolnává alakították át.

A barlangban egy megható magyar emlék volt majdnem száz évig. Huber Lipót: Az Úr Jézus Szülőföldjén című könyvében, amely 1900-ban jelent meg, ezt olvassuk a barlangról: „Egyik oszlopnál nehéz fakereszt vonja magára a magyar zarándok figyelmét, melyet 30 év előtt egy Bács megyei honfitársam, aki hat évi gyaloglás után ért Jeruzsálembe, vállain hozott ide. Rajta ez egyszerű fölírás olvasható: »Az Isten Dütsősigire Jézus Szeretetiért hozta ezen Körösztöt Magyarországból, bajai lakos, Mérő József 60 éves zarándok 1868«”.

 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>