Cikkek listázása

60 éve halt vértanúhalált boldog Apor Vilmos (1892-1945)

Másokért élve igaz tanúvá vált

2005. április 2-án emlékezünk boldog Apor Vilmos halálának 60. évfordulójára. Az alábbiakban azok visszaemlékezéseit olvashatjuk, aki gyermekkorukban, hatvan évvel ezelőtt még személyesen találkoztak a püspökkel.

Metz József az egykori gyulai plébános ministránsa volt:

– Báró úrnak szólította őt mindenki, de ő nem tartott igényt erre a megszólításra – mondta visszaemlékezésében. – A gimnáziumban hittant tanított. A hittanóráit nagyon szerettük, mert élvezetesen és odaadással oktatott bennünket.

Stiffner Györgyné négy éves volt, amikor nagymamájával együtt találkozott a plébános Apor Vilmossal:

– A gyógyszertárból jött ki éppen, a reverendája zsebébe tette a gyógyszert, amit a szegényeknek vásárolt. Megsimogatta a fejem. Ez a kép van előttem. Még most is látom. És nemcsak a katolikusoknak volt a pásztora, hanem az egész szegény népnek!

Szalma Ferenc szerint Apor Vilmos nagysága abban látszott, hogy nem látszott a nagysága.

– A környezete mindig nyugalmat árasztott, ezért szerettem nála gyónni. Nagy élményt jelentett számomra, amikor 1938-ban az aranyvonattal Gyulára hozták a Szent Jobbot. Ő vezette a vasúttól a körmenetet, és én mint kis cserkész a törvényszék sarkán álltam. Akkor a báró úr látta, hogy jönnek, odaszól nekem: „Légy szíves szaladj a templomba, hogy húzzák meg a harangot”. Erre én, mint egy maratoni futó, szaladtam, és amikor megszólalt a harang, öröm töltött el.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>