Készülődjünk, jertek!

Esztergomban, a budapesti Szent István-bazilikában, a Hősök terén úgy szorongott az imádkozó közösség, hogy a főpásztor alig jutott el az oltárig. Eldugott plébániatemplomokba, ahol ő előtte még főpásztor sohasem járt, tömegével érkeztek a hívek, hogy szavait hallhassák. Pedig sokféleképpen akadályozta a hatalom az akkori zarándoklást. Mindszenty József nem kereste az emberek tetszését, a tapsot szenvtelenül fogadta, de helytállása miatt mégis a szívükbe zárták az emberek. Mosolygott a gyerekekre, meghallgatta a felnőttek baját, és vígasztalt, segített, ahol tudott. Imádkozott és dolgozott nagy lelkesültséggel, otthon pedig böjtölt és engesztelt. Egész élete egy tudatosan és lelki örömmel vállalt áldozat volt. Az eucharisztiából élt, a szentségimádás képezte napjainak a gerincét. Ebéd után még a vallástalan vendégeit is a kápolnába hívta. Szerette egyházát és hazáját, ezért minden ellene szőtt rágalom és mesterkedés ellenére soha nem tudta meg, hogy milyen érzés a csalódás. Minden körülmény között hívei és magyarjai mellett érezte jól és érezte otthon magát.

…1915-ben, az I. világháború második évében történt a szombathelyi székesegyházban. Édesanyjával közös álmát, a csehimindszenti első szentmise tervét legszívesebben feláldozta volna, hogy a mostoha, háborús körülmények között ne terhelje ennek költségeivel szüleit, akik egyszerű sorban élő földművesként addig is eleget áldoztak taníttatására. Figyelmes gesztusát persze otthon nem fogadták el. Kérték, hogy ne fossza meg őket ettől a legnagyobb örömtől. Annál az oltárnál misézett tehát először, ahol eddig családja és a falubéliek csak ministrálni láthatták: minden szentek oltáránál.

…ismét egy háború árnyékában került sor, az ünnepi szentmise alatt még üresen tátongtak az esztergomi bazilika ablakai, befújt rajtuk a hideg, őszi szél. Az új hercegprímás azonnal segíteni próbált: az éhező fővároson; az elhurcolt hadifoglyokon; a hazatérteken, akiket otthonaik helyett internáló tábor várt; a háborús bűnök elleni fellépés ürügyén, ítélet nélkül bebörtönzötteken; a Felvidéken, a Délvidéken és Kárpátalján üldözött magyarságon. Szót emelt az igazságos béke érdekében, és amikor fáradozása eredmény nélkül maradt, szentségimádásra hívta a híveket, hogy az újabb „történelmi ostorcsapás” a lelki javukra váljon. A szentségimádás alatt Magyarország minden templomában hosszú percekig sírtak a harangok.

…már nem szólalhatott meg egyetlen magyar harang sem. Álcázott hidegháború volt ekkor. Ravatalát egyetlen koszorú díszítette ezzel a felirattal: „Hálás magyar néped!” Mindszenty József sírja zarándokhellyé lett, ugyanolyan vonzó, mint életének minden lelkipásztori állomása. Közbenjárásával ma is segíti magyar híveit, csodás jelek sokasága tanúskodik életszentségéről. Nyughelye fölött hívogatón szólnak az esztergomi bazilika zengő harangjai.

„Kedves Hívek! Most következik a felajánlás a szentmisében. Mit ajánljatok föl ti? Ne felejtsétek el, hogy most minden zarándok száz más zarándok helyett van itt, akik lelkileg nagyon itt vannak, meg is mutatták, hogy itt akarnak lenni, ide tartoznak.” A bármilyen kényszerűség miatt otthon maradottak vagy a már temetőbe költözött hozzátartozók áldozatait „tegyétek ide az én áldozati tányéromra. Nem baj, ha leroskadok alatta! De fölajánlom a Szűzanyának ezeket a mázsányi súlyú felajánlásokat. Fölajánlom. De el ne felejtsétek, hogy egy nemzet imádkozik most a ti ajkatokon keresztül.”

Április 30-án az esztergomi bazilikában a boldogemlékű hercegprímás is ott lesz velünk. Nem egy oltárképen, nem templomi vagy köztéri márványszoborban, nem is a hideg kriptában, de ott lesz. Megvárja, amíg a sietősebbek elvonulnak, és ott marad énekelni a kevesekkel is.

Legyen családias ez az ünnep, ez méltó hozzá és hozzánk! Jöjjenek el a keresztény családok, a szülők és a gyermekek, akiknek a méltóságáért annyit küzdött. A karon ülő csecsemők is, akiknek az élethez való jogát hirdette és gyarapodásukat remélte. Jöjjenek a fiatalok, akiket bíztató tavasznak nevezett, és ekként becsült nagyra. Jöjjenek a katolikus iskolák növendékei, hiszen senki nem harcolt úgy értük, mint egykor a hercegprímás. Jöjjenek a férfiak, akiket százezrével vezetett a Szűzanyához. Jöjjenek az asszonyok és a nagyszülők, a leghűségesebbek, akik hívás nélkül is jönnek. Legyünk ott mindnyájan!