Nagy István fülöpi plébános 50 éves szolgálata
Állandóság, mely fölötte áll kornak, rendszernek
Szerző: Kovács Ágnes
Az egri szemináriumi falak, az elvadult kert, a nehéz idők, a legszebb évek mélyen bevésődnek a lélekbe. „Ők voltak az édes testvéreim, már nem élnek” – mutatja az osztálytársak fényképét István atya, és jönnek a nevek sorra, ki miben volt jeles vagy szellemes…
– 1941-ben találkoztunk – kezdi az emlékezést a plébános –, de 1943-ban el kellett hagynunk a szemináriumot. Kilátásba helyezték a frontszolgálat felvételét, volt, akit el is vittek. Majd 1945 márciusában levelet kaptunk, hogy ha élünk, várnak bennünket vissza a szemináriumba. Sajnos már nem volt teljes a létszám. Orsó János geszterédi kispap a kezünk között halt meg, amikor takarítás közben a szeminárium kertjében talált gránát felrobbant a kezében. Ez a tragédia még jobban összekovácsolt bennünket.Dolgos egyszerű parasztemberek…, megakad a szem a kalapos, marokszedő gyermeket ábrázoló fényképen…
– Mindig volt mit tennem – folytatja a 84 éves István atya. – A munka embert faragott belőlem, paraszt gyerek voltam. Az aratás nagyon komoly munkának számított, családunkban minden kézre szükség volt. Aratási szabadságra a papi szolgálatból is hazaengedtek 1948-ban Jásszentandrásról. Később Püspökladányba, majd Karcagra helyeztek. Amikor 1954-ben Fülöpre kerültem, víz, villany nem volt a faluban. Egy alap nélküli, szegényes, futóhomokra épült kicsi házba költöztem, a templom is majdnem összedőlt már, újat kellett építenünk a semmiből. Most is sokat dolgozom, ha kell, festem a kerítést, de nem tétlenkedem. Szeretek itt élni, együtt öregedtem meg a faluval.Elsőáldozók, bérmálkozók, jeles napok, esküvői fotók következnek…
– 59 év alatt egyszer vették el a hitoktatói engedélyemet, de az élet nem ált meg. A 70-es években 200 hittanosom volt ebben a kicsiny faluban, az 50 év során 800 gyermek bérmálkozott nálunk. 50 évvel ezelőtt egy évben 32 pár esküdött meg a templomban, sajnos a falu elnéptelenedett, a nagyobb családok Dunántúlra költöztek, de akik itt maradtak, most is hűen követik szüleik hagyományát. Azt szeretem a hívekben, hogy beíratják a gyermekeiket hittanra. Halottam már olyan furcsaságról, hogy a kicsi gyerekre bízza a szülő a döntést, de nálunk ez nem divat.Amíg átsétálunk a Szent István-templomhoz, az iskolából hazafelé tartó gyerekek messziről kiabálnak, integetnek az atyának. Az iskolát a templom és a plébánia fogja közre.
– Soha nem tettem mást, csak végeztem a dolgomat. 1954-ben, amikor idekerültem, a tanítók között volt, aki messziről kikerült az utcán, annyira gyűlölte a papokat. De ennek a rendszer volt az oka. 20–25 ministránsunk, 50–60 gyerek mindig résztvesz a misén. Mindennek rendje van, semmit nem bízunk a véletlenre. Családok olvasnak fel. Ez nagyon szép szolgálat. Tudják, hogy nagyon szigorú vagyok. Az elsőáldozás, bérmálkozás előtt a szülő vizsgáztatja a gyermekét előttem. Tudnia kell, milyen ismeretekkel rendelkezik a gyermeke hittanból. Lekkáné Nyíri Franciska hitoktató tartja néhány éve az órákat, amelyeket minden hónapban egy alkalommal meglátogatok. A férfikórus a karzaton minden vasárnap szolgál. Mindig nagyon hangulatos, bensőséges a vasárnapunk.A néhány órás beszélgetés alatt tapasztalt közvetlenség, szeretet megmutatja, mivé tud fejlődni 50 év alatt! Megértettem, mit jelent az embereknek Fülöpön a templom, a hit, István atya szeretete. Az időben, az életben, a templomban mindennek helye, lüktetése van. És ez az állandóság, amely fölötte áll a kornak, a rendszernek, soha nem évül el. Nemzedékeket nevelt, nagyapákat s azok unokáit keresztelte meg Nagy István atya, akinek jelenléte megteremtette ezt az állandóságot és ritmust, a rendszeres vallásgyakorlás lehetőségét.
1996-ban István atya a Fülöp díszpolgára címet is megkapta, de ezt mosolyogva, halkan mondja, mintha nem is akarná, hogy halljam, mert nem szánja dicsekvésnek, de érzem, fontos számára, nem is annyira a cím, hanem a falu válasza a hivatására, az 50 évére.
