950 éves a tihanyi apátság
Tihany: a megmentett csend
Szerző: Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
Fotó: Korzenszky Richárd OSB
Amikor a 11. század folyamán megtelepednek itt a szerzetesek, és I. András királyunk írásba is foglaltatja Szűz Máriának és Szent Ányos hitvallónak szánt apátsága kiváltságait, az alapítás tényét, akkor a király és az idetelepülő szerzetesek így gondolkodtak erről a tényről.
I. András király ezen a helyen – „a saját és felesége, fiai, leányai és valamennyi élő és megholt atyafia üdvéért Szűz Máriának és Szent Ányos püspöknek és hitvallónak” – szentelt monostorban alapozta meg evilági és túlvilági életét. Evilágit, mert itt imádkoznak érte életében, túlvilágit, mert ez a templom rejti majd halála után testét – családtagjaiét is –, amely fölött a szerzetesek nem szűnő imádsága, zsolozsmája és naponként ünnepelt miséje segítségével híd épül föld és ég, az evilág és az Atya országa között. Ezért az egy és oszthatatlan, a földi és örök élet érdekében fontos az, hogy írásba foglalják szándékát, „a mindig szorgalmas írnokok keze által betűk emlékezetére bízzák, nehogy annak avultsága folytán nyoma se maradjon a későbbi kor utódaiban”.
Így lett a Tihanyi-félsziget bencés monostora az Isten és az ember találkozásának helye, az emberek életéért és örök életéért folytatott párbeszéd megszentelt helye a történelem folyamán. Tihany is osztozott az egyetemes kereszténység kolostorainak sorsában. Az elmúlt tíz évszázad során mindazok a megpróbáltatások, melyek magyar népünket érték, e házon is pusztítottak, de a lerombolt falakat, a megszentelt köveket e „hely szerelmesei” mindig helyreállították, felépítették, és így e ház a bencés Regula szellemében most is a rend és rendezettség fogható jele, kitapintható valósága.
A korai szerzetesség önmagát „amator loci”-nak, „a hely szerelmesének” tekintette. Nemcsak mi magyar bencések vagyunk monostoraink, Szent Márton monostora és Szent Ányos monostora „szerelmesei”, hanem azokat is szeretnénk ebbe a varázsba belevonni, akik ősi, csinos és az örök üzenetet hozó monostorainkat meglátogatják: a vendégeket és a turistákat. Harsogó világunkban a még megmentett csend – Tihon: csendes hely, a csend helye –, az Isten házának szépsége, kisugárzása, a zene, a koncertek, a szellem és lélek programjai mind-mind ezt a meghívást szolgálják és kívánják közvetíteni.
Mára az egykori királyi kiváltság kibővült a Kárpát-medence magyarságára és többi népére is, sőt a tudatosított történelem azt is megtanítja számunkra, hogy ez az apátság számos erővonal metszéspontjában van. Mert ilyen, sokak: közelről és távolról, keletről és nyugatról, északról és délről jöttek otthon érezhetik magukat, és az „otthon-érzet” szabadságában szót, tapasztalatot válthatnak egymással a világ javára és üdvére. Jelenlétével, a benne megélt isten- és felebaráti szeretet erőterében tölti be ez a monostor mindig időszerű hivatását és küldetését. Az elmúlt évtizedben ismét megújult bencés apátság a 950. emlékévre tervezett programjaiban – így a május 21-i jubileumi ünnepség során is – bemutatja múltját és jövőre irányuló vágyait. Tihany példája a remény jele sokak számára, meghívás mindannyiunknak a bátor és célirányos cselekvésre.
