Cikkek listázása

Könyvajánlat

Jakubecz Márta: Cincogi felfedezi a jóságot

(Formátum: 16×22 cm, 70 o., Glória Kiadó)

Az elsőáldozásra készülő gyerekek számára íródott Jakubecz Márta most megjelent könyve. A Felvidéken élő szerző tanár és hitoktató, a Remény hetilap állandó külső munkatársa.

Cincogi, ez a különös kisegér, abban különbözik társaitól, hogy érti az emberek beszédét. Egy kissé engedetlen, szófogadatlan és nagyon kíváncsi – éppen olyan, mint a legtöbb embergyerek. Felfedezőútra indul, így ismerkedik meg a másodikos Bencével, az elsőáldozásra készülő Péterrel, majd Szorgossal, a templomban lakó hangyával és másokkal. Kalandos, izgalmas útjai során új barátai segítségével sok mindennel megismerkedik. Eljut a templomba, ahol megtanulja, mi minden található Isten házában, s mire való például az a furcsa „szekrény”, ahová az emberek rendszeresen járnak. Barátai révén elkerül az iskolába is, ahol szintén sok hasznos ismeretre tesz szert. Eljut barátja elsőáldozására is. Ahogy fokozatosan ismerkedik a hittel s a hívő emberek életével, úgy érti meg egyre jobban azt is, miért jó jónak lenni, s mit jelent az, hogy valaki hívő. Ekkor határozza el azt, hogy nyáron „erdei iskolát” nyit az állatoknak, hogy őket is rávezesse a jóság forrására.

A könyv szerzője játékosan, érdekesen mutatja be a gyerekeknek a kisegér felfedezőútjainak történetén keresztül a legalapvetőbb hittani tudnivalókat. A rövid fejezetekből álló könyv szórakoztató olvasmány lehet az általános iskolák alsó tagozatosai számára, de hitoktatók is felhasználhatják Cincogi történetét az elsőáldozásra készülők körében. A kedves illusztrációk szerzője Langstein Erzsébet.

Bertha Éva

 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>