Imával, dallal, szép szóval viszik az örömhírt
Vigasz a rács mögött
Szerző: Lőrincz Sándor
– Mindig vonzódtam a kitaszított, bajba került, segítségre váró emberekhez – jegyezte meg. – Amikor először beszélgettem a fogva tartottakkal, rögtön bebizonyosodott: szinte szomjazzák a jó szót, és örülnek, ha valaki feléjük fordul, s megpróbál empátiával közelíteni hozzájuk. Az egyik fiatal rablásért ült, és a beszélgetéseknek köszönhetően teljesen átalakult a gondolkodása. Imádságra buzdítottam, s arra is volt példa, hogy együtt imádkoztunk. Igaz, öt évet kapott, de ezt az időt Isten jelenlétében élte meg odabenn. Telefonon, levélben ezt követően is tartottuk a kapcsolatot, s még az esküvőjére is meghívott. Természetesen elfogadtam a szíves invitálást.
Katona Csilla törékeny testalkatú nő. Amikor arról faggattam: nem félt-e, mikor először leült beszélgetni, azt mondta, nem, pedig már gyilkossal is szembekerült. Úgy véli: általában tisztelettudók, udvariasak ezek az emberek; jóllehet nem mindegyikük látja be bűnét, hiszen ha tisztában lett volna vele, mit követ el, lehet, hogy el se követte volna.
– Mindannyian örülünk, ha valamilyen apró változás jelét tapasztaljuk – mondta. – Krisztián hatalmas termetű, kigyúrt, félelmetes erejű fiú volt, akit verőemberként alkalmaztak. Beszélgetéseink során teljesen megszelídült, s védője lett a szerencsétlen, nyomorult sorsúaknak. A társai is döbbenten álltak a számukra is vonzó változás előtt…
Mint megtudtam: elég színes programot kínál a fogva tartottaknak a Forrás Alapítvány, amely a regionális szervezet működését támogatja. Egyéni beszélgetésekre, csoportfoglalkozásokra éppúgy mód van, mint egy-egy művészeti estre. Folyamatosan készülnek az ünnepekre, a fogva tartottak gyermekeinek nyári tábort szerveznek, és nagy élményt jelentett az orosz mese, a Panov apó betanítása is.
– Egy cigány társulattal vittük színre – emlékezik Katona Csilla. – A szereplők többsége még írni-olvasni is alig tudott, de rendkívüli átéléssel adták elő a történetet, amelynek női főszereplője ma már közvetlen munkatársam…
A közelmúltban a Zakeus program eredményeként tizenegy előzetesben lévő közül négyen papírra vettették: megbánták, hogy cselekedetükkel traumát okoztak az áldozatoknak. A levélírók közül ketten rablásért ülnek, egy súlyos testi sértésért, egy pedig autólopásért. Tettük elkövetésekor ők nem az áldozatot nézték, hanem az volt a fontos, hogy sikeres legyen az akciójuk. Az önkéntesek arra irányítottuk rá a figyelmüket, hogy személyek vannak tetteik mögött. Egyikük rögtön át is látta a helyzetet. Ő sofőrként vett részt egy rablásban. Társai szinte halálra rémisztették a takarítónőt, miután hozzáfogtak a zsákmányszerzéshez. „Sofőrünk” a takarítónőnek címezte levelét… Volt olyan, akit annyira bántott, hogy másnak kárt okozott, hogy már a tárgyaláson is bocsánatot kért.
A bibliai történet által erkölcsi állásfoglalás meghozatala volt a cél. Zakeus, az adószedő rendre csalt, ám egy idő után találkozott Jézussal, s ez az esemény fordulatot hozott az életében. Nemcsak hangzatos szavakat mondott, hanem cselekedeteivel is bizonyította változását. Az új gondolkodásmód pedig más cselekedeteket szül. A bűnhődésnek igazában csak úgy van értelme, ha elvezet egy értelmes végkifejletig. A program után némelyek megköszönték a szervezőknek, hogy részt vehettek rajta. Ahogyan megfogalmazták, nekik azért volt fontos, hogy tudják, mit vár el tőlük a társadalom.
A lelkes segítőkből álló 8–10 fős csapat fontos feladatának tekinti az evangelizálást. Állítják: nemcsak a szociális és a lelki gondok enyhítése a fő cél, hanem az is, hogy türelemmel elvezessék a fogva tartottakat Istenhez. Ehhez azonban nekik is fogékonynak kell lenniük, és az út a legtöbb esetben meglehetősen hosszú.
Lelovics László ugyancsak régóta tagja a börtönpasztorációs csoportnak. Most az odabenn angolt oktató Barbara Gormannek tolmácsol, aki Amerikából jött hazánkba misszióba. A számítástechnikus férfi úgy véli: a fény „kísértése” erős a bűn világában. S mi sem vagyunk hibátlanok. Ezt benn úgy mondják: Itt mindenkinek van egy téglája. Pál apostol pedig így: Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen!
– Küzdünk jóval-rosszal, és tapasztaljuk, a rosszak tudnak jók lenni, ahogy a jók sem tökéletesek. A „vademberek” többségét egy szakértő kívülálló sem tudná ránézésre vagy beszéde alapján megkülönböztetni az önkéntes segítőktől egy csoportfoglalkozáson. Misszióra inkább a jobb érzésűek jönnek. Ritka a kivétel. A Biblia tükrében mindannyiunk képe torz ahhoz képest, akik lehetnénk. Arról beszélgetünk, hogyan lehetne jobb az életünk, ha már megvan emberi prototípusunkhoz a „használati utasítás” az írásokban. A jobb élet vágya erős, bár nagyon eltérhet, hogy ki mitől remél jobb életet. Szabadulás után pedig nehéz megtartani a nagy elhatározásokat, ha ugyanabba a környezetbe kerülnek vissza, ahonnan bűnbe estek. Jó beszélgetések után azonban könnyebb megérteni azt is, ami elfogadhatatlan. Például annak a majdnem nyugdíjas asszonynak a kitörését is, aki egész életében tűrte férje részegességét és vad bántalmazásait. Nyelt, elfojtotta dühét, míg végül elszakadt a „cérna”, és kezében késsel véget vetett kínzója életének. Arra persze nem gondolt, hogy nagyobb is lehet saját kínja attól, ami utána következik. A szégyen, hogy „gyilkos lettem”, a falu szája, a gyerekek szemébe nézni, a börtön…
Somos László kaposfői esperest öt éve bízta meg Balás Béla kaposvári megyéspüspök a börtönlelkészi feladatok ellátásával. Az esperes rendszeresen tartja a kapcsolatot a fogva tartottakkal, akiknek 15-20 százaléka igényli, hogy valakinek feltárja az életét, tetteinek indítékát. Készülnek a szentségek felvételére is; arra is van példa, hogy megkeresztelkednek, elsőáldozók lesznek és megbérmálkoznak. Szerencsére vágynak a gyónásra és a feloldozásra, mert tiszták szeretnének lenni az Úr előtt.
Katartikus élményben nemcsak a megtért börtönlakóknak van részük, hanem a papnak is. Az esperes elmesélte: volt olyan fiatalember, aki meglett családapa létére sírva bánta meg a bűnét – több családi házba tört be –, és fogadta: többet soha nem tér le a jó útról. Az egyik fogva tartott pedig, aki a börtönben tért meg és járult szentségekhez – megkeresztelték ugyan, de korábban nem volt különösebb kapcsolata az egyházzal –, megkérte az esperest, hogy szabadulása után ő eskesse meg feleségével a templomban. Az egyházi esküvőt követően alsós kislányuktól levelet hozott a posta: a sűrűn telerajzolt borítékban lévő levelében azt írta: hálával gondol az esperes úrra, és nagyon köszöni, hogy édesapja rajta keresztül ismerhette meg az Istent.
