Hármas emlékhely a diktatúrák papi áldozatainak emlékére
„Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”
Szerző: Kormos Gyula
Fotó: Chatedral - Nagy Lajos
Az emlékhely megáldására az ünnepi szentmisét követően dr. Ternyák Csaba érsek vezetésével Boldog Apor Vilmos liturgikus ünnepén, május 23-án került sor. Az ünnepségen dr. Konkoly István szombathelyi és dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök mellett a győri szemináriumban tanult papok és meghívott vendégek vettek részt.
„A kereszt erősíti a gyengét és szelídíti az erőset” – olvasható azon a domborművön, amely a Győri Hittudományi Főiskola néhai fenntartóját, Boldog Apor Vilmost ábrázolja. Még 1914-ben egy lelkigyakorlat alkalmával jegyezte fel az alábbiakat: „Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság: »boldogok, akiket üldöznek, és akik szenvednek az igazságért«. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és a vértanúság.” Ma is megszívlelendő gondolatok, hiszen Vilmos püspök szolgálatának kezdetétől látta, hogy a papi élet a lemondás útja, s ő ennek szellemében irányította életét vértanúságáig. Lemondott a kényelemről, a világi örömökről, s osztozott a szenvedők sorsában: befogadta és segítette őket a háború idején. Paptestvéreinek küldött üzenetét pedig minden hívőnek érdemes lenne megfogadni és gyakorolni ma is: „A szeretet erényét gyakoroljátok nemcsak a jókkal, hanem a bűnösökkel szemben is!”
Az emlékhelyen látható az egykori győri szeminarista, Brenner János mellszobra is. „Az istenszeretőknek minden a javukra válik” – hirdeti a felirat. János atya az idén lenne aranymisés. Sok ezer paptársához hasonlóan azonban az ő életét is kényszerűen befolyásolta a kommunista diktatúra. A szerzetesrendek feloszlatása után illegalitásba kényszerült, ám hitbéli elkötelezettsége ellenére sem folytathatta szerzetesi hivatását, ezért a szombathelyi egyházmegye szolgálatába állt. Felszentelése után, 1955 augusztusában került első és egyben utolsó állomáshelyére, Rábakethelyre. Szeretettel, hittel és lélekkel vetette magát a munkába a fiatal káplán. A hívek hamar a szívükbe zárták, különösen a fiatalok, akikkel gyakran együtt is focizott. A rendszer emberei nem nézték ezt jó szemmel, s nyíltan kimutatták ellenszenvüket iránta. A végzetes lépésre 1957. december 14-én éjszaka került sor, amikor betegáldoztatás ürügyén kicsalták a plébániáról és brutális módon agyonszurkálták. Emlékét és életáldozatának tanúságát azonban nem tudták kiölni a szívekből. Meggyilkolásának helyén előbb egy kereszt, majd egy kis kápolna létesült a rendszerváltás után, amit azóta is zarándokok ezrei keresnek fel. Most már Győrött, mellszobra előtt is mondhatunk egy imát János atya boldoggá avatásáért.
Az emlékhely harmadik része, egy oltárkő valamennyi diktatúra papi áldozatának emléket állít. Azoknak a kevésbé ismert vagy egyenesen névtelen hősöknek, akik minden megpróbáltatás ellenére is vállalták hitüket, életben tartották a szeretetet, a reményt, és életük vezérfonalává tudták emelni Krisztus intését: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”.
