Erdei óvoda
Fotó: Léphaft Pál
– Játsszunk, gyerekek, bújócskát!
Kiszámolták, és Tüskéssüni lett a hunyó. Odament a nagy tölgyfához, befogta a szemét, ahogy kell, és elkezdett számolni. Ahány óvodás volt, annyifelé szaladt, északra, keletre, délre meg nyugatra.
– Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz!
Ki ide bujt, ki oda, Okosvakond egy nagy fűzfa odvába. Csak Ügyesnyuszi nem tudta magát elhatározni. Ide-oda szaladgált: „Hova bújjak, hova bújjak?”
– Aki bújt, aki nem, megyek! – kiáltotta Tüskéssüni, és megfordult. Azonnal meglátta Ügyesnyuszit, aki még mindig csak szaladgált.
– Látlak, Ügyesnyuszi! Ott szaladgálsz a lila virágos réten! – kiáltotta, majd egymás után megtalálta a többit is. Legutoljára Okosvakondot, mert ő nagyon okosan bújt el.
– Ügyesnyuszi a hunyó! – mondta Tüskéssüni. De Okosvakond észrevette, hogy Ügyesnyuszi szomorú lett, hogy vesztett.
– Számoljuk ki inkább újra – javasolta. Így is lett, ezúttal Csíkosröfi lett a hunyó. Odament a nagy tölgyfához, befogta a szemét, ahogy kell, és elkezdett számolni. Ahány óvodás volt, annyifelé szaladt, északra, keletre, délre meg nyugatra.
– Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz!
Ki ide bújt, ki oda. Okosvakond egy ürgelyukba. Eszébe se jutott, hogy megint a fűzfa odvába bújjon. Tudta, hogy ott fogják legelőször keresni, azon a jó helyen. Ügyesnyuszi pedig arra gondot: „Most majd okosabb leszek, nem szaladgálok ide-oda. Ott egy szép nagy káposzta, elbújok mögéje.” Így is tett.
– Aki bújt, aki nem, megyek! – kiáltotta Csíkosröfi, és megfordult. – Hát ezek jól elbújtak! – sóhajtotta. De egyszerre csak nagy majszolást hall a káposzta mögül. És valóban, ott mozog egy nyuszifül a káposzta fölött.