Gondolatok Szent Ferencről egy lelkigyakorlat tükrében
„Te csak éld, amit elkezdtél!”
Szerző: Katona Marianna
Assisi Szent Ferenc éppen az evangélium követésében találja meg Krisztust. Az ő korának alapvető törekvései, hogy a korábbi feudális rend megkötöttségei, kiszolgáltatottságai, emberi jogtalanságai a közösségteremtés szabadságában oldódjanak fel, a kereskedővilág gazdagságvágya miatt meghiúsultak. Ez újabb rabságot teremtett sok-sok ember számára, akik csupán kiszolgálói mások gazdagságának, miközben a legembertelenebb nyomor összes következményét átélik. Mai világunkban mintha ugyanezt élnénk át, csak jóval rafináltabb módon. Amikor sokan munkát sem találnak, másokat arra kényszerítenek, hogy erejükön felül végezzék munkájukat – szabadidejük, pihenésük, családi életük rovására –, különben elveszítik kenyérkereseti lehetőségüket. Vagyis azt tapasztaljuk meg, hogy az igazi értékeket igyekeznek minél jobban lejáratni és lealacsonyítani, és közösségeink – kezdve a családdal – egyre mélyebb válságba kerülnek.
Rátalálni a közösség igazi szépségére
Tudatos elköteleződés a „szegénység úrnővel”
Hogyan teszi mindezt? Mikor rádöbben arra, hogy az ő fényűző élete mások nyomorának forrásává vált, szakít ezzel a gazdagsággal, és tudatosan kötelezi el magát a „szegénység úrnővel”. Egyedül a mennyei Atyát nevezi atyjának. Visszaadja atyjának nemcsak a pénzét, de a ruháit is, és egyszerű kámzsába – a szegény parasztok öltözékébe – bújva elindul. Ez az út kezdete. Majd egyre mélyebbre merülve a Biblia olvasásába, az imába, felfedezi az igazi értéket és az igazi utat.
Amikor a kereszt előtt térdelve és imádkozva egy hangot hall: „Ferenc építsd fel egyházamat!”, először a düledező kápolnákat kezdi újjáépíteni. De egy kis közösség is épül már körülötte azokból a volt cimborákból, akik megirigylik Ferenc szabadságát, és vele együtt élik, vállalják a szegénységet. Követői egyre többen lesznek, ezért Ferenc III. Ince pápától kér engedélyt, hogy az egyházon belül követhessék ezt az elkötelezett szegénységet. III. Ince pápa – a hagyomány szerint – álmában a düledező Lateráni-bazilikát látja, melyhez mielőtt összeroskadna, egy koldus áll oda, hogy vállával megtámassza és megerősítse omladozó falait. Másnap ezt a koldust ismeri fel a pápa Ferencben.
Teljes hűséggel az egyház iránt
Ferenc az egyház jóváhagyásával és az iránta való teljes hűséggel, engedelmességgel éli tovább ezt az életet. Már százak, ezrek követik, ami arra készteti Ferencet, hogy a közösség számára regulát adjon, ami szabályozza a közösség életét. Ferenc magasan szárnyal testvérei előtt élete példájával, amit sokan nem tudnak ugyanolyan lendülettel követni. Ez okozza aztán azt a feszültséget, amely a közösséget megosztja és megpróbálja más irányba fordítani. Közben Ferenc keletre, Egyiptomba és Palesztinába megy azzal a vággyal, hogy akár ő is vértanúja lehessen Krisztusnak, és a mohamedánokat is Krisztus világosságával ajándékozza meg. Éppen akkor, mikor III. Ince pápa keresztes hadjáratával ezt a földet vérrel folyóvá teszi, Ferenc szeretetével a szultán barátja lesz.
Csak Krisztusra figyelve
Hazatérve mégis az a fájdalom fogadja, hogy testvérei letértek az ő útjáról. Ekkor kér III. Honoriusz pápától bíboros protektort, aki majd közösségét irányítja és regulázza. Ugyanakkor Ferenc lemond arról, hogy az általa alapított közösséget vezesse. Látnia kell, hogy utódai más távlatokat vázolnak fel, és szenved is emiatt. Keserűségében Krisztusnak panaszkodik, aki figyelmezteti: „Ferenc, miért búsulsz? Ez a közösség nem a tiéd, az enyém. Én majd gondoskodom róla. Te csak éld azt, amit elkezdtél.” Ferenc valóban ezzel tölti be az ő művét, hogy egészen Krisztusra figyelve, hozzá akar hasonlóvá lenni. Sok-sok szenvedés, ima és böjt, Krisztus titkairól való szemlélődés teszi egyre érzékenyebbé a lelkét a megváltás nagy titkára.
A Krisztussal való közösség egészen addig ragadja, hogy arra kéri a szeráfként megjelenő Urat, hogy ossza meg vele szeretetét és szenvedését. Halála előtt két évvel, 1224. szeptember 17-én kapja meg Ferenc a stigmákat, azokat a sebhelyeket, melyeket Krisztus keresztre feszítésekor szerzett. Két évig viseli testén és lelkében ezeket. Ebben a kohóban válik egészen izzóvá és tisztává Ferenc lelke, mely nemcsak az ő korát, de minden kor egyházának életét beragyogja és hitelessé, élhetővé teszi valamennyiünk számára.
Üzenete a mának: remény és bizalom
Talán éppen ezért egyik legfontosabb üzenete számunkra a bizalom és a remény. Hiszen Ferenc is megtapasztalta, hogy nem az ő emberi képességei újították meg az egyházat és tették aktuálissá az evangéliumot, hanem Isten szeretete és ereje. Ferenc azt a bizalmat tanúsítja Krisztus iránt, amely lehetővé teszi, hogy Isten folytassa bennünk a megváltás művét. Ez nincs korhoz kötve. A mai ember számára, ebben a korban, mely annyira élesen támadja az értékeket, az evangéliumot, az Istennel való életet, még fontosabb a tanúságtétel.
Ami újra reménnyel töltheti el a mai embert, hogy van értelme az életének, van jövője a világnak, és ez a jövő éppen Isten országának a kibontakozása és megvalósulása. Nem a nagy eseményektől, nem a technikai eszközöktől, nem a külső hatalom kegyétől függ ez, hanem Isten iránti szeretetünktől, az ő kegyelmének befogadásától, a beléje vetett bizalmunktól, és így a mindenható Isten, akinek minden lehetséges, megvalósítja örök tervét.
