950 éves a tihanyi bencés apátság
Szent helye a magyarságnak
Szerző: Korzenszky Richárd OSB
Magyarország térképén mindenkinek feltűnik a Balaton: ez a barátságos tó, amelyben ott áll – leszűkítve a távolságot a két part között – a Tihanyi-félsziget. Csodálatos természeti kincsei vannak, sziklák, virágok, fák, madarak, s tavak a félszigeten. Nyáridőben sok ezer ember keresi föl az apátsági templomot. „Supra lacum Bolatin” – a Balatonnak nevezett tó fölött – áll a Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére emelt szentegyház és apátság. 950 évvel ezelőtt keletkezett az a latin nyelvű oklevél, amelyen András király nevét betűzhetjük ki: ANDREAS REX. 1055-ben írták ezt a dokumentumot. Fontos emléke a magyar művelődéstörténetnek: itt olvassuk a latin szövegbe ágyazva az első magyar szavakat és az első magyar szókapcsolatot, amely már majdnem kész mondat: „a fehérvárra menő hadi útra” (feheru uaru rea meneh hodu utu rea). Az alapító király birtokot adományozott a monostornak, meg „háznépeket”, méhészeket, tehenészeket, különböző mesterségű családokat. A birtok határainak fontos helyeit írták le magyarul, hogy pontosan tudják, merre is van az, ami az apátsághoz tartozik. Hol van már a mogyoróbokor meg a köves kút meg a többiek! De megvannak a falvak és városok, megvan Fuk – Siófok, Fotudi – Fadd, Thelena – Tolna… A pannonhalmi levéltárban őrzik ezt a középkori kincset.
Érdekes találkozóhely a Tihanyi-félsziget, de találkozóhely a tihanyi apátság is. Az alapító levélben találkozik az európai kultúra és a magyarság. Ezt jelenti a latin nyelvűség, amely biztosította az európai kapcsolatokat, és ezt jelenti a magyar nyelv 11. századi állapotáról hírt adó szavak és nyelvi elemek sora. De találkozik ezen a félszigeten a keleti kereszténység és a nyugati kereszténység is. András király felesége kijevi hercegnőből lett magyar királyné. Az ő kíséretében lehettek azok a szláv nyelvű szerzetesek, akik (az egyházszakadásról meggyőződésem szerint mit sem tudva) békésen éltek a „Barátlakások”-nak nevezett remetebarlangokban, nem messze a latin szertartású, Szent Benedek Reguláját követő szerzetesek kolostorától.
A Tihany szó minden bizonnyal szláv eredetű. Jelentése a csenddel, csendességgel, nyugalommal, békével van összefüggésben. A középkori templomokat úgy építették, hogy a templom hajója a felkelő és a lenyugvó naphoz igazodott. Arról beszél nekünk ez az ősi szokás, hogy nem mindegy, van-e biztos iránya az életünknek. A felkelő nap mindig arra készteti az embert, hogy fölemelje a szívét. Ablakomból nézve a Balaton déli partja mögött kel föl, s valahol a Badacsony vagy a Bakony mögött nyugszik le. A vízen pedig megjelenik az aranyhíd, amely összeköti a két partot.
A víz hol magasabb volt, hol sekélyebb, előfordult, hogy a félsziget igazi szigetként állt a vízben. Történelmi viharok söpörtek végig a tájon, amelyek sokszor kegyetlenebbek voltak, mint a természeti csapások. Az altemplom azonban ma is áll, az alapító király sírjánál sokan állnak meg fejet hajtva. Már hagyomány, hogy a környékben élő keresztények az év egyik napján (szeptember második szombatjának délutánján) eljönnek ide, Tihanyba imádkozni. Hálát adunk azért, hogy voltak előttünk keresztények és magyarok, és könyörgünk azért, hogy az utánunk következő nemzedékek hűségesek lehessenek gyökereinkhez: kereszténységünkhöz és magyarságunkhoz.
„Szent helye ez a magyarságnak” – mondta nekem valaki tíz évvel ezelőtt. S valóban így van, számtalanszor megtapasztalhattam, hogy erőt ad a múlt.
„Supra firmam petram” – szilárd kősziklára – olvasható Lécs Ágoston apát barokk kori képén a latin kijelentés. Ő volt az, aki felépíttette a mai templomot. A régiből csak az altemplom maradt. Építeni csak igazi alapokra lehet. Az épület a mai külső formáját a 18. században kapta, miután a török időkben itt megszűnt a szerzetesi élet, de az újrakezdés mindig jellemzője volt ennek a helynek. Vajda Sámuel apát szent életű, tudós, buzgó ember volt. Nagy gondot fordított a templom berendezésére: a mariazelli oltárt idéző Mária oltárt és a Jézus szíve oltárt is ő építtette, és az ő buzgólkodása nyomán indult el hivatalos római engedéllyel a Jézus szíve tisztelet ezen a helyen.
II. József császár azonban feloszlatja a bencés apátságokat is. Tihanyban megszűnik ismét a szerzetesi élet. A szerzeteseknek el kell hagyniuk otthonukat, s Vajda Sámuel rokonaitól írja szomorú leveleit, keserűséggel gondolva az ismét pusztulásra ítélt apátságra.
1802-ben újra indul az élet. Amikor visszaállítják a magyarországi bencés rendet, Tihany is Pannonhalmához kerül. Szívesen keresik föl ezt a helyet híres emberek, tudósok, írók, művészek, akik a reform kori Balatonfüreden keresnek gyógyulást, felüdülést. A tihanyi apátsághoz tartozó szerzetesek látják el a környék lelkipásztori gondozását, és bencés plébános van a somogyi oldalon is Zamárdiban, Balatonendréden, Kapolyon. Tihanyból irányítják a bencés rend somogyi gazdaságait.
A történelem során körülbelül hatvan település kapcsolódott Tihanyhoz. Ami kulturális érték ezeken a helyeken létrejött, az ő munkájuknak is köszönhető.
A szerzetesi élet 1950-ben ismét megszűnt. Feloszlatták Magyarországon a szerzetesrendeket, a szerzeteseknek el kellett hagyniuk kolostoraikat. Pannonhalma megmaradhatott, de megszűnt a bencés apátság Zalaapátiban, Celldömölkön, Bakonybélben is. Az utolsó tihanyi apát Gidró Bonifác volt, tudós ember, matematikus: diákkoromban még láttam Pannonhalmán a tekintélyes idős szerzetest.
Először öregotthont rendeztek be az apátság épületében, majd múzeumot. Közben a könyvtárat elvitték, valószínű teljesen megsemmisült. A veszprémi egyházmegye gondozta a plébánia híveit. A plébános lakását az apátság épületében fal választotta el a múzeumtól.
1990-ben vehette át a bencés rend a plébánia vezetését. 1994-ben kapta vissza a rend az egész épületet, megőrizve benne a kiállításokat. Már 1990-ben megkezdődött a templom restaurálása, majd 1995-ben az apátság épületének felújítása. 1994 óta újra bencés közösség él az apátság falai között, úgy, hogy a Pannonhalmához tartozó közösségnek megvan a joga fölvenni olyan fiatalokat, akik úgy érzik, hogy a szerzetességre szóló hívást itt, Tihanyban tudnák megélni. Életünknek ritmusát meghatározza a közös zsolozsma rendje, a közös asztal, a közös munka. A környéken lévő templomokban végezzük a lelkipásztori szolgálatot, az időközben fölépült kis vendégházunkban vendégeket fogadunk, a tetőtérben kialakított előadótermeinkben különböző konferenciák, előadások kapnak helyet. A kiállítások számára elkészült egy új épületrész, ahol főleg modern képzőművészeti kiállítások láthatók.
A mostani esztendőben, 2005-ben különösen is a találkozások helye lesz a tihanyi apátság. Ünnepi évet kezdtünk 2004. november 17-én, Szent Ányos püspök ünnepén. Együtt ünnepeltünk bencés rendtársainkkal és a környék lelkipásztoraival Várszegi Asztrik főapát-püspök úr vezetésével és a veszprémi főegyházmegye nyugalmazott főpásztorával és az egyházmegyét most vezető érsek atyával. Megszólítottuk azokat a községeket, városokat, amelyek a középkor folyamán Tihannyal kapcsolatban voltak. Várjuk őket: lelkipásztoraikat, vezetőiket, lakóikat ünnepeinkre, jubileumi eseményeinkre. Március 19-én nyílik meg a történelmi kiállítás, amely bemutatja majd az apátság történetét és népeit. Ugyanekkor nyitjuk meg azt a modern képzőművészeti tárlatot is, amely Tihanyhoz kötődik majd.
Május 21-én, szombaton Mádl Ferenc köztársasági elnök úr mondja ünnepségünkön az ünnepi beszédet. Szent Benedek atyánk ünnepén, július 11-én este Várszegi Asztrik főapát úr vezeti az ünnepi liturgiánkat. Templomunk búcsúnapján, Nagyboldogasszony ünnepén főpásztorunk, Márfi Gyula érsek atya jön el hozzánk. Szeptember 10-én, szombaton délután Erdő Péter bíboros, prímás úr lesz az igehirdető a magyarságért való könyörgés ökumenikus eseményén. Lesznek konferenciák, hangversenyek, pályázatot is hirdettünk több korosztálynak, elsősorban a Tihanyhoz kötődő településeknek: Mit jelent számunkra az anyanyelv? Hogyan élt, hogyan él a helyi egyházi közösség?
Jönnek majd vendégek a testvértelepülésekről is: Németországból, Deidesheimből várjuk az egyházközség kórusát. Reméljük, hogy együtt lehetünk majd Tihanyban az erdélyi, a székelyudvarhelyi közösség képviselőivel is, akikkel mind Tihanyban, mind Erdélyben sok szép, egymást erősítő napot töltöttünk már el az elmúlt években.
Szeretnénk, ha ez az év valóban ünnepi év lenne. Szeretnénk, ha újra kezet tudnának fogni egymással azok az emberek, akiknek múltja Tihanyhoz kötődik. Örülnénk, ha rá tudna döbbenni mindenki, aki ide látogat, hogy szükség van a gyökereinkre. Szeretnénk, ha megerősödhetnének itt a keresztények kereszténységükben, a magyarok magyarságukban, s az Európából bennünket fölkeresők számára is világossá válna: Európának keresztény gyökerei vannak, s ezekből a gyökerekből mi, magyarok is táplálkozunk. Itt, Tihanyban, amely nem csak a tihanyiaké, s nem csak a bencés szerzeteseké, mert meggyőződésem, hogy Tihany az egész magyarságé.
