Egy életre szóló igen
Szerző: Suhajda Lajos SVD
Február 2. az Istennek szenteltség napja, a szerzetesek világnapja. Az Istennek szentelt életről szép gondolatokat találunk Szent Pálnál: „Aki szereti az Istent, azt az Isten is magáénak tudja” (1Kor 8,3). Szeretni az Istent, ez a szerzetesek legfőbb kötelessége. Minden gondolatuknak, szavuknak, érzésüknek és tettüknek ebből kell fakadnia és táplálkoznia. „Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” (1Kor 6,19). Istennek szenteli őket az egyház, Istennek szentelik ők is magukat a hármas fogadalommal: a tisztaság, szegénység és engedelmesség fogadalmával. De ezzel nem lesznek szegényebbek, ellenkezőleg! „Minden a tietek… Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené” (1Kor 3,22–23). Ettől többet nem tud adni senki itt a földön. Ezt fogja adni a mennyország is.
Három missziós nővér augusztusban örök fogadalmat tett a Szentlélek Szolgálói Társaságban. Krisztina Evelina Gal és Gabriella Robu Romániából származik, Hemma Jaschke Ausztriából. Az alábbiakban ők beszélnek hivatásukról.
– Miért ebbe a rendbe lépett?
Gabriella nővér: – Már kisgyermekként szerzetesnő szerettem volna lenni. A Szentlélek szolgálóit egy ismerős család révén ismertem meg. Nem sokkal előbb telepedtek le a nővérek szülővárosomban, Romanban.
Krisztina nővér: – Én is már gyermekkorom óta zárdába akartam lépni. Amikor a nővérek Romanba érkeztek, mindjárt jelentkeztem náluk.
Hemma nővér: – Végzettségem lelkipásztori kisegítő. A szerzetesi hivatás lassan érlelődött bennem. Egy plébánián dolgoztam, miközben személyes életutam után kutattam. Egy világra nyitott rendet kerestem. Ezt találtam meg a Szentlélek Szolgálói Társaságban.
– Belépésük után mi várt önökre a rendben?
Gabriella nővér: – Krisztinával egy évig a nővéreknél laktunk. Ismerkedtünk mindennel. Utána érkeztünk Ausztriába. Itt hivatalos nyelvtanfolyam, a jelöltidő, majd az újoncidő (noviciátus) következett. Ezt követően Bécsben óvónőképzőbe jártam. Közben a verbitáknál Irajanban teológiai kurzuson vettem részt. Múlt év novemberében visszatértem az ausztriai Szent Koloman házunkba, hogy társaimmal az örökfogadalomra készüljek.
Krisztina nővér: – A noviciátus után öt évig teológiát tanultam Innsbruckban. Múlt év októberében befejeztem be tanulmányaim, és csatlakoztam nővértársaimhoz.
Hemma nővér: – A szerzetbe 1994-ben léptem be. A jelölt- és újoncidő után Innsbruckban dolgoztam három évig az egyik plébánián. Majd Mexikóban szereztem missziós tapasztalatot.
– Mit jelent az örökfogadalom az önök számára?
Hemma nővér: – Az örökfogadalmat a menyegzővel lehet összehasonlítani: ez is egy életre szóló „igen”.
Gabriella nővér: Számomra nagy lépés volt, hiszen mindig is szerzetesnővér szerettem volna lenni.
– Mit tesznek majd a jövőben?
Krisztina nővér: – Két évig Romániában dolgozom, majd Koreába megyek. Ott fiatalokkal, lelkigyakorlatok tartásával és lelkivezetéssel szeretnék foglalkozni.
Gabriella nővér: Ausztriában spanyol nyelvtanfolyamon veszek részt, majd öt évre Argentínába megyek. Amit rám bíznak, azt fogom tenni.
Hemma nővér: Missziós területem Ausztria lesz. Ez nagy kihívást jelent számomra. Az elkereszténytelenedés sokkal nehezebben téríthető, mint a pogányság, ott van Isten, itt nincsen. Munkaterületem: képzés, vezetőképzés vagy általános pasztorizáció lesz.
Imádkozzunk, hogy Isten hívjon fiatalokat a szerzetekbe, ahol mindnyájunk javára igazi szerzetesekké fejlődjenek.
