„Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” (Zsolt 133,1)
Az ikrek
Szerző: Katona Marianna
A kerek erdő közepén álló erdei tanoda ajtaján a csemeték legnagyobb örömére még mindig ott lógott a barna keretes tábla: „Téli szünet”. Még az első havazás előtt került oda, mielőtt a tanító néni, Méz kisasszony a természet szavára hallgatva, téli álomra hajtotta fejét. Előtte azonban házi feladatot adott a kis szeleburdiknak:
– A szünet után megrendezendő tavasz ünnepre mindenki egy olyan produkcióval készüljön, amely legjobban jellemzi, milyen is ő!
A szünet első heteiben aztán kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű feladat. Mici, Inci és Frici, a kis szürke egerek, akiket mindenki csak ikreknek hívott, egyre elkeseredettebben hallgatták társaik lelkendezését.
– Én egy ária részletét fogom előadni – trillázta csalogány Lala.
– Én eltüntető bűvész leszek – somolygott Sunyó, a róka –, abban már úgyis van gyakorlatom!
– Mi ugrószámot mutatunk be! – ugrándozott Hipp és Hopp, a két kisnyuszi.
– Hát ti? – kérdezték kíváncsian az ikreket. De azok csak tanácstalanul húzogatták vállukat.
– Nektek együtt kell szerepelnetek, hiszen ti ikrek vagytok! – bökte ki végül Bella, az öreg, bölcs bagoly egyetlen unokája.
– Jó! – csillant fel az ikrek szeme, és már szaladtak is haza, hogy kiterveljék közös műsorszámukat.
Abban egyetértettek, hogy mindegyikük az lesz, ami szeretne. Mici királykisasszony akart lenni, Inci balett táncos, Frici pedig kalóz. Úgy döntöttek, hogy mindenki kitalálja majd a saját szövegét és elkészíti a saját jelmezét.
Izgatott és örömteli napok következtek. Mindenki a saját szobájában sürgött-forgott, szinte csak akkor látták egymást, amikor édesanyjuk ebédhez szólította őket.
– Nem jól van ez így, kicsikéim! – figyelmeztette őket egér mama. – Ti eddig mindig olyan jó testvérek voltatok, most meg szinte nem is törődtök egymással!
– Ilyesmire nem érünk most rá! – csattant fel Frici felháborodva. – Majd ha mindenki elkészült a saját dolgával.
– Majd meglátod, anyucim, a mienk lesz a legjobb jelenet az egész tavasz ünnepségen! – vágott közbe Mici.
– Tehát együtt fogtok fellépni? – kérdezte egérmama.
– Igen, de mindenki a maga szerepét mondja! – magyarázta Inci.
– Nem kellene mégis legalább egyszer összepróbálnotok a szövegeteket? Úgy tudom, a színészek is így csinálják! – célozgatott finoman édesanyjuk.
– Na jó! – egyeztek bele kényszeredetten, abban a meggyőződésben, hogy mindez teljesen felesleges, de a mama kedvéért mégis megteszik.
A próba után azonban már egészen másképpen látták a dolgokat. Sehogyan sem tudtak megegyezni az eljátszandó történetben. Igaz, hogy mindhárman nagyszerű jelmezeket készítettek, kiváló történetet találtak ki maguk számára, de ezek olyan távol álltak egymástól, mint a földet borító fehér hólepel és a fekete éjszakai égbolt. Mindegyik a másikat akarta meggyőzni arról, hogy az ő ötlete a legjobb, csakis azt adhatják elő. Hatalmas veszekedés tört ki. Mici haragjában kiszaladt az udvarra és vadul rugdosni kezdte a havat. Ebből a lázas hótúrásból estére didergés, tüsszögés meg köhögés lett.
– Mindjárt hozom a gyógyteát – simogatta meg csemetéje forró buksiját egér mama, miközben Mici hóna alá dugta a lázmérőt. Az a huncut üvegcső azonban sehogyan sem akart a helyén maradni, csúszott ide, csúszott oda, míg végül hatalmasat csörrenve a padlóra esett. Az üveg eltörött, és a fénylő higanygolyócskák szétgurultak a padlón. Egér mama, Inci és Frici ijedten szaladt be a szobába.
– Ne nyúljatok hozzájuk! – kezdte összesöpörni egér asszonyság a mindenfelé lévő gömböcskéket. – Ha szétszóródtak, már úgyis értéktelenek, nem valók semmire!
Mici hosszasan nézte az egymástól eltávolodott higany golyókat:
– Most már tudom, miért nem sikerül a mi műsorszámunk! Úgy tettünk, mint ezek a gömböcskék! Pedig azok is csak akkor érnek valamit, ha együtt vannak!
– Igazad van – kuporodtak ágya szélére testvérkéi. – Mindent másképp kell csinálnunk!
És valóban. Összedugták fejecskéjüket és a közös igyekezetben rájöttek, hogy milyen öröm, ha van kivel megosztani gondolataikat, ötleteiket. S talán senki sem aratott olyan nagy sikert a várva várt tavasz ünnepen, mint éppen ők. Közös játékuk teljesen magával ragadta a közönséget, melyet még a hátsó padokban szendergő Méz kisasszony egyenletes horkantása sem tudott megzavarni. „Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” – mondogatták mindenfelé, miközben egér mama örömkönnyektől csillogó szemmel bólogatott.
