Cikkek listázása

Egy Lourdes-i zarándoklat emlékei

Akik Krisztus keresztjét hordozzák a földön

Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea

1858 februárjában még senki sem gondolta, hogy a franciaországi Lourdes néhány évtizeden belül világhírű zarándokhely lesz. Bernadettnek, egy egyszerű pásztorgyereknek abban az évben február 11. és július 16. között 18 lakalommal jelent meg a Szűzanya a Massabielle-i sziklabarlangnál. Azon a helyen most egy Mária-szobor áll, fölötte a Jelenések Barlangja található. E csodás égi jel folytatásaként több ezer csodás gyógyulás történt az évtizedek során a barlangnál fakadt forrásnál

Miért mennek az emberek Lourdes-ba? „Aki csak azért megy oda, hogy csodát lásson, az csalódni fog” – mondta Horváth Bernadett édesapja, aki feleségével és öt gyermekével, köztük a tolókocsiban ülő Bernadettel indult neki a hosszú, kalandokkal teli útnak néhány évvel ezelőtt.

A Pireneusok lábánál levő havas hegycsúcsokkal körülvett kis városnak olyan varázsa van, amely imádságra készteti az embert. Ha leülünk elmélkedni egy kis időre a Szűzanya szobrával szemben, szinte észre sem vesszük az idő múlását. Rengetegen zarándokolnak el erre a helyre, betegek, mozgásképtelenek, lelkileg megtörtek, hívők és hitetlenek. A Szűzanya különös kegyelme folytán létrejött zarándokhely mindennap megnyugvást és lelki kegyelmeket nyújt azoknak, akik fölkeresik ezt a helyet. Sokan csoportosan, de van, aki családostul vagy éppen magányosan érkezik, hogy részesüljön ezekből.

Itt minden a sérült emberekért van. Külön segítő gárda alakult ki azokból az emberekből, akik ezen a kegyhelyen meggyógyultak, vagy valamilyen rendkívüli kegyelemben részesültek. Hálából azért, amit kaptak, néhány hétig, hónapig ingyen szolgálnak az ide látogatóknak. Szeretettel gondozzák ittlétük alatt a betegeket, kísérik őket a tolókocsival mindenhova.

Délutánonként nagy körmenet indul a Gave de Puo folyó túlsó partjáról, az új bazilika elől. Míg a rózsafüzért imádkozzák különféle nyelveken, a jelenlévők eggyé válnak Krisztusban. Egészségesek és betegek mindnyájan engesztelnek bűneikért, mások vétkeiért. Imádkoznak magukért és azokért, akik nem lehetnek ott velük. Erőt kérnek a nehézségek elviseléséhez. Hosszú sorban kígyóznak át a folyó fölötti hídon, megkerülve a nagy teret, majd a régi bazilika előtt kereszt alakban fölsorakoznak a betegek a tolókocsikkal, ahol a pap az Oltáriszentséggel megáldja őket. Jézus keresztjét jelenítik meg itt a téren.

Kiválasztottak ők, hiszen Krisztus szenvedését hordozzák testükben egész életükben. De mindegyikünknek megvan a maga keresztje. A legtöbb emberét első látásra nem is vesszük észre, de akiket tolószékben látunk közlekedni nap mint nap, vagy fehér bottal tapogatóznak az utcán, sokkal nagyobb részt kaptak Krisztus keresztjéből, mint egészséges embertársaik. Sokszor elmegyünk mellettük végig sem gondolva, mennyivel többet szenvednek ők, mint mi.

Ahol a látnok Bernadett ásott, forrás fakadt. Ennek vize egy medencébe van elvezetve, ahol mindenkit, aki meg szeretne fürödni, egy kék lepedőbe borítanak, ezzel teszik be a medencébe. A víz hideg, de az emberek mégsem fáznak meg, és ahogy kijönnek, szinte azonnal megszáradnak, szinte nem is kell megtörölközniük. A csodás gyógyulások a vízből való kijövet után, a körmenetben, az áldáskor vagy a forrásnál történnek. Számokkal nem határozható meg, hányan vannak olyanok, akik ugyan testileg nem gyógyultak meg, de lelkileg megbékélve mentek haza, vagy hitetlenül érkeztek ide, és elmondhatják, más emberré váltak az itt eltöltött napok után.

Gyönyörű az esti gyertyás körmenet, ahol mindenki kap egy kartonból kivágott gyertyatartót. Erre rá van írva a Lourdes-i Himnusz és a Credo, amit az emberek együtt énekelnek és imádkoznak végig az úton. Messziről olyan, mint egy végeláthatatlan lángfolyam, ahogyan a több ezer ember apró lánggal a kezében végigvonul az úton.

Sokan látogatják meg a keresztutat is, ami a domboldalon halad fölfelé. Ember nagyságú szobrok jelenítik meg az állomásokat. Ide is föltolják a tolókocsival a betegeket, hogy még jobban azonosulni tudjanak Krisztus szenvedésével.

A föld alatt is épült egy stadion méretű bazilika, itt szokták tartani a nagy zarándokmiséket. Ezt egy magyar származású mérnök tervezte, védőszentjének X. Szent Piusz pápát választották.

Az 50-es évek végén Werner Alajos atya hozott innen egy kősziklát és egy Mária-szobrot Magyarországra, amely most Máriaremetén található. Így ez lett a „magyar Lourdes”.

Horváth Bernadettnek nem könnyű az élete. Betegségével kapcsolatban mégis kis kora óta úgy nevelték szülei, hogy megértse, vannak olyanok gyerekek is, akiknek még a legkisebb mozgás is nehézséggel jár. Ezzel szemben ő – annak ellenére, hogy tolókocsiban ül – nagyon ügyes és önálló. Édesanyja elmondta, hogy több műtéten kellett átesnie, ami sok fájdalommal és szenvedéssel járt. Ő gyerekfejjel vállalta mindezt, hiszen mint mondta: „Nem akartam, hogy elaltassanak, Jézusnak sem adtak érzéstelenítést.”

Honnan merített és merít erőt mindezek elviselésére? Egészen biztos, hogy Lourdes-ban a Szűzanya kegyelme megérintette őt és családját, amely nap mint nap átsegíti őt a nehézségeken. Ez ad elég erőt neki ahhoz, hogy mindezt elviselje, és életével jel lehessen az emberek között.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>